Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Gárdonyi Albert: Buda és Pest keresztény lakossága a török hódoltság alatt 13-33

BUDA ÉS PEST KERESZTÉNY IyAKOSSÁGA A TÖRÖK HÓDOI/TSÁG AI,ATT 29 1684-ig török kézen is maradt. (Karcsú: Vácz története I. k. 50. 1.) Innen kezdve a váci kapitány részéről az óbudaiakat nem fenyegette többé veszedelem s nyugodtan élhették a hódoltság alatti keresztény jobbágyok sanyarú életét. Ez a sanyarú élet nem indította az óbudaiakat újabb elvándorlásra, hanem mindvégig hűségesen kitartottak ősi helyükön. Igazolható ez azzal, hogy 1670-ben Tsengeri Pál óbudai református pap volt a kerületi esperes (Lampe : História ecclesiae reformatae 652. 1.) s ugyanazon Tsengeri Pál nevével egy 1676 március 2-án kelt papszentelési okmányon is találkozunk. (Bredetije az óbudai református egyház irattárában.) Ha az óbudaiaknak esperesi tisztséget viselő papjuk volt, akkor a gyülekezet, amelynek élén állott, nem lehetett jelentéktelen. Az óbudai református gyülekezet túlélte a török hódoltságot, mert 1698-ig temploma is volt, amint ezt az 1777. november 17-én tartott tanúkihallgatásról felvett jegyzőkönyv igazolja. (Kancelláriai levéltár 2563/1778. sz.) A mondott esztendőben a földesúr rendeletére a katolikusok kezébe ment át a reformátusok temploma (ab anno 1698, dum videlicet oratórium ipsorum in loco modernae ecclesiae romano-catholicae situm ab eis ademptum fuisset) s e templom helyén épült aztán 1744 és 1749 között a jelenlegi óbudai katolikus plébániatemplom. (Óbudai levéltár 15 jelzésű iratok.) Bz a templom kétségtelenül, a török hódoltság korából maradt fenn, mert 1686 után a katolikus földesúrtól aligha kaphattak volna a református jobbágyok templomépítési engedélyt. Mindezek megerősítenek azon nézetünkben, hogy a török hódoltság nem jelentette Óbudán a kultúrfolytonossag megszakadását, mert a lakosság — rövid megszakítással — mindvégig a helyén maradt s nem hagyta el keresztény hitét. Bz a kultúrfolytonossag azonban aligha korlátozható a török hódoltság tartamára, hanem a hódoltságot megelőző időkkel is összekapcsolandó. Bnnek bizonyítására pedig az a három pecsét szolgál, melyek lenyomatai az 1608 szeptember 26-án a magyar kamarához intézett panaszos levélen láthatók. Bzeket a pecséteket az óbudaiak a XIV. század második felétől kezdve használták, amióta t. i. az ottani káptalan földesúri joghatósága alól felszabadultak és városi jogosítványokat nyertek. B középkori pecsétek csupán úgy juthattak az 1608. évi óbudai lakosok kezébe, hogy őseiktől örökölték azokat s még akkor is gondosan megőrizték, mikor 1596-ban bujdosásnak indultak. A nevezett pecsétek tipariumait 1785-ben az óbudai református templom építése közben a templom telkén találták meg (Podhraczky: Buda és Pest 40. 1.), ami arra látszik mutatni, hogy 1608 után egyszer nagy pusztulás érhette Óbudát, amikor féltve őrzött pecsétéi is a földbe kerültek. Az utolsó budai ostromokra gondolunk, amikor hosszú időn át tekintélyes seregek táboroztak Óbuda közelében. Az 1684. évi ostrom idejéből ismeretes Thököly Imrének 1684 október 11-én kelt levele, melyben a nádor seregeinek Óbuda melletti pusztulásáról emlékezett meg. (Óbudánál is penig elszorítván az palatínus táborát az némettől, Eszterházy Pál csak harminczad magával szabadulhatott, annyira levágta az vele levő magyarságot. — Török magyarhoni okmánytár VI. k. 485. 1.) Ez az összecsapás lehetett Óbuda romlásának az egyik okozója s ekkor kerülhettek a földbe az értékes ezüst pecsétnyomók is, melyek ma a Nemzeti