Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219

HÓDOI/TSÁG ÉS FELSZABADÍTÁS A MŰVÉSZ^TTÖRTÉNEI^EMBKN 213: mind a tulajdonképení fémművességben. Ilyen jelenségek láttára túlzás nélkül ősmagyar kultúrjavak újraéledéséről beszélhetünk, melyet ezúttal a törökök közvetítettek. Az 50. és 51. képen látható edényformák és díszítőrendszerek tulaj donképen csak sommásabb fogalmazásukban, egyhangúbb ismétlésükben, megmerevedett formalizmusukban különböznek a perzsaszaszanida kultúrkör hasonló termékeitől, mely motívumkincsből a népvándorlás és a honfoglalás magyar művészete merítette legfontosabb ihleteit. A fémművesség fejlettsége mellett bizonyít a kereskedelmi mérleg is. Fekete Lajos nagyon tanulságos összeállítása szerint mind a Szolnokon át Brdélyből, mind az északról behozott áruk között első helyen szerepelt a réz, a vas és az ón.

47

) A fémművességben használatos edényformák és díszítő elemek tagadhatatlanul hatással voltak az anyaga és technikája tekintetében mégis lényegében más természetű kerámiára is. Az 52. képen hozott korsó, mely 1932-ben a Nagy Lajos által vezetett ásatások folyamán a piarista telken került napvilágra, felépítésében és a fülmagasságban körülfutó széles ornamentális szalag ékalakú motívumaiban világosan elárulja a fémművességtől való származását. Az ilyen közvetlen átvételek más művészi és iparművészeti ágakból természetesen csak a luxusigények és ízlésképzések magasabb fokain lehetségesek. Az alsó rétegekben változatlanul tovább élnek az ősi formák. Ilyen népies agyagművek a tabáni ásatások folyamán tömegesen kerültek elő. Az 53. és 54. képen összeállított edénycsoportok közül feltűnik egy több példányban képviselt, kiöntőcsővel ellátott korsóforma és hasonlóan több változatban szereplő lábas tál. (Itt fel kell hívni az olvasó figyelmét arra, hogy a harmadik darab 53. képünk alsó sorában nemcsak elnézés folytán került ebbe az együttesbe, bár nem török edényforma, hanem európai XVII. századi fazékszerű kályhacsempe, mely azonban a törököknél is általános használatban volt.) Különös érdekkel bír az 54. kép jobb szélén álló darab, melynek fiaskóalakú idomai és bütykös díszítései messzire visszanyúló keleti hagyományokra utalnak. Az 55. és 56. képen bemutatott dísztányérok és egyéb töredékek esetében a keleti ornamentika minden változatával találkozunk. Stilizált virágformák, geometriai minták, főleg az ősi spirálmotívum, szerepelnek az 55. képen hozott darabokon. Szinte káprázatos szinpompáról tanúskodik a több töredékből összeállított baloldali tányér, egymagában már nagyszerű bizonyítéka a török kerámiai ízlésnek. Az élesen egymás mellé rakott erős szinek szőnyegszerú hatásban olvadnak össze. Az 56. kép jobb alsó sarkában ábrázolt dísztányér a végtelen rapportban futó arabeszk mintákat az agyagművesség számára is igazolja. A felső tányér szegélyét díszítő indaszerkezetet is már a török fémművességből ismerjük (lásd az 51. képet). Az alkalmazott ékítmények pedig a török hódoltság kedvenc virágaira, tulipánra, liliomra, jácintra, nárciszra stb. emlékeztetnek. Bzek láttára az a régi vita, vajjon a magyar tulipános ládák valóban a török hatásnak köszönhetik-e díszítésüket és így valóban tulipánmustrákat mutatnak-e, elveszíti élét, sőt minden alapját is, mivel nemcsak a tulipános ládák és a kerámiai termékek, hanem már a XVI.. század brokát- és bársonyszövetei ugyanezeket a török virágmintákat tüntetik fel, nem is szólva a hasonlóan mintázott kisázsiai imaszőnyegekről,;