Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Veress Endre: Gróf Malvezzi Róbert budai jelentései 142-145
144 VERESS ENDRE őrgróf készült. Kémeik útján erről természetesen az ostromlott törökök is tudomást szereztek s ezért mindent elkövettek az őrség erősbítésére. Augusztus 12-én nagyobb segélyhaduk érkezett Buda alá, amely három nap múlva éjjel kísérletté meg a várba való bejutást. De a keresztény hadak valami ezer törököt, sőt állítólag kétezret vágtak le. A csetepaték a törökök meg az ostromlók közt ettől kezdve mindennaposak voltak. A török egy hét múlva (augusztus 20-án hajnalban) Esztergom felől 2000 főnyi lovas janicsárt hozott magával 32 zászlóval meg 11 ágyúval, de a mieink rájuk csaptak s alig sikerült közülük 150—200 emberöknek a várba jutniok. Ezekről azonban kiderült, hogy leginkább sebesültek, akiknek a várban nem nagy hasznát vették s a basa hiába sürgette a nagyvezírt tekintélyesebb segélyért, az a keresztények főrohama idejére nem érkezett meg. A régóta tervezett s teljesen kidolgozott főrohamot a parancsnokság akkorra hagyta, mikorra Scherffenberg tábornok is megjő két császári ezredével. Különben is az időjárás ezúttal is esős, fagyos volt, akárcsak két éve. Ám azért a táborban mindennap reggeli takarodót fújtak s általános volt a felfogás, hogy a vár elfoglalása nincs messze és eleste csupán napok kérdése. Malvezzinek erről szóló levele sajnos nem maradt meg, pedig ő Budavár bevétele után is szolgálatban maradt és résztvett a felszabadító hadjárat további folyamán is. így fegyverrel kezében találjuk október 21-én Pécs visszafoglalásánál. Onnan Badeni Lajos őrgróf hadával Siklósra ment, melyet egy napi ostrommal foglaltak el október 28-án, habár kitűnő várfalai voltak. E győzelem után az őrgróf Eszék felé vonult, hogy hídját felégesse, de szándékát a törökök megértvén, felgyujták Dárda községet s a hídon túl ütöttek tábort. Ennek ellenére a mieinknek mégis sikerült a dragonyos és lovas hadakkal a dárdai nagy hidat felgyújtaniuk, melyet levélírónk négy olasz mérföldnyi hosszúnak mond, mivelhogy a Duna—Dráva közti mocsaras lapály egész Eszékig terjedt azidőben. A telet Malvezzi Róbert Pécsett tölte igen sok nélkülözés közt, mert pénz hiányában nem jutott borra, melynek korsaját fél forinton mérték. Az élelmiszerek is igen megdrágultak, úgyhogy csak akkor lakhatott jól, mikor olykor Pace ezredes asztalánál ehetett. Azt is érdekes tudnunk, hogy ámbár Pécs vára már a mienk volt, környékén állandóan mutatkoztak kisebb-nagyobb török csapatok, melyek a békés lakosokat nyugtalanították s az őrséget folytonos figyelésre ösztönözték. Ez Őrségszolgálatban Malvezzi mindig résztvett, lesve-várva, mikor lesz végre századparancsnok, amivel annyi idő óta biztatgatták még Bécsben is, ahol kinevezését a bekövetkezett új évben — 1687 tavaszán — személyesen is szorgalmazta, mielőtt újból visszatért a pécsi helyőrségbe. Nem országos fontosságúak ezek az apró-cseprő adalékok és epizódok, melyeket néhai Malvezzi gróf szenátor bolognai családi levéltárában egykori őse budai leveleiből kijegyezgettem abból az alkalomból, hogy az ottani Tudományos Akadémia külön díszülésén Marsigli magyarországi szerepléséről olasz nyelven előadást tartottam volt. 2 Ám kegyelettel kell gondolnunk minden katonára, aki idegen létére erejét és vérét áldozta a Budavár visszafoglalására irányuló ismételt erőfeszítések alatt ; kivált ha véletlenül olyanra akadunk, akiről még az egykorúak sem emlékeznek.
