Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Tompa Ferenc: Budapest őskora 1-17
BUDAPEST Ó'SKORA 11 a fővárosi vízművek 1935-ben Békásmegyeren csőlefektetési munkálatokat végeztek, előkerült egy, a fentemlített típushoz tartozó kis tőr is, még pedig az analízis szerint bronzból (!). Ez a tény is amellett szól, hogy ez a kultúra nálunk már a bronzkor hajnalát jelzi. Nagy Laj os Tabánban is megtalálta a harangalakú edények kultúráját, mégpedig kuporodott helyzetű csontvázas temetkezéssel kapcsolatban. A sírmellékletek között itt nem találkozunk a vörös festésű díszített kehellyel, de a különböző edénytípusokat illetőleg annál gazdagabb az az anyag, amelyet a sima kerámiában kapunk. Az újabban megismert edényformák között feltűnik egy hosszúkás csupor, a szájszél alatt köröskörül alkalmazott széles és lapos bütykökkel, továbbá egy füles szilke és egy kis kettős átfúrású fogantyúval ellátott merítő csésze. 1933-ban Pestszenterzsébeten a csepeli Kis-Dunaág mellett levő téglagyár agyagbányája tövében egy középkori építmény alapfalaira bukkantak. Ugyanitt került elő egy kuporodott helyzetű csontvázas sír is, amelynek sírmellékletei ugyancsak a harangalakú edények kultúráját képviselik. Homokbányászás alkalmával később a sír közelében további edények kerültek elő, amelyek azonban mind a kultúra sírna kerámiájához tartoznak. A leletek mai helyzete egyáltalában nem mond ellent annak a megállapításunknak, hogy a kultúra állomásai csak a Duna jobbpartján voltak fellelhetők. Annak idején ugyanis ez a földsáv is hozzátartozott a Csepel szigethez, vagy pedig különálló szigetet képezett és így helytálló az a feltevésünk, hogy a kultúra vándorútjában megállt a Duna mellett és azt kelet felé már nem lépte át. Természetesen ennek a feltevésünknek csak a kutatás mai állása alapján adhatunk kifejezést. Őstörténelmi szempontból a ma rendelkezésünkre álló aránylag csekély kerámiai anyag is igen nagy jelentőségű. Az emlékanyagban ugyanis olyan új edényformákkal ismerkedünk meg, amelyeknek továbbélését a hazai korai bronzkori kultúrában találjuk meg és így kétségtelen, hogy ez a magyar régióban idegen kultúra a hazai bronzkor kialakulásában igen nagy szerepet játszott. A tabáni ásatások alkalmával egy olyan sajátos módon díszített cserépdarab is előkerült, amelyet technikája és ornamentikája alapján nem sorolhatunk be a lelőhelyen talált egyetlen kultúrába sem. Ez a böködött pálcikákból álló vonaldísz, amely szorosan és párhuzamosan egymás mellett haladva bizonyos mäandroid, illetőleg háromszögű ékítményt alkot, elvezet bennünket ahhoz a Dunántúlra délfelől beszüremkedő kultúrához, amelynek állomásait ma már mind sűrűbben találjuk meg Baranyában. A régebbi leletanyag tanúsága szerint a kultúra Tolna megyében sem ismeretlen. Bz a kultúra a Sarvas-Vucedol-i kultúra, vagy egy hazai lelőhely után zóki kultúra, amelynek gyökerei a laibachi lápleleteken keresztül Mondsee, Attersee cölöpépítményes kultúrájáig nyúlnak vissza. Bz a bemélyített díszítéseit mészanyaggal kitöltő kerámia volt az a fontos tényező, amelynek hatása alatt a bronzkor folyamán a dunántúli mészbetétes kerámia kialakulhatott. A Tabánban talált és ma még önmagában álló cserépdarab mindenesetre amellett tanúskodik, hogy a bronzkor elején a zóki kultúra a Dunántúl északkeleti szögletébe is eljutott. * * *
