Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Tompa Ferenc: Budapest őskora 1-17
10 TOMPA FERENC A magyarhoni őstörténelmi kutatás számára is jelentős gyarapodást jelent az a körülmény, hogy a főváros területén megtaláltuk a nyomait annak a két idegenből bevándorló kultúrának is, amelyeknek a magyarhoni bronzkor kialakulásában olyan nagy szerepe volt. A bronzkor hajnalán jelenik meg a Dunántúlon a nyugat felől jövő »harangalakú edények kultúrája«, (Glockenbecherkultur), amely nevét sajátos edényformái után kapta és amelynek gyökerei az Ibér félsziget neolithikus kultúrájába nyúlnak vissza. 14 ) A legjellegzetesebb edény alakja ennek a kultúrának egy vörösszínre festett harangalakú kehely, amelynek a felülete rovátkolt, horizontálisan körülfutó vonalakkal zónákra van beosztva. A vonalközöket különböző geometrikus díszítményekkel töltötték ki. Amint idáig a csehországi leletanyagból ismeretes, 15 ) a díszített kerámia mellett volt a kultúrának egy egyszerűbb, dísztelen, mindamellett gondosan simított felületű kerámiája is, amelyben füles korsókat, urnaszerű nagyobb edényeket és vízszintesen kiszélesedő peremű tálakat találunk. A kultúrának tipikus velejárója egy téglány alakú, rendszerint négy sarkán átfúrt és némelykor hosszanti tengelyének mentén kissé homorú agyag-, kő- vagy csontlapocska, amelyet az általános felfogás szerint az ijjaásnál csuklóvédőnek használtak. Speciális rézeszköze pedig egy kis háromszög alakú tőr, a felső szélén egy lapos nyúlvánnyal. 16 ) A legutóbbi időkig nálunk a kultúrának mindössze két állomása volt ismeretes. Siklósdról őriz a soproni múzeum egy harangalakú kelyhet, de ennél sokkal jelentősebb az a három temető, amelyet Csetneki Jelenik Klek az 70-es évek végén a Csepel-szigeti Tököl község határában tárt fel. 17 ) A leletek jórésze a Nemzeti Múzeumba került, de jutott belőlük vidéki és magángyűjteményeknek is. Csetneki a részben csontvázas, részben pedig hamvasztásos sírok mellékleteként ugyancsak megtalálta úgy a díszítéses vörös festésű, valamint a sima, egyszerű kerámiát is. A szakemberek ezt a kultúrát sporadikus előfordulása alapján egy nyugati kultúracsoport ötletszerűen idetévedt legkeletibb kisugárzásának tekintették és nem tulajdonítottak neki különösebb fontosságot. A főváros területén és a közvetlen környéken az újabb időkben végzett ásatások beigazolták, hogy a kultúra megtelepedése a dunántúli régióban nem is annyira szórványos és a települési viszonyokat kutató archaeológiára ezzel a kultúrával kapcsolatban még nagy feladatok várnak. A főváros környékén ugyanis egy aránylag szűk körzetben és mindenkor a Duna jobbpartján öt újabb állomását sikerült ennek a kultiVrának megtalálnunk. A legészakibb ezek közül a Szentendrei állomás. Garády Sándor ettől délre Békásmegyeren a Pusztatemplom mellett végzett ásatásai alkalmával bukkant rá a harangalakú edények kultúrájára. Az itt talált edények között külön említést érdemel egy szürkés tálacska, amelynek csaknem vízszintes peremén ugyanazt a zónás fogazott díszt találjuk, mint a harangalakú kelyheken. Igen értékes anyagot szolgáltatott a már fent ismertetett békásmegyeri lakótelep is, ahol a kultúra urnasírj ai kerültek elő. A rövid nyakú, széles szájú öblös urnák hasán két-két fül található és, azok a tipikus szélesperemű tállal voltak leborítva. Az urnák mellett füleskorsók voltak, továbbá harangalakú edények, amelyek közül egy teljesen sima volt és csupán az edény felülete volt vörösre festve. Amidőn
