Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Tompa Ferenc: Budapest őskora 1-17
BUDAPEST ŐSKORA 9 analógiája csak Kréta korai minosi kultúrrétegéből és Liguriából ismeretes. 11 ) Ez egy Triton nodiferum-nevű tengeri csigából készített, 23'5 cm hosszú kürt, amelynek levágott végén ma is világosan látszanak a koptatási, használati nyomok. A kerámiai anyagból említést érdemel még egy nagyobb, tölcséres szájú csöbörnek a töredéke, amelynek a vállán felfelé álló, rovátkolt díszítésű és csipkézett szélű fogantyú van. Ez a fülforma már korábban Lucskán is előfordult, és pedig korai rézkori kerámiával együtt, de kulturális helyzete idáig ismeretlen volt. 12 ) A békásmegyeri anyag jelentőségét emeli, hogy hiteles adatokat kaptunk itt a badeni kultúra temetkezésére vonatkozólag, amely itt híven követi a honi régióban ebben az időben szokásos kuporodott helyzetű temetkezést. Kz a temetkezési mód azonban ebben a kultúrában nem volt általános, minthogy 1934-ben Fonyód mellett a badeni kultúrában urnatemetkezés nyomaira is rábukkantak. Kultúrtörténeti szempontból igen fontos körülmény, hogy ennél régibb urnatemetkezés a magyar régióban idáig nem ismeretes. Nagy Lajos tabáni ásatásai alalmával ugyancsak megtalálta a badeni kultúra lakógödreit. Igen értékes anyagot szolgáltatott a kultúrára vonatkozólag az a hét kuporodott helyzetű csontvázas sír, amelyeket a Budafoki-út és Andor-utca sarkán a Tress-vegyészeti gyár területén 1934-ben találtak. A leletanyagban képviselve van a kettős osztatú tál is és külön figyelmet érdemel egy kis talpas félgömb alakú kehely, amelynek külső felületét egymáson keresztül-kasul húzgált, illetőleg zeg-zúgos vonaldísz ékesíti. Ehhez hasonló kelyhecske Tátikán, a Balatontól északra került elő, egyébként azonban képviselve van a békásmegyeri anyagban is. A kultúra nyomait megtaláljuk a Duna balpartján is. A Nemzeti Múzeum őskori gyűjteményébe került egy kis badeni fülesbögre ansa lunatas fülképzéssel, amelyet a Paskál-utcában, a Paskál-malom mellett találtak. Az őskori kutatás szempontjából igen szegényesnek mondható az. az anyag, amely Budapest rézkori lakosságának hagyatékából maradt reánk. A kerámiát mindössze két kettős fülű szilke képviseli, amelyeket 1904-ben a Gellérthegy délkeleti lejtőjén a vízmű építése alkalmával találtak. A két edény erősen emlékeztet bennünket a bodrogkeresztúri kultúra tejesköcsög formájú edényeire. Ezzel szemben főként a Nemzeti Múzeum őskori gyűjteménye számos olyan tiszta rézből készült vésőt, baltát és csákányt őriz, amelyeket állítólag Óbudán, Békásmegyeren, a Rákos patakban, továbbá Budakalászon és Pomázon találtak. Mindezeknek a lelőhelye azonban nagyon is kétséges, minthogy ezek a réztárgyak régiségkereskedőktől vétel útján kerültek a Nemzeti Múzeumba. Hiteles lelőhelyűnek mondható azonban az a két rézcsákány, amelyek közül az egyiket a Kis-Dunaágban, a másikat pedig Csepelen találtak. 13 ) 1932-ben Rákoscsabán kerültek elő rézkori csontvázas sírok a bodrogkeresztúri kultúrának jellegzetes kerámiájával. Ezek a leletek, amelyek egyébként a Nemzeti Múzeum őskori gyűjteményébe kerültek, kétségtelenül bizonyítják, hogy a kultúra a Duna balpartján is megtelepedett. Úgy ezek a leletek, mint a badeni kultúra jelenléte reményt nyújtanak arra, hogy a további kutatások folyamán gyarapodni fognak Budapest rézkori lakosságára vonatkozó ismereteink. * * *
