Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Genthon István: Egy budai humanista aranycsészéje 138-144

142 DR. GENTHON ISTVÁN a harmadik feHrat áU : PHOBBIGBNUM SACRATA . COHORS . BT MYSTICUS . ORDO . НАС . PATBRA BACCHI MUNBRA . I,ARGA FBRANT. PROCUIv . HINC . PROCUL . BSTB . PROPHANI. (A költők szentelt serege és misztikus társasága ezzel a Bacchus-csészéjével gazdag ajándékot mutasson be. Távol legyenek, távol az avatatlanok. Bz utóbbi mondat — procul о procul este prophani — egy eddig észre nem vett Vergilius-idézet.^) A pénzeket belül vésett, kívül domborúra vert szalagfonadék veszi körül. Az aranycsészével eddig legrészletesebben Jean Louis Sponsel foglalkozott a Grünes Gewölbéről szóló hatalmas munkájában.') Magyar részről eddig Ábel Jenő és Fógel József említette^), mindketten csak feliratával foglalkoztak s az edényt látatlanul, tévesen biUikomnak nevezték el. В kiválóan hazai érdekű tárgy mindeddig nem került bemutatásra. Ábel tévedése a bilHkomot illetően azon alapulhat, hogy Hassenstein Bohuslaw Olmüczi Ágostonhoz írt, 1505-ből kelt leveleiben az edény nyomait véli felfedezni. Bohuslaw többször említ bizonyos cyphust, mely Olmüczi Ágoston tulajdonában volt. Ebből Ábel arra következtet, hogy a csészén olvasható 1508-as évszám későbbi, a tárgy már 1505-ben készen volt. Cyphus, tulaj donképen scyphus, kupát, serleget jelent. A drezdai edény, felirata szerint paterának, azaz lapos ivócsészének nevezi magát, az öntött érmen, tehát feltétlenül a csésze készültének idején elhelyezett évszám pedig világosan 1508-ra utal. A levélben említett, 1505-ben kész. kupa tehát nem lehet azonos a három évvel későbbi ivócsészével. Éppen a humanisták nem tévedhettek az elnevezésben, hiszen az edény tudatosan nyúl vissza a körülrajongott klasszikus ókorhoz, nemcsak befoglalt antik pénzeivel, hanem formájával is. Az ősi római fogadalmi csészét, a paterát utánozza, helyesebben a még régebbi görög omphaloscsészét, hiszen még a kiugró középrész, az omphalos is megtalálható benne. Olmüczi Ágoston nem tudta, hogy e típusnak mily nagy tradíciója volt magyar földön. A római uralom után a népvándorlás sem ejtette el, megtartotta, megkedvelte. Megtalálható a nagyszentmiklósi és szilágysomlyói kincsleletekben, de még a magyar középkorban is. A Nemzeti Múzeum néhány árpádkori példányát őrzi, majd a XIV. századból gyönyörű párdarabjait a kiskunhalasi és körmendi leletekből. A csészetípus végül az ortodox szlávság egyházi szerei közé olvadt s mint úgynevezett eulogiacsésze és eulogia-tál a drezdai pateránál jóval későbbről is ismeretes. Olmüczi Ágoston aranycsészéjét, mint a feliratból kiviláglik, a Budai Tudós Társaságnak ajánlotta, a költők szentelt seregének és misztikus társaságának — mint ő mondotta — hogy az áldozatot mutasson be a vidám Bacchus istennek. Pogány ajándék, pogány célra. A műtörténeti kutatást elsősorban az érdekli, hogy hol készülhetett ez a kultúrtörténetileg rendkívül becses emlék. A feleletet a donátor életsora adja meg. Olmüczi Ágoston 1496-ban telepedett le Budán s 1511-ig ott élt. Ami fontosabb, ott gazdagodott meg. Ott vált lehetővé, hogy háromnegyed kilónál több színaranyból készült ötvösművet csak úgy egyszerűen elajándékozzon. Ily nagy anyagi értéket képviselő tárgyat bajosan tett volna ki a külföldről hozatás veszélyeinek, ennek amúgy is ellene mond a mű alkalmi jellege s az a szeretetteljes gond, mellyel a három aktuális felirat készült. Az ötvöst ezúttal a donátor ^.:^.::i'íjMáÉ^a,.i',