Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)
Horváth Henrik: A budai Szent György-relief 105-126
106 DR. HORVÁTH HEÎNRIK A Fővárosi Múzeumnak a budai Halászbástyában elhelyezett kőemléktára körülbelül egy évvel ezelőtt megszerezte a szóbanforgó kődomborművet, mely minden bizonnyal az egész gyűjtemény történetileg és művészileg legkiválóbb darabjai közé iktatandó. Egy erős kőlapból áll, melynek alsó szélessége 112 cm, míg felső szélessége 102 cm, középső magassága pedig 65 cm. I^egnagyobb vastagsága 18 cm, legkisebb 7 cm. Tehát nem egészen reguláris kőlapról van szó. A bázis teljesen szabályos vízszintes vonalat követ. A kőlap pedig — amint ez a két hosszoldal eltérő méreteiből kitűnik — felfelé oly módon keskenyedik, hogy a két függőleges oldal könnyű (de ugyanazt a rádiuszt feltételező) görbülést mutat. A felső oldal viszont teljesen önkényesen hullámzó vonalvezetéssel bír, mely csakis a rendelkezésre álló kőtömb eredeti alakjára vezethető vissza. A két oldalsó él hajlásából és ívvonalából evidensen kitűnik, hogy darabunk egy karcsú, későgót orommező timpanondíszét alkotta, melynek könnyűszerrel rekonstruálható magassága domborművűnknek több mint kétszeresét tette ki, ha a fiktív körzőív rádiuszául a kőlap bázisának kétszeresét vesszük, ami megfelel a későgót arányossági rendszernek. A felső orommezőben valószínűleg a 6zent György legendának egy másik jelenete foglalt helyet, ezúttal a csúcsos háromszög méreteinek megfelelően magas formátumban. Valószínűleg a szent lovagnak a sárkányon diadalmaskodó álló alakja, kinek lába előtt a legyőzött szörnyeteg feküdhetett, mely elrendezés a sárkányviadal után a Szent György-ikonográfia leggyakoribb ábrázolásaihoz tartozott. Az ilyen folytatólagos előadás, egymásra rakott vízszintes rétegekben, a gótikus építőplasztikában nem ritka, sőt az egymás felett elrendezett két jelenet szinte a szabályhoz tartozott, de számuk, mint például a strassburgi monostor nyugati portáléjánál, elérhette a négyet is. A dombormű néhai ifj. gr. Andrássy Gyula tulajdonából származik, nem tartozott azonban az ő nagyon jelentős és többször publikált műgyüjteményének keretébe,i) hanem budai palotájának lomkamrájából halála után több csekélyebb értékű darabbal együtt Horváth Károly építész tulajdonába került, akitől a halászbástyái Lapidárium vétel útján szerezte meg. A darab eredetére vonatkozóan meglehetős homály uralkodik. A grófi családban az a hiedelem élt, hogy a kőlap Budáról származik és egy várbeli ház udvarában volt befalazva. Hz az utóbbi állítás nem ellenőrizhető, de egyelőre nem nagyon valószínűnek hangzik, mivel nehéz feltételeznünk, hogy ez a méretei és műértéke szerint oly jelentékeny emlék elkerülte volna a régebbi budai útmutatók (Miller, Schier, Schams, Häuffler stb.) figyelmét. De ezen bizonytalan hagyományon kívül még két másik kézzelfogható mozzanat szól a budai eredet mellett : a kőanyag és az ábrázolás tárgya. A finom szemcséjű, nagyon szilárd és kemény mészkő olyan kőzet, amilyet Dunaharaszti régebbi, most felhagyott kőbányáiban fejtettek. Ebből a körülményből kettős következtetést lehet levonni : először, hogy a munka itt a helyszínen készült, tehát nem külföldi művészi importáru és másodszor, hogy egy itteni templom számára faragott épületplasztikai alkotással van dolgunk. Hogy ez csak egy Szent György-templom lehetett.
