Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)
Horváth Henrik: A budai Szent György-relief 105-126
A BUDAI SZE)NT GYÖRGYREWEF 107 erre vall már az ábrázolás tárgya, mivel ilyenkor a timpanon domborműve rendesen az illető egybáz védőszentjére utal. Ezt az ábrázolást kell most tüzetesebben szemügyre vennünk. Jobb oldalt látjuk a szentet rövid vágtatásban rohanó lovon, teljes páncélzatban, de a Szent György-ábrázolásokban amúgy is ritkán előforduló sisak nélkül, előre tartott lándzsával és felkötött karddal. A dárda lökése a lovas jobb hóna aljából a lófej baloldala előtt az ágaskodó szörnyeteg torkába vezet, hogy a fej hátuljából megint kitörjön. A sárkány nyitott szájjal, támadásra készen előre tartott mellső lábakkal, denevérszárnyakkal és felkunkorított farkkal van ábrázolva. A földön, a két ágaskodó állattest alatt elszórtan hat emberi koponya és egyéb csontrészek fekszenek, körülbelül a középen, erősen redukált arányokban egy félig szétmállott, vagy a sárkány által félig felfalt meztelen férfitest látható, míg jobbra az egyik fagyökér mellett egy hátrész és a két gluteusz ismerhető fel. A baloldalon egy sziklán álló várrom van kifaragva, mellette egy fa feloldott lombkoronával, mely csoportnak a jobb háttérben egy magasabb fa gömbszerűen zárt koronával felel meg, míg egy másik hasonló fára a ló hasa alatt látható csonkból lehet következtetni, melynek lombkoronáját a szent felső teste, elsősorban a szokatlanul nagy, laposan kezelt nimbusz takarja. Felülnézetben a lombkorona jobb oldala még megállapítható. Egészen sima és utalásszerű, tulaj donképen csak a véső ütéseinek eltérő elhelyezése révén van megkülönböztetve a hátteret alkotó dombvidék, A technikai formakezelés az aranyművesek cizelláló eljárására emlékeztető megmunkálási finomságról tanúskodik. Egyes részek szabad szemmel alig kivehetők, úgyhogy ott gipszlenyomatokkal kellett magunkon segíteni. Elsősorban áll ez a páncélzatra és lószerszámra. A páncél a maga tompaorrú lábrészeivel, tömör, szinte korongalakú sarkantyúival, lapos térdvédőivel, rövid, csak az alsókar közepéig érő vaskesztyűivel már mindenben elárulja a renaissance ízlését és milánói mintaképekre utal. Ugyanez áll a lószerszám szíjazatára és elsősorban a nyeregtakaróra. A nagyon széles kantárszíj gazdag indadíszt mutat, melynek közepén egy stilizált en f асе-fej (medúza) foglal helyet. Az ezzel párhuzamos ívben lecsüngő mellszíjon hasonló dekoráció keretében találkozunk egy medaillonba foglalt női profilfejjel, melynek a távlatilag rövidült jobbmellszíjon minden bizonnyal egy hasonló ábrázolás felelt meg. A két szíj találkozásánál, a lómell közepében, felül kis korongalakú díszítés látható, melynek ábrázolása azonban felismerhetetlen, míg lent szívidomti lemez csüng le, melyen egyenesszárú díszesebb keresztidom ismerhető fel. A nyeregtakaró elülső szélének díszítése két szegély között alkalmazott rozetta- és palmettasorból áll. Alsó szegélye nagyon gazdag és változatosan vezetett indarendszert visel, melyen belül szintén figurális elemeket sejtünk, bár ezek közül csak egy, a kantárszíjon lévő en f асе-fej re emlékeztető medúza-ábrázolás tűnik elő világosabban a jobb szélen. Ez a képfriz, úgylátszik, a nyeregtakaró hátulsó szegélyén is folytatódott. A nyilvánvalóan hímzett nyeregtakarón az alsó szegély, a lovas combja és a kardhüvely által körülhatárolt háromszögön belül vadászjelenet van ábrázolva. A háromszög tengelyében áll egy balra haladó, széles karimájú kalapot viselő, dárdát vállazó vadász, ki előrenyújtott kezében sapkázott sólymot
