Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)
Horváth Henrik: A budai Szent György-relief 105-126
A budai Szent György-relief« A fenti címet csak némi habozás után írtam jelen értekezésem elé. A középkori magyar fő- és székvárosnak levéltárilag és irodalmilag bebizonyított művészi gazdagsága és a szegényes régészeti emlékállomány között tátongó szakadékok olyan óriásiak, hogy az épségben fennmaradt és pontosan datálható vagy lokalizálható szoborművek a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Azok az aggályok, melyek az általunk megkísérelt azonosítás ellen szinte kényszerképzetszerűen felmerülhetnek, az eddigi tapasztalatok szerint meglehetősen súlyos és népszerű jogot formálhatnak a helytállóságra. De éppen ez a körülmény kötelességgé teszi, hogy minden mégoly csekélynek látszó fonalat is kövessünk, hogy az adat- és emlékszerű hagyomány közötti bántó ürt lehetőleg áthidaljuk. Annyi bizonyos, hogy jóval közelebb értünk már a célhoz, amennyiben a művészettörténeti kutatás mindkét munkaterületen az utóbbi években lényeges eredményeket ért el. Nem hiányoztak olyan kísérletek sem, főleg a renaissance-töredékekkel kapcsolatosan, melyek alapján egyes véletlenül reánkmaradt kőfaragványokat okmányilag is ismeretes olasz művészekkel szorosabb kapcsolatba sikerült hozni. Igaz, hogy ezen módszernél nagyon könnyen keletkezhetnek önkényes ítéletek, melyek gyökereit elsősorban a különböző kutatók váltakozó formaérzékében és formaismeretében kell keresnünk. De egyéb, tisztára tárgyilagos mérlegelések is óvatosságra intenek a tekintetben, vájjon milyen lehetőségeket lehet egy művész egyéniségén belül feltételezni? Milyen közösségek írhatók a korstílus, vagy a megegyező vagy hasonló feladatok terhére? Ebben a tekintetben a budai Szent György legalább abban az értelemben jelent nóvumot, amennyiben nem ugyan a mester, de legalább klasszikus mintaképe feltétlen biztonsággal megállapítható. Itt nem egészen általános, körülbelüli és tág optikai lelkiismeretről tanúskodó analógiákról van szó, hanem teljesen hiteles, minden kétséget kizáró megegyezésekről, koncepcióban és részletekben egyaránt. Ezek szerint a szóbanforgó dombormű Szent György sárkányviadalával a budai várban állott Szent György-templom keleti bejáratának timpanonképe volt s Vittore Carpaccio egyik képe után a 16. század második évtizedében vagy a harmadik elején Budán készült. Az eset egyedülállósága talán megengedi, hogy ez esetben mint a régebbi egyetemi szertartásban a disputálásra kerülő tételt előre megfogalmazzuk. Ez nem mentesít a bizonyítás alól, hanem arra még nyomatékosabban kötelez.
