Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)
Bierbauer Virgil: A régi pesti Vigadó építéstörténete 91-104
104 DR. ING. BIERBAUER VIRGII, túlzottan felmagasított függőleges arányokat, hanem szinte széleseket. Ezek nem az e korban néha előforduló túlzott hangsúlyú ablakóriások, hanem az emberi arányokra tervezettek és éppen ebben látjuk az építészet legélesebb fokmérőjét : az emberi léptéket, amely az erre érzéketlen, a formalisztikusan gondolkodó építészek számára rendesen ismeretlen. Ezzel szemben PoUáck művészetének harmonikusan kiegyensúlyozott és legszebb tanúsága az, hogy mind az általános elrendezésben, mind a részletekben mindig az emberre gondolt. így a Vigadó esetében is. A művészeti helyzet a következő : Míg az elődök csak a kis és legkisebb feladatok között mozogtak, most a megérett korszellem nagy és legnagyobb feladatok elé állítja az építészt. És Polláck Mihály azonnal megtalálja azt a hangnemet, amely e kornak megfelel, nem esik a túlzott méretek csapdájába és ugyanazzal a harmonikus érzéssel alakítja nagy feladatait, mint a mindennapiakat. Jól tudja, hogy ugyanazoknak épít a fórumon, mint az utcák házsoraiban. így és ezáltal válhatott a régi Pesti Vigadó e kor lelkületének kifejezőjévé. Úgy tetszik, hogy sikereinek titkát éppen ilyetén művészetében kell keresnünk. A 19. századeleji Pest még erősen benne gyökeredzett a barokk kor kultúrájában és abból semmiesetre sem nőtt ki teljesen, bár odafordult az európai klasszicizmus egyszerűbbségéhez. De azt lágyabban, kevesebb formai ridegséggel vette át, mint a nyugatibb városok, éppen mert a barokk múlt itt még közelebb volt, mint ott, ahol a rideg és tudományosan megalapozott historizmus —• a művészetben az archeologizálás — sokkal erősebben megfogta a szellemi életet. Jelentős része volt ebben annak, hogy Pesten még nem működött művészeti akadémia, amelyen a művészet a régiségtudomány eredményeinek illusztrálásává fajult volna, így itt egészségesebben, az összefüggések megtartásával fejlődtek a dolgok és a tudálékos archeologizáló építészet szele is csak később jutott el ide: például Hild József késői műveiben, Zambelli Lövöldéjében. De Polláck Mihály művészete nemcsak Pestet kapta meg, munkássága és annak hatása az egész országra szétsugárzott : a székesfehérvári és bajai megyeház, számos vidéki kastély —• Alcsut, Fót és Gyömrő — mindmegannyi tanúságai annak, hogy művészete mennyire megfelelt a kor hangulatának, éppen mert azt kifejezte és megszólaltatta, kőbe örökítette. És a Vigadó épülete e tekintetben talán a legsikerültebb volt, mert amennyire ismerhetjük, a mester legkitűnőbb alkotásának tetszik. Azzá pedig azért tehette, mert ez épületnél két oldalról is támogatták : a nádor, aki művészi intencióit messzemenően megértette és magáévá tette, másfelől a pesti polgárság, amely közvetve lehetővé tette ez épület, e nagy mestermű megalkotását. Mert teljesen igaza volt Ripka Ferenc főpolgármesternek, amikor az 1930. évi építészkongresszus megnyitó beszédét ezekkel a mondatokkal fejezte be : »De nem szabad elfelejteni, hogy ezt a várost nem építették sem fejedelmek, sem gazdag nagyurak, В városnak nem voltak bőkezű mecénásai. Ezt a várost a magyar polgárok építették kemény munkájukkal szerzett filléreikből, épületeit, amelyek kultúráját hirdetik, a polgárság adóiból emelték. Igen, büszkék vagyunk Budapestre, mert egészen a magunkénak érezzük azt, hiszen senkitől sem kaptuk ajándékba.« f Dr. ing. Bierbauer Virgil.
