Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Bierbauer Virgil: A régi pesti Vigadó építéstörténete 91-104

100 DR. ING. BIERBAUEÍR VIRGII, tengelyhez tartozó szélességek a szárnyakon és az oszlopcsarnokban úgy aránylanak, mint A vertikálisban az arányosságokat teljes klasszikus tisztaságban valósította meg, az árkádok magasságának kétszeresét adta az oszlopoknak. Ha keressük a mintaképét e tágas állású oszlopcsarnoknak — az épület egyik fő jellegzetességének — tanácstalanok vagyunk s újra Pollack zsenialitását kell kiemelnünk. Ha ezt a nagyszerű térpompát látjuk, akkor a bevezetőleg ismertetett Aman-féle elrendezés szűkös és kispolgári megoldásnak tűnik, a kispolgár elképzelésének, akinek élete a pipázó hangulatában csúcsosodik ki. Polláck elképzelése pedig egy felvirágzó, nagyarányú társadalmi életre berendezkedő, Kazinczy szavával élve metropolisnak tűnő, a 19. századeleji város polgársága részére készült. Az alaprajzi elrendezést a berendezési tervekből mintegy sejtjük (V. A. 5394.) : a termek a Duna felé feküdtek, a mai Vigadó-utca felé volt a bejárat és a lépcsőház, míg a mai Deák Ferenc-utca felé a kocsikihajtó, az emeleten a ruhatárak helyezkedtek el. Ezen helyiségek és a nagy terem mögötti ötöles galéria között, a színház felé egy kis udvar feküdt. A galéria fölött, a második emeleten volt a nagy terem felé nyitott zenekarzat, úgyhogy a mai úgynevezett esztrád helyén, úgy látszik négy hatalmas ajtó nyílott az emeleti előcsarnokból a terembe, míg a mai Vigadó két ajtaja helyén egy-egy félkör-alaprajzú fülke feküdt. A három nagy terem pompás térorganizmust alkotott, amelynek gerince a nagy terem hossztengelye volt. El kell képzelni ezeket a termeket, mikor a három-három roppant méretű ajtó tágranyílt s a szemlélő a kis teremből a cukrászdába pillantott, avagy a cukrászda hatalmas apszisából a kisterem széles színpadszerű fülkéjébe nézett. El kell képzelni, mikor valamely ünnepély alkalmával a vendégek végigsétáltak ezen a térsorozaton s változatos, egymásra következő benyomásait élvezték ; az alacsonyabb és színezésükben hűvösebb szélső termekből a nagyteremnek ezernyi gyertya fényáradatában csillogó halványsárga glóriájába léptek. Vizsgálván ezen épület térformáit, arányosságait, nem adódnak azok a tiszta viszonylatok, amelyeket például a Nemzeti Múzeumnál majd megállapíthatunk. Az arányok számszerű tisztasága itt nyilvánvalóan azért nincs meg, mert Polláck keze az Aman-féle alapok által nagyon is meg volt kötve. Ezért azután Polláck annál nagyobb súlyt vetett a termeknek nemcsak gazdag, hanem a végsőkig fokozott artisztikus díszítésére. A Mérnök és Építész Egylet említett interieur-tervei csodálatos szépségükben, kivitelük tökéletességében szinte fölelevenítik a termek valóságos megjelenését. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy Polláck a szinte szükségszerűen kialakult térarányokat a díszítésben igyekezett legalább némileg kikorrigálni. A cukrászda félkörét egy téglányalakú térbe állította be, a sarkokat felhasználván a cukrászda mellékhelyiségeiül, ebből adódtak azután a nagy apszist kísérő kisebb apszisok. A nagy teremben a főfalat a zenekarzatnál hat mezőre tagolta, úgyhogy a terem falának közepére