Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)

Bánrévy György: A budavári katonai szertár (Zeughaus), 1725-1901 104-140

106 3DR. BÁNUJEVY GYÖRGY Már juvigny 1686-os térképe a 82. számmal pontosan itt jelöli meg egy »Arsenall« befelé nyúló épületét, melyhez még kovácsmuhelyek (83. Die Schmiden) is csatlakoztak. 8 ) Már a török időben itt emelkedett tehát Buda szertára. E pontot valószínűleg a megerősített belső vár (arx, castrum) és a polgári város (urbs) közt elfoglalt központi fekvése jelölte ki fegyver­raktár elhelyezésére : szükség esetén mindkét irányból könnyen lehetett megközelíteni, illetve mindkét irányba gyorsan lehetett onnan fegyvert, lőszert szállítani. A Juvigny térképén jelzett arzenál a felvétel szerint a kovácsműhelyekkel együtt a Duna felőli lejtőtől befelé keresztirányban körülbelül a várhegy szélességének feléig terjedt. Ez a tárház az ostrom alatt elpusztult. A visszafoglalás után megint csak ott — a mai Szent György-téren — épült újra a Zeughaus. »Ezen a téren volt már a Zaiger korában is a Zeughaus« 9 ), az 1696. évből származó »Zaiger über die Vöstung und Wasser Stadt« 148. folióján ugyanis a 257-es számú ház leírása után ezt olvassuk : »Hierauf folget eine maur, welche das Kayserliche Zeughaus von disser seithen einfasset, darvon gehet in dem Carmeliter gässel ein gebeü, darinnen des Kayserlichen Zeügschmidt sein werckhstatt und quartier . . .<< 10 ) A Zaiger-ben említett »Zeughaus« tehát 1686 és 1696 között épült. Erről a szertárról a tervező neve és dátum nélküli három tervrajz maradt ránk : egy alaprajz, a falak és fedélszék két alternatív megoldást ábrázoló metszete és a pirostetejű egyemeletes épület perspektivikus képe és metszete. 11 ) Ugyancsak megvan az építkezés ács- és kőműves­munkájához szükséges anyagok összeállítása az ácsmester (Hans Georg Götz) és a kőművesmester díjazásával : 12 ) Überschlag auff das Kayserliche Zeig Haus in schloss in Ofen. — Überschlag über das Ofnerische Kayserliche Zeighaus im schloss, was zu erbauung dessen bau an Zimer und Mauer-arbeith vonnethen ist. — Was zu den Kayserlichen Zeig Haus in schloss, welges in der lengén ist 47 Claffter, in der breidten 11 Claffter 2 schu, wan Es soll gemachedt werdten, wie der beygelechte Reiss, welger midt Nota A gezeichnidt ist, was darzu geherrdt, wie folgedt : Krstleig gros holz zu dramen undt Mauer bencken, wie auch zu den ligenden stuhl : 700 Stück, [a továbbiakban St.] — Midtel holz idtes [jedes] lang 7 Claffter : 100 St. — Mehr midtel holz : 400 St. — Scheyndteln : zwey mahl hundtert undt 64.000 St. — Latten : 3600 St. — Welzer banck ladten : 3300 St. — Bodten Nögel : 36.300 St. — Scheindtel Nögl : fir mahl hundtert dausendt. — Ladten nögel : 24.000 St. — Dischler ladten zum dach fenstern : 300 St. — In disen bau kommen dach fenster : 100 St. — Mehr 5 lerg bamen [lehr, Baum] Rinen, zwey Bine idte von 14 Claffter, mehr zwey Eine idte von 12 Claffter, noch Eine von 7 Clafftern. — Zimer Mans lohn ist: 3100 G . Widter auff eine andter ardt, wie der Riss, welger midt B gezeignedt ist, weisedt, ist von nödten, wie folgedt: Lrstleig gros holz zu drammen undt mauer bencken, wie auch zum liegenden stull : 500 Stam. —• Meidtel holz zu speren : 500. — Scheindtel : zwey mahl hundterdt undt 31.000. — Latten: 2600. — Banck ladten : 2900. — Dischler ladten : 300.— Bodten nögel : 29.000. — Scheyndtel nögel : drey mahl hundtert 50.000. —Latten •nögel: 18.000. — Zimer Mans lohn: 2600 G. — Hans Georg Götz, bürger undt Zimmer Meister. Überschlag. Mauer arbeidt bedreffendt über das Zeig haus in schloss. — Über­schlag auff mauer arbeidt, was zu den Kayserlichen Zeig haus in schloss zu Ofen, wan es soldte gemachedt werdten, wie der beygelechte Riss weissedt, Item die Rodte

Next

/
Oldalképek
Tartalom