Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)
Kovács Lajos: A vízivárosi "Három nyúl" kaszárnya 124-133
200 forintnak 4 héten belül való megfizetésére. 15 ) E kötelezvény kiállítása után engedélyezték a munkálatok folytatását. Az adósságot azonban Bösinger nem fizette meg, így Schwingheim 1700-ban újra tilalmat akart kieszközölni a házépítésre, azonban ekkor eredménytelenül. Karg kielégítése még sokáig nem történt meg : két évtized elmultával is követelte még pénzét Bösinger örökösein. 16 ) Bösinger lassankint elkészült házával ; 1702-ben a ház már készen állhatott, amint ezt Kargnak egy kérvényéből következtethetjük. Ebben az évben ugyanis Karg ismét erélyesen lépett fel Bösingerrel szemben, hogy végre fizetésre szorítsa. A kamarai igazgatósághoz folyamodott támogatásért és keserű hangon panaszkodott Bösinger magatartására. Kiemelte, hogy annak idején a kamarai igazgatóság rászoríthatta volna Bösingert a fizetésre, ha ragaszkodik az építési tilalom fenntartásához (... nun ich einer löblichen Administration die schenste Gelegenheit, als nemblich, da das Haus bey 3 Hasen in halben Bau gestanden und zu Verhüettung eines grossen Schaden hette müessen ausgebauet werden, Ihme den Bau einzustellen, an die Hand gegeben, wodurch Er Herr Bösinger mit schenster Manier längstens wäre zur Zallung angetriben worden). A továbbiakban Karg már nem az építkezés betiltását kéri, aminek az elrendelése szerinte célravezető lett volna, csak azt, hogy a fizetésre-ösztönzéshez megfelelő eszközt alkalmazzanak Bösingerrel szemben. Ha még folyamatban lett volna az építkezés, Karg kimondottan ennek a betiltását kívánta volna. így megelégedett azzal, hogy Bösingernek egy szőllejét zálogként kötötték le követelése biztosításául. 17 ) Bösinger a Három nyúlról nevezett házban vendégfogadót rendezett be, így akarván azt jövedelmezővé tenni. 18 ) Pénzre pedig sok adóssága miatt nagy szüksége volt. Azok ugyanis, akik a visszafoglalás után házhelyet kaptak Budán építési kötelezettség vállalása ellenében, sokszor a kellő anyagi eszközök hiányában hitelre utalva fogtak munkához. Hitelhez, legalább eleinte könnyen jutottak : összegyüjtötték és kölcsönvették rokonaik pénzét. A kereskedők és iparosok szintén szívesen nyújtottak nekik hitelt, mert remélték, hogy a gazdag magyar földön letelepülők hamarosan megszerzik munkájukkal a tartozások törlesztéséhez szükséges pénzt. Bösinger, aki a telepesek legelőkelőbb köreihez tartozott, császári tanácsos volt, élvezte az udvar bizalmát, nagy összegű hitelekhez és kölcsönökhöz jutott. Kölcsöneinek felvétele épen azokban az években történt, amikor a Vízivárosban építkezett. 1707-ben bekövetkezett halála után a város összeiratta adósságait, melyek 5000 forintnál nagyobb összegre rúgtak. 19 ) Adósságai között két nagy összegű tétel szerepelt, a Kollonics kardinális által nyújtott 2000 forintos és a Wilfersheimb élelmezési biztos által nyújtott 1000 forintos kölcsön. Buda városának is 828 forintos követelése volt betáblázva Bösinger ingatlanaira. A várossal szemben fennálló tartozása azokból a pénzekből került ki, melyeket hivatalos működése alatt vett föl és a melyekkel nem számolt el. Természetesen abban az időben az ilyen eljárást még nem tekintették törvénytelennek, sőt a város el is engedte az özvegynek a követelés egy részét. 20 ) 1702-ben Bösinger a Három nyúl-házban berendezett fogadóját bérbe adta Reither János Mihály sörkereskedőnek, aki már két év óta szállított sört Bösinger fogadóiba (másik fogadója a szintén a Vízivárosban levő Arany Sas volt). 21 ) Eddig Bösinger üzletvezető-gazdát, illetve vendéglőst alkalmazott fogadóiban. Minthogy azonban Reithernek nagyobb 126
