Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)
Bánrévy György: A budai királyi palota újjáépítése III. Károly alatt 1-49
kezdett rezidencia a maga egészében sohasem vált lakhatóvá. — Eredeti levéltári kutatásaik eredményekép aztán Kapossy János 4 ) és Schoen Arnold 5 ) szorosan vett tárgyi adatokat hoztak napvilágra. Eredményeikre a megfelelő helyeken fogok utalni. Budavára 1686. évi ostroma és visszavétele a magasan fekvő várost úgyszólván teljesen rombadöntötte. Idézem Miller Epitome-jának azt a helyét, melyre föntebb közölt soraiban utal : »Si bellicae vicissitudines, tot oppugnationes et expugnationes, deplorandaque fata, quae Metropolis haec post memorabilem ac infelicem cladem Mohácsianam experta est, revolvantur, quae illius, quando victricibus Caesareo-Regiis Iyeopoldinis armis gloriose revindicata et e Turcarum faucibus erepta extitit, faciès fuerit, facile conjicere est, quando non lapis super lapidem permansit, maenia solo aequata, splendidissima aedificia in congeriem lapidum redacta, ignis voragine absumpta et omnia extremae ruinae data sunt... « (80—81. 1.) Még a tíz esztendővel később készült házösszeírás szerint is kevés olyan épület maradt a várban, amely sérülés nélkül úszta volna meg a gyilkos ostromot. 6 ) A királyi palota, mely a török megszállás alatt is sok vésznek volt kitéve, — mint például az 1669-i tűznek, mely úgy látszik alapos pusztítást vitt véghez 7 ) — exponált fekvésénél és terjedelménél fogva ugyancsak kivette részét a pusztulásból. Amit a gondozás hosszú ideig tartó hiánya még épen hagyott, az az ostromnak, ágyúzásnak, tűznek, mely természetesen kíméletet nem ismerhetett — esett áldozatul. Emlékezzünk vissza Miller művének már idézett helyére, mely szerint a szemlélő nem tudta könnyeit elfojtani a romok láttán. De sokkal szemléletesebb egy pillantást vetni az egykorú látképes metszetekre, melyek a királyi palotának úgyszólván teljes rombadőlését, nagyon gyászos állapotát mutatják. Tetőzetnek se híre, se hamva ; biztonsággal csak a főfalak meglétét lehet igazolni. A látképes felvételek közül kétségtelenül legérdekesebbek az egészen egykorú metszetek. Ilyen C. J. de Juvigny rajza, mely közvetlenül a győzelmes elfoglalás után készült és az tűnik ki belőle, hogy az ostrom következtében épen a királyi palota szenvedett legtöbbet. 8 ) A Duna felől, körülbelül az Akadémia épületének irányából készített felvétel a Duna felé lehúzódó két bástyafalat és az ezeket a parttal párhuzamosan összekötő védfalat még meglehetős épségben mutatja és úgy látszik, hogy a felső bástyafal kétszeres magasságában húzódó (a képen árnyékoltra vonalkázott) védfal, mely a palota földszintjét mintegy szúk folyosó külső falaként eltakarja, sem igen szenvedett az ágyúzástól. Annál vigasztalanabb képet nyújt a palotának a bástyafal-négyszög fölött emelkedő építménye, helyesebben romja. A Dunára néző, keleti főfal vak, üres ablakrésekkel mered két emelet magasságába, ahol letaroltan, csonkán végződik, nem ível át harmonikus tetőzetbe : azt elragadta az ostrom vihara. A fal északi részének egyhangúságát egy felnyúló keskeny kiugrás szakítja meg, mely a vízszintesre csonkult falvégződésen felül csúcsban végződik. Hasonló, de plasztikusabb, többszögű, bástyaszerű falkiugrás nyomul fel a déli részen is, de csak a fal magasságáig. Némi perspektivikus elképzelést a Gellérthegy felé néző déli oldalfal tesz lehetővé, melynek sötétre vonalkázott belső oldalát mintegy az elképzelt tetőgerincig látjuk háromszög-alakban, de már megrongáltan felnyúlni. A rajz a két kiugró falrész megszakítását nem számítva a főfal hosszában csak hat ablaknyílást tüntet fel, amit nyilvánvalóan nem szabad a valósággal pontosan egyezőnek tartanunk, mint ahogy az egész metszet már kis í* 3
