Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

könyvet, mielőtt fogságba visszavitték volna.

169 Ugyancsak itt történt meg, hogy a törökül beszélő Hayvas Tamásnak tolmácsra volt szüksége; ezért első kihallgatásán két, az articuli megválaszolásánál három pesti polgár tolmácsolta szavait.

160 A kérdőpontok és a válaszok pontos feljegyzésére az udvari kamara 1696 elején külön felhívta a budai tanácsot.

161 j) Közbenszóló ítélet (Fr. Cr. 33, 35. c.) A terhelt sommás és részletes vallomásának anyagából a bíróság többféle következtetést vonhatott le. Ha tettét beismerte, marasztaló ítéletre került sor, vagyis a két város helyzetében a kamarai adminisztrációhoz felterjesztett ítélet javaslatra. Ha bizonyos körülmények nem tisztázódtak, maga a városi tanács vagy esetleg a kamarai főhatóság további bizonyítást rendelt el. Ha azonban a terhelt tagadta a neki felrótt cselekményt vagy annak lényeges elemét (szándék stb.), a bíróságnak a Pr. Cr. 33. cikke szerint azt kellett mérlegelnie, megvannak-e a kínvallatásnak alapul szolgáló gyanújelek (indicia). A kódex figyelmeztette a bírákat, hogy az ügy körülményeinek, a gyanú jeleknek, a vallomásoknak ós a személy testi-lelki állapotának beható mérlegelése alapján foglaljanak állást, kétség esetén kérjék ki a jogtudósok véleményét is. A jogi karoknak ez a német gyakorlatban szokásos megkérdezése, illetve az iratoknak hozzájuk történt áttétele (

Aktenversendung) természetesen a két város bíráskodásában nem fordulhatott elő; az ő „jogtudósaik" az udvari kamara és az adminisztráció bölcsei voltak. A mérlegelés után a bíróság közbenszóló ítéletet hozott (sententia interlocutoria, Bey Urtheil), melynek egyetlen tárgya a tortúra elrendelése volt. Ezt azonban nemcsak a mi két városunknak kellett jóváhagyás végett a kamarai igazgatósághoz felterjesztenie, hanem az osztrák városoknak és mezővárosoknak is az alsó-ausztriai kormányhoz. Az ítéletet azokra a gyanújelekre alapították, melyeket a Pr. Cr. 35. cikke részletesen felsorolt, illetve az egyes cselekményeknél még konkrétebben is megnevezett. A pest-budai gyakorlat ebben a tekintetben is követte a Praxis Criminalis előírásait. Freymueth lakatos, akit Buda tanácsa 1692 augusztusában hallgatott ki a jezsuitáknál álkulccsal elkövetett több száz forintos lopása tárgyában, már a „jóságos" vallatás során beismerte tettét. Minthogy azonban a rend rovására más lopások is történek, a tanács ezeket is neki próbálta felróni. Az adminisztrációhoz fordult tehát, hogy a lakatos ellen szóló nyomós gyanújel (praegnans indicium) alapján a halálos ítélet meghozatala előtt rendelje el a tortúrát (die scharffe frage) bűntársainak kiderítésére. Egy esztendeig ült tömlöcben a tettes, míg a nehézkes kamarai igazgatóság meghozta a többször sürgetett közbenszóló ítéletet (Inlerlocutorien Sentenz). Ebben meghagyta a városnak a hüvelykszorító és a megkötözés alkalmazását, mert — úgymond — jogszabály, hogy a valamely bűncselekményről vallomást tevőt más bűntetteinek kiderítésére kínval159 L IV. fej. 31. jz. 180 L. IV. fej. 35. jz. 161 L. fent a 100. jegyzetnél.