Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

városi tanácsot ennek székére idéztette a rajta esett violentia miatt.

17 A magisztrátus és a kamarai igazgatóság azonnal hevesen tiltakozott, hiszen itt többről volt szó, mint a levágott állatokról. Nem győzték hangsúlyozni, hogy a város csak az udvari kamara joghatósága alá tartozik, és az idézésnek való engedelmeskedés végső soron a megye alá rendelné a tanácsot. Pest nemcsak az udvari kamarához, hanem egyenesen az uralkodóhoz fordult panaszával. Végül a kancellária hárította el feje fölül a veszélyt; kimondotta, hogy a károsult „non qua nobilis, sed qua concivis Pesthiensis" vonta magára a büntetést, az ilyen polgári ügyekben pedig a megyei bíróság nem illetékes.

18 Ugyancsak a kettős minőség okozott némi bonyodalmat Kostyán Mihály megyei zsoldoskapitány ügyében, aki — az adatok szerint jogos védelemben — megölte hadnagyát. A városi magisztrátus őrizetbe vette, és nem akarta kiadni a vármegyének, mert a bűntett a váios területén (Kőbányán) történt, a tettes pedig egyben városi polgár. ( így a forum delicti commissi és a forum domicilii szolgált jogalapul.) A nemesi minőség azonban erősebbnek bizonyult, hiszen megyei officialisról volt szó. A kamarai igazgatóság rendelkezésére Kostyánt mint városi hatóság alá nem tartozó nemes személyt ki kellett adni Pest megyének.

19 Máskor a tanács több sikerrel védte illetékességét, melynek fenntartása az önkormányzatért vívott harc egyik jelentős célja volt. Tóth Mihály pl. hiába védekezett személye és portája nemes voltával, egyes diákok letartóztatásának megakadályozásáért bizony bekerült egy napra a „polgári áristomba".

20 Ugyanide záratta a város a kocsmát fenntartó Lendvay Györgynó nemes asszonyt, alkalmasint az orgazdaságért reá kiszabott pénzbüntetés behajtása végett, és még férje kezességét sem akarta elfogadni, míg a kamarai igazgatóság rá nem szorította. Lendvay volt szolgabíró azzal érvelt, hogy a törvény (nyilván a Hk. III. 20.) szerint nemes személy fölött a városnak csak tettené és esetén van büntető hatósága.

21 Az ilyen konfliktusokat az 1703-i privilégium sem szüntette meg. Egyrészt kimondta, hogy a városi juriszdikció a nemesekre is kiterjed, másrészt azonban kivette alóla a „törvényes kiváltsággal rendelkezőket", legalábbis személyes ügyeikre nézve.

22 Még több nehézséget okozott a katonák fölötti bíráskodás ké dése. A hadsereg, mint ez előbbiekből kitűnt, nemegyszer nyúlt az önbíi áskodás eszközéhez, ha valamilyen sérelme volt. Általában azonban a katonáknak is Buda és Pest tanácsához kellett fordulniuk a polgárok vagy más lakosok elleni keresetükkel. Nemcsak egyszerű harcosokat látunk felperesként fellépni, hanem ellátótiszt, hadbiztos, szertári kovácsmester, sőt maga a vár17 Ptjkv. 1699. szept. 4, II. 261; Corr. buch I. 170—172; KA Exp. 1700. ápr. 22, no. 54. 18 Uo; Corr. buch 1700. ápr. 26, 27, 1. 173—175; Int. a. a. nr. 397. (Pest felségfolyamodványa); OL Kane. Cone. Exp. 1700 : 91 ex Maio (a döntés). 19 Ptjkv. 1702. Jan. 24,111. 9—10; KA Exp. 1702. febr. 6, no. 27. (jan. 26. is); Int. a. a. nr. 590. 20 Ptjkv. 1700. szept. 7, II. 404. 21 Uo. 1702. jún. 13, III. 66—67; KA Besch. Pr. VII. vol. 1702. júl. 20; Int. a. a. nr. 627. 22 L. I. fej. 98. jz.