Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
V. fejezet. Magánjog
gyaték a férj üzleti tevékenységéből származik. Az alperes özvegy viszont hivatkozott a magyar jogra, mely 2—3 tanúval megelégszik; amikor ellenfele ezt kivédte, a hasonló tartalmú budai szokásjogra, mely a római joggal ellentétes; a szerzetes tanúskodását megengedő 5. és 68. Leó-féle novellára; végül a maga igényeinek alátámasztásául a közszerzeményre, hiszen a vagyont Krempl péküzletében dolgozva főleg ő szerezte. Buda tanácsa a felperes keresetét elutasította. 656 Schallner ügyvédje, a később még említendő Multz Eberhard, az adminisztrációhoz fellebbezett; ennek a budai tanács helyt is adott. A fellebbezés ismét a végrendelet semmisségét, tehát a törvényes öröklés beálltát hangoztatta. 657 A kamarai igazgatóság jelentést kért. Buda tanácsa két szövegezésben is fennmaradt jelentésében 658 a többi között elkeseredetten vádolta Multz ügyvédet, sőt gyakorlatától való eltiltását is kérte, mert a felektől — meg nem engedett módon — siker esetére fix összegű jutalmat követelt. Ot hibáztatta a tanács azért, hogy a hétnél kevesebb tanúval rendelkező végrendelet érvénytelenségét hirdette, s így a határozott jogszokás ellenére a császári jogot akarta behozni ! Tudják, hogy ez hét tanút kíván meg, de Ausztriában és Budán is 2—3 tanút hívnak a (magán)végrendelethez; ha Multznak igaza lenne, Budán nem találtatnék érvényes végrendelet! Erre a jelentés idézi a bécsi Consuetudinariumnak azt a szakaszát, mely a római jogtól tudatosan eltérve 2—4 tanút fogad el a magánvégrendelet érvényéhez. 659 A szerzetes vallomása esküvel ér fel, egyébként az alsó-ausztriai kormány is elfogadta 1648-ban egy kapucinus tanúskodását Groperné ügyében. 660 Azt is a római jogban gyökerező osztrák gyakorlatra alapítja a tanács, hogy a feleség végrendeletét nem teszi érvénytelenné a férj jelenléte, és természetesen fordítva sem, csupán a fenyegetés vagy a kényszer. 661 Felhozza még a közszerzeményt is. De talán legnyomósabb az az érve, hogy a hagyatéki ügyekben „bona fides et mens testatoris inspicienda", márpedig a férj mindig feleségét akarta megtenni örökösévé, s ezt az akaratát tanúvallomások szerint többször kijelentette. Ezért a tanács a végrendeletet — ha nem is alakszerűnek, de — szóbelinek (t. nuncupativum) fogadta el. Érvelése meggyőzte a kamarai igazgatóságot, mely elismerte, hogy a végrendelet nem a római jogban megkívánt hét tanú és közjegyző közreműködésével készült, de az itt érvényesülő alsóausztriai jogot alkalmazva a fejperest keresetével felsőfokon is elutasította. 662 Multz nem érdemelte volna ki a ravasz fiskális hírét, ha nem használja ki az udvari kamarához való fellebbezés lehetőségét. S itt álláspontja váratlan méltánylásra talált. Saffran Lőrinc alsó-ausztriai kamarai prokurátor, mindkét jog doktora, szakvéleményében előbb összefoglalta a felek érvelését, majd amellett foglalt állást, hogy az eddigi határozatokat meg kell vál636 Acta adm. cam. 1702. ápr. 26. (az összes elő iratokkal), hozzá Btjkv. 1702. jan. 23, III. 481, IV. 414. 857 Uo. 1702. febr. 14, III. 488, IV. 425; KA Besch. Pr. VII. vol. 1702. febr. 27, ápr. 6. 658 Acta adm. cam. 1702. ápr. 26. (az ápr. 7. és 12-i jelentések). 659 A budai jelentést teljesen alátámasztja Suttinger i. m. 798—799. 660 A jogesetet 1. uo. 802—803. 661 Ez is pontosan megvan uo. 805. 662 KA Exp. 1703. júl. 9, no. 31. (1702. ápr. 26-án).
