Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
V. fejezet. Magánjog
kívánták az 1708-ban összeült labanc országgyűlés gravamenei törvénybe iktattatni; azt ugyanis, hogy két esküdt tanácsos és a jegyző vegye fel, írja le, olvassa fel, majd a hatóságnak zártan nyújtsa be a végrendeletet. 651 Az 1715 : 27. tc. azonban — mint láttuk — épségben hagyta a szabad királyi városok jogszokásait, és mindössze annyit követelt meg: a végrendelkezőnek olvassák fel a szöveget, ez pedig tanúk előtt jelentse ki, hogy ez az ő végakarata. Ez éppen a m agán végrendeletet érinti ! Ennek különös fajtái, mint az említett szóbeli végrendelet (t. nuncupativum) 652 vagy a halál esetére szóló ajándékozás, 653 ugyancsak előfordultak a városi gyakorlatban. A pesti szindikus, aki maga is tagja volt a gravemeneket szövegező bizottságnak (Reichs Compilatores),^ korábbi jogkönyvjavaslatában is a közvégrendeletet helyezte előtérbe. Mint említettük, az örökség megosztásánál először a házassági szerződésre és a végrendeletre irányította a figyelmet. A házassági szerződés érvényességéhez 2—3 tanú, halálesetre szóló kölcsönös rendelkezés esetén már legalább 5 tanú jelenlétét kívánta meg; bírósági bejelentés esetén azonban elengedte a tanúkat. Ebben az utóbbi esetben a férj és a feleség közti, bármilyen egyenlőtlen ajándékozást is érvényesnek tartott, ha nem sértette a köteles részt. Ugyanezzel a feltétellel jelentette ki érvényesnek azt a végrendeletet, amelyet 1. a tagoltan beszélő és épelméjű hagyakozó iudicialiter, a városi jegyző és két tanácsos előtt alkotott, vagy 2. már megírva személyesen nyújtott be a tanácsnál, vagy 3. a bíróságon kívül, de hét tanú előtt és a (római) jogban megszabott alakiságok mellett tett. 655 A városi közvégrendelet nem is vetett fel különös problémát, a magánvégrendelet tekintetében azonban az írott (római) jog és a városainkban irányadó osztrák gyakorlat ellentétbe került egymással. Ez a két felfogás ütközött össze Budán Koch Boldizsárnak, a Zöld Bárány fogadósának hagyatéki ügyében. Koch halálos ágyán, felesége és két tanú előtt jelentette ki végakaratát, melyben egyetemes örökösévé özvegyét tette meg; ezt egy budai közjegyző írásba is foglalta. A két tanú közül Teodor kapucinus, a fogadós gyóntatója szerzetesi felsősóge előtt lelkiismeretére, Langhäuser ácslegény pedig eskü alatt tett vallomást a végrendeletről. A birtokban lévő özvegy ellen Schallner Ferdinánd göllersdorfi vendéglős 1701 novemberében nyújtott be keresetet, és azt vitatta, hogy felesége — az örökhagyó nővére — intestat törvényes örökös, mert a végrendelet érvénytelen. A többszöri feleletváltás során az felperes azzal érvelt, hogy a szerzetesnek nincs végrendelkezési képessége (testamenti f actio activa), tehát tanú sem lehet; Buda hatósága és népe német, ezért a közjegyzőnek is a császári jogot kell alkalmaznia, mely hét tanút kíván meg; a végrendelet már azért is érvénytelen, mert az örökhagyó nem írta alá, a tanúk nem pecsételték meg; az özvegyet csak hozomány és különvagyon (heuratsguett vnd paraphernalien) illeti meg, de közszerzeményre nem tarthat számot, mert a ha651 OSzKK Fol. Lat 564, fol. 27, az 5. conditio kapcsán. — Erre mint városi gyakorlatra 1. Kelemen i. m. II. 329. s" Btjkv. 1701. febr. 21, III. 348—349, IV. 248—249. 653 Uo. 1696. ápr. 13, II. 71. 654 Int. a. a. nr. 843. 655 Pars II. tit, ni. art. 5.
