Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

asszonyok a hitelezők kelésére zárolt hagyatékból több-kevesebb sikerrel követelték hozományukat vagy kelengyéjüket.

639 Az említett jogok azonban az Örökléstől függetlenül illették meg az asszonyt. Az özvegyi öröklésre Kovács Jánosné példáját idézhetjük. Mint láttuk, Pest tanácsa második férje kérésére való tekintet nélkül, bizonyára hitelezőinek sürgetésére, eladatta a férje után maradt házat; Kovácsné el is költözött a városból. A vételárból maradt 180 forintot a tanács úgy osztotta el, hogy egyharmada az özvegyé, kétharmada pedig a két gyermeké legyen, az utóbbi rész egyelőre a város kezén.

640 A hiányzó indokolást csak úgy pótolhatjuk, ha ezt az összeget nem a ház ellenértékének, hanem a vételár maradványának, tehát ingóságnak fogjuk fel. így a pesti tanács ítélete megfelelt a nem sokkal korábbi Mosel-javaslatnak az egyharmad örökrész tekintetében, vagy éppen úgy a magyar jog általános szabályának is, mely az özvegynek az ingóságban a gyermekekkel egyenlő részt juttatott (Hk. I. 99.). Ezzel szemben az osztrák joggyakorlat az özvegyet egyharmad erejéig akkor részesítette az ingó hagyatékban, ha a férj előző házasságából gyermekek maradtak, ezek híján azonban felerészt adott neki, s a felezést tekintette a házassági szerződések szokott kikötésének is.

641 Itt tehát ismét az osztrák példától való eltérést figyelhetjük meg Moselnek és városának állásfoglalásában. Nem volt örökrész, de rendszerint a hagyaték tárgyalása során került kihasításra a közszerzemény. Ez azt a vagyont jelentette, melyet a felek közös munkával együtt szereztek. Nálunk a Hármaskönyv III. 29. címe csak a jobbágyjogban mondta ki a feleséget közszerzőnek, de a gyakorlat ezt a polgárokra is kiterjesztette.

642 Az osztrák gyakorlat meglehetősen bizonytalanul foglalt állást. A római jogból átvett praesumptio Muciana alapján vélelmezte, hogy a házasság során szerzett javak a férj fáradozásából származnak, kivéve, ha a feleség a házasságba hozott pénzt bizonyítani tudta. Amikor 1628-ban egy fél a közszerzemény intézményét osztrák szokásjogra, sőt statútumra (Statútum Austriacum) próbálta alapítani, a tartományi bíróság kijelentette, hogy ilyen statútum nincs; éppen a házassági szerződésbe oly gyakran — mégpedig nemcsak kereskedők és kézművesek, hanem nemesek és polgárok között is — felvett közszerzeményi záradék bizonyítja, hogy ez általánosnak nem tekinthető. Az osztrák jogirodalom pedig hangsúlyozta, hogy ilyen kikötés hiányában a férjet kell egyedüli szerzőnek tekinteni, sőt írástudó, közszolgálatból élő embereknél a feleség megfelelő záradék ellenére sem követelheti a hagyaték felerészét.

643 A két város gyakorlata elismerte ugyan a közszerzeményt — még az érvénytelen házasságban élőkét is

644 —, de csak a közös szerzés megfelelő bizonyítása esetén. Pesten pl. Weinschenkh Jánossal szemben sógornője, Forgács Erzsébet támasztott igényt ezen a címen. De mivel az alperes bebizonyította, hogy 639 Btjkv. 1694. szept. 1, 17: zár, és kereset . . . pro restitutione dotalium et bonorum paraphernalium, I. 508, 514,11. 13, 17; Acta adm. cam. 1698. jan. 28: zuegebrachtes guet, KA Besch. Pr. 1698. jan. 27, V. vol. 7. fol. 840 L. fent 609. jz. 641 Suttinger i. m. 967, 972. 842 Pl. Kelemen i. m. II. 384. 843 Suttinger i. m. 197—201, vö. Személyi II. 181. 844 L. fent 594. jz.