Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

5. ÖRÖKLÉSI JOG A végrendelkezés alakiságait elsőnek szabályozó magyar törvény, az 1715: 27. tc. a magánvégrendeletre vonatkozó egyetlen kiegészítésen kívül megtartotta a szabad királyi városokat addigi joggyakorlatukban (penes suum hactenus habitum usum, 7. §). Ez a gyakorlat a török kiűzése utáni Budán és Pesten az osztrák öröklési jogot jelentette. Mint a részletes megvizsgálásból ki fog tűnni, a polgárok és a városi bíróságok is ezzel a joggal éltek, s — egyetlen lényeges kivétellel — ez kapott helyet Mosel szindikus pesti jogkönyvjavaslatában is. Nem is lehetett ez másként abban az időszakban, amelyben a hagyatéki ügyek végső fóruma is idegen hatóság, a bécsi udvari kamara volt. Az eljárásjog keretében megtárgyaltuk a városainkban is követett — egyébként ugyancsak osztrák — hagyatéki eljárást.

623 Itt csak az anyagi szabályokat és ezeknek érvényesülését kell sorra vennünk. A pesti javaslat az eljárás ismertetése után helyesen mondja, hogy ha a házasfelek házassági szerződést (pacta dotalitia) kötöttek, illetve ha érvényes végintézkedés maradt fenn, a hagyaték elosztásánál ezeket kell figyelembe venni, és csak ilyenek híján kerül sor a törvényes öröklésre.

624 A városok Öröklési rendjét mégis jobban szemlélteti a törvényes öröklés, ezért tárgyalásunkat ezzel kezdjük, és utána térünk át a végrendeleti jogra. a) Törvényes öröklés Egyetemesnek tekinthetjük azt az öröklési jogi szabályt, hogy az atya és az anya után elsősorban házasságukból született gyermekeik örökölnek. Walther XVI. századi ausztriai kancellár is ezzel kezdi az osztrák törvényes öröklés ismertetését. A fiúk és leányok egyenlő részesedése azonban — teszi hozzá — csak a polgárokra és parasztokra vonatkozik, a nemes leányok bizonyos esetektől eltekintve nem osztoznak egyenlően a fiúkkal. Az unokák szülőjük (az elhunyt fiú vagy leány) helyébe lépnek, tehát együttesen kapnak annyit, amennyi arra esett volna, és ugyanígy kell elbírálni a dédunokák igényét. A lemenők (descendentes) öröklésének ezt a mi jogunkban is érvényes szabályát Mosel javaslata röviden úgy foglalja össze, hogy a gyermekek fejenként (in capita) és egyenlően, az unokák törzsenként (in stirpes) részesednek a hagyatékból. Amíg lemenők vannak, tartja az osztrák gyakorlat, addig sem a felmenők, sem az oldalágiak nem örökölnek.

625 Ezek a szabályok irányították a két város gyakorlatát is. Ezért olvassuk Leib provianttiszt özvegyének a szerviták elleni válasziratában, hogy mostohafia, Sebestyén szervita szükségszerű örökös (heres necessarius) a tíz éve végrendelet nélkül elhunyt atyja után.

626 A lemenők öröklésében a második házasság okozott nehézséget. Mosel javaslata kimondja, hogy az utóbbi házasságból eredő gyermekek örökölnek 623 L. m. fej. 404. sköv. jz. 624 Pars II. tit. III. art. 5. 625 Uo. art. 6; Suttinger i. m. 927—928, hozzá 177. 626 Acta iud. 1690 (?).