Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
V. fejezet. Magánjog
zárta ki felelősségüket. 434 Az osztrák gyakorlatban már éppen egy évszázada kimondott, római jogi eredetű elv volt, hogy a sértegető nem hivatkozhatik a szándék hiányára, mert akkor a legtöbb sérelem megtorlatlanul maradna. 435 Ez az elv érvényesült a városi bíráskodásban is. A kereset — mint kezdetben említettük — a „tisztesség helyreállítására", amellett elégtételre irányult. A vérmes Unger egyenesen a szemet szemért alapjára helyezkedett, a poena talionis alkalmazását kívánta, de láthatóan nem alaptalanul. A feleségét ért sérelem miatt a pesti Fehér Hajó fogadósa is kijelentette, hogy „selmává teszi (a rágalmazót), még ha száz tallérjába kerül is". 436 A szóbeli iniuria-perben tehát mind a sértett, mind a sértő becsülete kockán forgott. Rendesen a városi hatóságnál kerestek elégtételt a polgárok és más lakosok. A kamarai tisztviselők, tanácsbeliek azonban az adminisztrációhoz fordultak, s ugyanitt indult meg a per, ha tanácsos vagy éppen polgármester volt az alperes. A kamarai igazgatóság rendesen az illető városnak adta ki a beadványt, hogy mint első instancia szolgáltasson igazságot; a tanács tagjai közötti viszály esetében maga kért jelentést a bepanaszolttól. Ennek — mint Maylin budai szindikusnak Bösinger vádjai ellen — a panaszbeadvány (clag libell) rendjén kellett előadnia védekezését. 437 Az általános szabálynak megfelelően az adminisztrációhoz kellett felvinni az ügyet akkor is, ha valamelyik fél úgy vélte, hogy nem kap igazságot a városnál, vagy ha ez semmiképpen sem tudta egyezségre bírni a feleket. 438 Ezenkívül a kamarai igazgatóság akkor is foglalkozhatott érdemben az iniuriával, ha ezt semmiféle személyi tekintet nem indokolta. Bizonyítás szempontjából a verbal-iniurien csoportja kivételesen rágalmazásra és becsületsértésre oszlott. Közelebbről nem részletezett gyalázkodásnál a felperesnek tanúkkal vagy írott vallomásokkal kellett bizonyítania, hogy a becsületsértés elhangzott, míg az alperes ugyanezen a módon az ellenkezőjét próbálta kimutatni. A tanúknak vallomásukra esküt kellett tenniük. Előfordult, hogy a sommásnak tekintett iniuria-perben a kamarai igazgatóság a rendes eljárás szabályai szerint a bizonyítandó cikkek (weis-articul) és a tanúknak felteendő kérdések (interrogatoria) benyújtására kötelezte a feleket. De az esküt és a vallomások aláírását az egyszerűbb városi eljárásban is megkívánták. 439 Az írásban benyújtott tanúsítványok hamisságát is be lehetett bizonyítani (gegenattestation), mint egy pesti 434 Acta iud. 1697. márc. 8. 435 Suttinger i. m. 353—354. 436 L. IV. fej. 227. jz. és fent 408. jz. 437 KA Exp. 1688. aug. 3: Dalmadyné panasza; 1689, Karpffenstein h. bíró ügye, fent 374. jz.; Reyer—Sauttermeister ügy, fent 381. jz.; KA Besch. Pr. VDJ. vol. litt. M, 1703. jún. 1, júl. 11, litt. L. júl. 18: panasz Lassacher kancellista ellen; uo. litt. L, 1703. szept. 10: panasz Bösinger polgármester ellen; uo. litt. P, 1704. jún. 16, 20, és litt. O, 1704. jún. 30: Bösinger—Maylin ügy, vö. II. fej. 30. jz. 438 Az előbbire a pékek ügye, 1. IV. fej. 227. jz., és KA Besch. Pr. VUE vol. litt. S, 1703. márc. 29, máj. 24, jún. 4; az utóbbira 1. fent 408. jz. — Megkeresés iniuria miatt Győrből: Corr. mag. 1693. jún. 22. 439 KA Besch. Pr. 1688. szept. 18, okt. 16,1. fol. 41v, 42v—43. fol.; uo. 1689. márc. 30, jún. 17, 23, 1, vol. 52, 54, 67v, 72v—73, KA Exp. 1689. ápr. 9: az id. kifejezések; Ptjkv. 1697. máj. 31, jún. 11, II. 39, 43; fent 408. jz. 17 Bónis: Buda és Pest bírósági gyakorlata. 257
