Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

és Pest gyakorlatában a tömegével előforduló deliktuális pereknek még szélesebb skálája bontakozott ki. Elmondhatjuk, hogy minél inkább érintette valamelyik magánjogi tiltott cselekmény a városok érdekeit (akár abban a formában, hogy itt lakó császári tisztviselőt, előkelő urat vagy tanácsost sértett), annál erősebben érvényesült az ítéletben a kriminális elem, és viszont. A két végleten azok az ügyek helyezkedtek el, amelyekben csak büntetést szabtak ki, illetve csupán megkövetést vagy kártérítést ítéltek meg. Az ügyek gyakoriságát tekintve a tiltott cselekmények zöme iniuria, vagyis szóban vagy tettel elkövetett sértés. Ezeknek korabeli elnevezése verbal-iniurien, illetve real-iniurien, melyek az adott esetekben gyakran együttesen fordulnak elő. A szóbeli iniuria a mai rágalmazás és becsületsértés törvényi tényállásait, a tettleges iniuria pedig a testi sértést ölelte fel. Polgári jellegénél és gyakoriságánál fogva először a szóbeli, azután a tettleges sérelemmel foglalkozunk. Mellettük jóval ritkábbak az egyéb károsításokból (szándékos károkozás, állatkárok) eredő kötelezettségek; ezek utolsónak kerülnek majd sorra. a) Szóbeli sérelem A verbal-iniurien, rágalmazó vagy becsületsértő szavak használata, a török háború és a Rákóczi-szabadságharc zaklatott éveiben igen gyakori jelenség volt Budán és Pesten. Nem is tulajdonítanánk neki nagyobb jelentőséget, de a kor emberei igen érzékenyek voltak ebben a tekmtetben, és sokszor apró sérelmekkel is a bírósághoz szaladtak. Ennek az a magyarázata, hogy a szóbeli iniuria a becsületet támadta meg, melyet a céhek igen szigorúan vettek, s legkisebb folt gyanújára is megakadályozták a kézműves munkájának folytatását. így — a keresetek formulája szerint — a sértett mindig becsületének helyreállítását (

restitution seiner Ehr) követelte, s ezt a legtöbb esetben meg is kapta.

331 Egy korai céhviszályban a győri pékek idézték, de városainkban is magukénak vallották a római jogból vett tételt: „In rechten vita et fama aequiparantur".

332 A becsületen esett folt a kisváros lakójának valóban polgári halált jelentett, s ezért sietett kiki megvédeni ezt a kincsét. A nagyon sokrétű verbáliniuria-pereknek először tényállását nézzük meg közelebbről. Az, hogy a két város lakói mit tekintettek rágalmazó vagy becsületsértő állításnak, kifejezésnek, rendkívül jellemző a társadalom erkölcsi felfogására. Anélkül tehát, hogy elmerülnénk a részletekben, kíséreljük meg összeállítani azokat a szavakat, amelyekért a pesti és budai tanácsnál kereset indult. Az anyag arra indít, hogy először a férfiak, azután a nők elleni sértéseket soroljuk fel; a férfiaknál megint előbb a rágalmazó állításokat, azután a becsületsértő szavakat, ha ugyan elválaszthatók. Pest-budai polgárok és lakosok gyakran vádolták egymást olyan tettekkel, amelyek bizonyítás esetén büntetést vontak volna maguk után. 331 A kifejezés már kezdettől fogva előfordul: Acta iud. 1688. aug. 1. 332 Corr. mag. 1689. márc. 27, Btjkv. I. 142. Vö. Acta iud. 1705. febr. 6: honoris et vitae eadem est ratio . . .