Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

A bérbe adónak már a római jog magadta a törvényes zálogjogot a bérlő lakásában levő ingókra. Erre hivatkozott keresetében „Pleyer úr" pesti bérlője (Bestands Inmann) ellen, a 14 forintot meghaladó bérkövetelése biztosítására. Előzőleg a bérlő bort vásárolt egy paraszttól, s ezt nem tudta megfizetni, ezért a tanács a bort zárolta. Pleyer ebből kért kielégítést azon a címen, hogy „die Effecten in Hauss ihr tacite verhypothecirt sein", a parasztnak viszont csak személyes követelése van. Mindenesetre bezárta zsellére ingóit, törvényes zálogjogával (Hauss gerechtigkeit) élve. A tanács azonban nem elégítette ki, hanem meghagyta, hogy várja meg a többi hitelezőnek kitűzött terminust, vagyis a csődöt.

202 Ez még nem jelentette a zálogjog elvetését; Schattenberger Mátyásnak pl. halászkészségét foglalták le Budán házbértartozás fejében.

203 Ha a lakó, mint a budai Scherer kardcsíszár, titkon eltávozott, ingóiból kielégítették a háztulajdonost, a többletet (transultans) pedig bírói letétbe helyezték.

204 h) Szolgálati szerződés A szolgálati szerződés (locatio-conductio operarum) bőséges peranyaggal látta el a városok bíróságait, sőt időnként a kamarai igazgatóságot is. A mesterek és legények, gazdák és vincellérek, molnárok ellentmondó állításai, igényei között sokszor nehéz volt igazságot tenni. De már itt meg kell jegyezni, hogy a mérleg nyelve természetesen a munkaadó javára billent; ha a munkavállaló követelését honorálták, ebben a városi hatóságokat az a be nem vallott aggodalom vezette, hogy az iparoslegények a sztrájk fegyveréhez nyúlnak. Megemlítjük még, hogy a céhek kebelében vagy egyes céhek között felmerült viszályokat ez a tanulmány nem akarja tárgyalni; ezek a perek a városok gazdaságtörténetének beható feldolgozását tennék szükségessé, és szétfeszítenék kereteinket. Nézzük először a munkavállaló kötelességeit, helyzetét. A szolgák, legények rendesen egy évre szegődtek ellátás, ruhanemű és némi készpénz (Lidlohn) fejében; ezt az időt mindenképpen ki kellett tölteniök, még ha a mester megalázóan bánt is velük, vagy ütlegelte őket. Néhány példa jól megvilágítja ezt. Suchentrunck György jelentette a pesti tanácsnak, hogy egy marha elszabadulása miatt „egy kissé" megverte szolgáját. Úgy látszik, feleségének is bőven kijutott az ütlegekből, mire a szolga megtagadta a további szolgálatot. A tanács nem ütközött meg a gazda bánásmódján, sőt visszatértéig áristomba vetette a szolgát, mert munkáját elhagyta.

205 Eyserich Sámuel szolgája a veréstől félve öt hónapi szolgálat után szökött el mesterétől; ez a Duna-parton, két katonával fogatta el, és vitette be a tömlöcbe. A tanács úgy ítélt, hogy Jurkó, a szolga, a már felvett bér, ruhanemű és kártérítés fejében palotai feles gabonáját engedje át gazdájának, mert ez nem igényli munkáját tovább. Az ügyből még külön per származott 202 Ptjkv. 1702. jan. 31, Hl. 15. 203 Btjkv. 1704. febr. 12, IV. 729, V. 11—12, VI. 8. 2M Uo. 1703. okt. 25, ül. 672—673, IV. 686—687. 205 Ptjkv. 1694. máj. 16,1. 157. 15* 227