Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
V. fejezet. Magánjog
zását megfizette, Sunkó két helyen kiégetve akarta visszaadni az oklevelet; Szemerédy ezért beperelte, hogy vállalja a felelősséget az egri nemessel szemben. A tanács megbizonyosodván a nemeslevél hiányosságáról, valóban kötelezte Sunkót, hogy feleljen érte a tulajdonossal szemben, s addig is bírói letétbe vette az oklevelet. 39 A másik esetben nem szerződés, hanem a budai tanács határozata kötelezte Christen vargát, hogy a feleségével együtt az első férjtől reá szállt adósság biztosítására adja át a szőlő-teleklevelét (Weingarten Grundzeit) Matthi tímárnak. A szüret közeledtével a varga az adminisztrációhoz fordult, hogy adassa vissza zálogát, és a bortermés felét ajánlotta fel törlesztésül. A városnak ki is ment az utasítás, hogy védje meg őt annál is inkább, mert az alapkövetelés nincs bizonyítva. 40 Mindkét ügyben tulajdonképpen jogot adtak zálogba, amit a római jog is megengedett; az elsőben persze a hitelező nem élhetett más nemesi kiváltságával, a másodikban azonban bizonyára szedte a szőlő termését. A kézizálognál (Versatz, Unterpfandt) a kielégítés módja szorult behatóbb szabályozásra. A szabályszerű eljárás az volt, hogy a hitelező követelésének lejártakor a bírósághoz fordult, kérve a zálogtárgy átadását tulajdonába, így Proberger serfőző 140 forint követelése fejében Rubendunst 4 ökrét bírta zálogba; mivel ez nem fizetett, a tanácshoz fordult. A tanács az ökrök kiadására kötelezte, amennyiben az adós kezeseket tud állítani; ennek elmaradása miatt kiküldöttei útján megbecsültette, majd az adósságnak megfelelő értékben a felperesnek adatta át. 41 Azt a római jogi eredetű szabályt egyébként, hogy a zálogtárgy csak az adósság és a kamat becsértékéig fordítható a követelés kielégítésére, az osztrák joggyakorlat is fenntartotta. 42 A hatóság bele is mehetett az alapkövetelés vizsgálatába, mielőtt a kielégítést megengedte. így Buda tanácsa várakozásra intette az elzálogosított bundát eladni készülő Arnold vízivárosi tanítót, amíg adósa nem tesz jelentést. 43 Ha a felek közt az összegről vita merült fel, a hatóság döntött. Bürgl Sámuel pl. egy drága övet kapott zálogba egy pesti asszonytól 100 forint értékben. Az adós tőke és kamat fejében ugyanennyit akart fizetni neki, és kérte vissza a zálogtárgyat. A tanács a tőke visszafizetésének fejében megítélte neki az övet, de a kamat kérdését függőben hagyta, míg Sámuel (aki helyett testvére folytatta a pert) a városba visszatér. 44 Az önkényes kielégítésnek a feleknek az a megegyezése szolgálhatott alapul, hogy nemteljesítés esetén a hitelező tulajdonul tarthatja meg a zálogtárgyat. Ez az ún. lex commissoria a római jogban már Constantinus óta tilos volt. 46 II. Miksa császár 1573-i rendeletében „uzsorás és jogellenes" szerződésnek nevezte, és újólag eltiltotta; hivatkozása nyilván a római jogra vonatkozott 46 Az adósokat gyakran megkárosító ilyen megállapodást városaink is tilalmazták. A pesti jogkönyvtervezet kimondotta, hogy a zálog39 Ptjkv. 1692. dec. 19, I. 82—83. 40 Acta adm. cam. 1693. szept. 23, KA Besch. Pr. III. vol. 101. no. 41 Ptjkv. 1696. máj. 22, I. 368. 42 Suttinger i. m. 595. 43 Btjkv. 1699. szept. 16, II. 552, Hl. 100. 44 Ptjkv. 1708. jún. 1, Hl. 479. 45 Személyi Kálmán : Római jog, 2. kiad. H. (Kolozsvár 1941) 69. 46 Az elv így hangzik: Lex commissoria in pignoribus non habet locum. Suttinger i. m. 595—596.
