Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

ajánl fel, vagy magára vállalja a bizonyítást. Ami az esküt illeti, a korábbi középkornak ezt a csökevényét, a következő szakaszban térünk vissza rá. A bizonyításra a javaslat szerint az ügy körülményeihez mért, de legfeljebb két hónapon belüli határnapot tűz ki a bíróság; ezen belül kell a bizonyító félnek cikkelyeit (articuli probatorii) és a tanúk névsorát bemutatnia, különben — a halasztás esetét kivéve — a további bizonyításra való jogát elveszti. A bizonyítás eszközei: 1. a bíróság előtti beismerés, 2. két tanúval bizonyított, bíróságon kívüli beismerés, 3. gyanújelek (indicia), 4. nyilvánvaló tényállás (evidentia facti), 5. hiteles helyen kiállított oklevél, 6. magánokirat, melyet írója a bíróságon elismer, de ez csak ellene bizonyít, a kereskedelmi könyvek kivételével, 7. legalább két tanú, akik nem sokban térnek el egymástól, és tudomásukat nem szóbeszédből szerezték. A tanúvallomások ellentmondása esetén a nagyobb szavahihetőség és a számbeli többség dönt. A megnevezett tanúkat az ellenféllel együtt törvényesen meg kell idézni, de ennek elmaradása esetén is ki lehet hallgatni. Előbb megesküsznek, majd a felek távollétében, egyenként felelnek az ügy érdemére vonatkozó cikkelyekre (articuli). Válaszaikat a jegyző szó szerint lejegyzi, majd a tanúvallomások felbontásáig hallgatásra figyelmeztetik és elbocsátják őket. A vonakodó tanút 8 ft pénzbírsággal, makacsság esetén súlyosabban is meg lehet büntetni; a nemesek és előkelő személyek azonban teljes hitelű vallomást tehetnek magánokiratukban, a betegeket pedig kiküldöttek útján otthon is ki lehet hallgatni. A nyilván alkalmatlan tanút már eleve vissza kell utasítani, egyébként a tanúk elleni kifogásokat csak a kihallgatások után lehet megtenni. Hamis tanúzásért pervesztés és büntetés jár a félnek és a tanúnak. A bizonyítás eredményét a bíróság mérlegeli, s ennek alapján mondja ki ítéletét. Nem érdektelen megismerni Mosel javaslatának ezeket a részeit, mert a tanúbizonyítás szabályait egyébként alig idézi a két város gyakorlata. Hivatkoznak viszont visszatérő egyformasággal bírák és felek arra a római jogi szabályra, amelyet Mosel nem említ: hogy a bizonyítás a felperest terheli (

actor e non probante reus est absolvendus) .

268 Neki kellett a rendes polgári eljárásban a megszabott határidőn belül megneveznie tanúit és benyújtania a kérdőpontokat, amelyekre ezeket kihallgatni kívánta. Ilyen pontok átadására még iniuria-perben is találunk példát, amelyet egyébként sommás jellegűnek tekintettek.

269 Az alperes válaszát, még inkább esetleges viszontkeresetét is pontokba foglalták (exceptions vnd respective reconventions puncten),

270 így a tanúkat kétféle kérdéssorozatra nézve is kikérdezhették. A példát itt is Bécs adta meg, mely pl. két ottani fél esetében megküldötte Budának a felek bizonyítási tételeit és kórdőpontjait, illetve ellentételeit ós ellenpontjait.

271 Egy bonyolult budai hagyatéki per268 Acta adm. cam. 1701. júl. 18; Acta iud. 1701. júl. 20; uo. 1705. márc. 30. Az utóbbi még ezt is idézi: ... ist triti Juris, quod Actor fundamentum intentionis suae pleno probare teneatur ... — Az elvet az akkuzatórius büntetőeljárásban 1. fent a 224, 231. jegyzetnél. 269 Acta iud. 1705. febr. 6, vö. V. fej. 332. jz. 270 Acta iud. 1701. júl. 20, vö. V. fej. 328. jz. 271 Acta iud. 1700. júl. 13: Weissarticul, Interrogatoria, Gegen weiss Articul, Gegenweisungs Additional Interrogatoria.