Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
ben, amelyre még visszatérünk, a kérdőpontok körül eljárási vita alakult ki. Scballner felperes beadta ezeket, de a város visszaadta ügyvédjének. Az udvari kamara határozatában megszabott szokásos bizonyítási határidő ( gerichtsbräuchiger termin), 6 hét és 3 nap elteltét bevárva, az ügyvéd azzal fordult a kamarai adminisztrációhoz, hogy az ő kérdőívét a tanács jogellenesen nem használta fel, viszont az alperes elmulasztotta cikkelyeinek bemutatását; ezért kedvező ítéletet kért. A budai magisztrátus azonban megfelelt neki mondván, hogy Schallner kérdőpontjait éppen az ügyvéd tiltakozása miatt nem adták ki az ellenfélnek. 272 A tanúk megesketése nem mindig történt a pesti javaslatban előírt módon. A szabályszerű eljárás kétségtelenül ez volt, és ha az iratok „eskü alatt" tett vallomásról beszélnek, az igazmondási eskü letételére következtethetünk. 273 A kamarai adminisztráció iratai között fennmaradt az eskü formulája, mely a tanút az esküszegés borzalmas következményeire figyelmezteti ezen és a másvilágon. Minthogy ez az esküszöveg Szűz Máriát és a szenteket is magában foglalta, a zsidóknak egészen eltérő, az önmegátkozás félelmetes igéit tartalmazó esküt kellett tenniük. Ezt is fenntartották számunkra a kamarai adminisztráció aktái, de egyúttal a budai tanács jegyzőkönyve is. A szöveg jóval rövidebb a Hármaskönyv utolsó (Hl. 36.) címében foglalt eskünél, és természetesen német nyelvű. 274 A két városnak a maga pereiben, illetve a más törvényhatóságok megkeresésére foganatosított vallatásokról felvett jegyzőkönyveiben számos alkalommal találjuk meg azt a fordulatot, hogy a tanú kész vallomását esküvel megerősíteni ( mit einem corpörlichen Aydt bekräftigen), 275 Ez már az eskü másik módjára, az utólag történt meghitelésre vall; erre céloz Mayer asztalos bevezetőben idézett beadványa is, mely a maga tanújának megesketése mellett kardoskodik, hiszen az ellenfélé úgysem fog vallomására „testi esküt" tenni. 278 A bíróságok ugyan számos alkalommal bizonyító erőt tulajdonítottak az olyan vallomásoknak, melyekre a tanúk csak készen állottak megesküdni, de a XVm. század elején már jobb volt vigyázni velük. A Schallner— Kochné hagyatéki perben az udvari kamara ügyésze azzal vetette vissza Buda és az adminisztráció ítéletét, hogy a testis iniuratus a római és kánonjogi források szerint nem érdemel hitelt, bármilyen magas méltóságot visel is. Kiderült, hogy a ravasz Multz eltekintett a tanúk megesketésétől, amikor látta esküre való készségüket. 277 Azt a tételt, hogy az ítélethez polgári perben is két kifogástalan tanú szükséges, a gyakorlat is megerősíti. A századvég kissé patriarkális ítélkezésével szemben az 1700-as években már élére állították a kérdést az ügyvédek. A más vonatkozásban említett Mayer—Herusch és a Danninger— Proberger perben az ügyvédi beadványok hangoztatják, hogy egyetlen tanú még akkor sem bizonyít, ha az maga a király. Egy tanú — Mayer beadványa 272 L. V. fej. 664. jz. 273 Pl. Acta iud. 1688. júl. 12. 274 KA Vegyes, Protocollum vnterschiedlicher Juramenten; Btjkv. 1692. júl. 16, I. 359—364. 276 Pl. Ptjkv. 1688. júl. 27,1. 5; Btjkv. 1695. jún. 4,1. 585. 276 L. fent 233, 268. jz. 277 L. V. fej. 663—664. jz.
