Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

a kőműves és ács céhmesterek segítségével kötött egyezséggel zártak le 1481-ben: Sophiának kijelölték az őt és hitvesét illető ötödrészt az épületben. (1481. VTII. 24.) Az oklevélből megismerhetjük az épület ezen részét, amely tulajdonképpen a ház hátsó felén található, keresztirányú szárny volt. A földszinten, az udvaron egy kamra helyezkedett itt el a városfalra néző ablakkal, amely fölött két emeleten egy-egy szobát és kamrát írtak össze. A házrészhez egy kis kert is csatlakozott a városfal mellett. Ezenkívül a ház udvarán még egy kőív is tartozott az ötödrészhez, mellette egy új falépcső és egy szerény „palota", azaz terem a bal oldalon, ahol az illemhely is volt. Wemitzer és felesége a kijelölt házrészben laktak és dolgoztak, hiszen a megállapodásban külön rögzítették, hogy a szabó kifüggesztheti cégérét a ház elé, saját kulcsuk lehet a ház kapujához, szabad átjárásuk van a kapualjon és az udvaron, és kötelesek az illemhely tisztítása költségeinek harmadat állni. A megállapodásban vállalták még 16 forint kifizetését is, mint értékkülönbözetet. A keresztirányú, hátsó szárny feltehetően azonos az 1412-ben leírt és Garai Miklósnak juttatott telek végén álló istállóval, amely fölött akkor is két emeletet és emeletenként két helyiséget említettek. 1412-ben minden szinten egy-egy kályhával fűtött helyiséget írtak össze, amely valószínűleg megfelel az 148l-es leírás szobáinak. Az 1481-ben említett földszinti kamra az egykori istállónak felelhetett meg. A leírás többi részét nem tudjuk azonosítani az 1412-es leírással, valószínűleg újabban épített házrészeketjártak itt be. Kilenc év múlva, 1490-ben Wemitzer és felesége bizonyos szükségük miatt el akarták adni a házrészüket 170 forintért Kalmár Jánosnak, de a néhai Georg Bogner másik veje, Ruprecht ötvös megakadályozta ezt rokonságra és szomszédságra hivatkozva a tanács előtt. Végül ő maga és felesége, Barbara vették meg ugyanazért az összegért, 170 forintért a házrészt, vagyis elővásárlási jogukat érvényesítették. (1490. II. 27.) Néhány nap múlva Barbara az ötödrészt - amelynek elővásárlási joga valójában őt illette meg - férjére, Ruprecht ötvösre íratta át. (1490. III. 17.) Egy év múlva pedig újra a tanács kiküldötteinek közreműködésével kijelölték és leválasztották a Barbarát illető negyedik ötödrészt is Ruprecht és felesége számára. Ehhez a házrészhez tartozott a kapualj jobb oldalán (észak felé) lévő műhely az előtte lévő földterülettel együtt, továbbá a bal oldalon (dél felé), hátul az udvarban egy földbe mélyített kamra és egy másik kicsi és sötét kamra, amely a hátsó lépcső alatt helyezkedett el. Fölöttük a ház konyhája mellett még egy kis szobácska tartozott ide, továbbá megillette őket a padlás és a pince negyedik ötödrésze is. A konyha, az illemhely a lépcső és a ház kapujának használata továbbra is közösen illette meg a tulajdonosokat. A leírásban említett helyiségek megfeleltethetők az 1412-ben összeírt helyiségekkel. A műhely azonos az 1412-ben említett északi boltozott helyiséggel. A földbe mélyített két kamrát is megemlítették 1412-ben a déli oldalon, felettük a konyhával, de a kis szobácska nélkül, amely az azóta eltelt időben épülhetett. Öt évvel később, 1495-ben Ruprecht és felesége mindkét házrészt, az örököltet és a vásároltat egy kölcsönügylet keretében átadták Turoni Mihály milkói püspöknek, esztergomi érseki helynöknek 200 forintért, vállalva, hogy a házrészt továbbra is lakva évente 10 forint járadékot fizetnek a püspöknek, illetve annak, akinek a püspök a házat adja. (1495. III. 12.) A város tanácsa a szerződésben feltételül szabta, hogy a házrészt kizárólag budai polgároknak adhatják el, és ha három évig nem fizetnek, a ház tulajdona a püspökre száll. Ez be is következett, mivel 1502-ben az ekkor már elhunyt főpap végrehajtói a város tanácsa előtt mutatták be a püspök okleveleit, elmondva, hogy Ruprecht nem fizette meg a vállalt járadékot, vagyis nem törlesztette a kölcsönt, ezért a házrész tulajdonjoga a káptalanra szállt. (1502. III. 2.) Mihály püspök időközben a ház utáni járadékot, valamint 350 forintot az általa az esztergomi székesegyház Szt. Sebestyén és Szt. Fábián oltáránál elrendelt misealapítványra hagyta. Bakócz Tamás esztergomi érsek 1502. július 29-én erősítette meg néhai segédpüspöke misealapítványát, amelyből kiderül, hogy a házrész bérletének díját 40 forintban határozták meg. (1502. VII. 29.) Nem sok idő telt el ezután, és a káptalan a teljes házat megszerezte. 1505. április 13-án az esztergomi káptalan gyűlésén Segesdi Antal kanonok, a Szentháromság oltár igazgatója misealapítványt tett