Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Az újkor századai - KRÁSZ LILLA: Orvosértelmiség Magyarországon a 18. század második felében
a jelentéseket latinul, majd kötelezően németül írták. Az első pillantásra szürke adathalmaznak tűnő, a térségünkben új tudománynak számító statisztikai módszerrel készített táblázatos kimutatások a központi hivatalok számára nélkülözhetetlen ismeretekkel szolgáltak a vármegye egészségügyi személyzetéről, orvosokról, sebészekről, borbélyokról, bábákról. A változatos és gazdag anyag alapján megrajzolható a korabeli egészségügyi hierarchia, a közigazgatási gyakorlat, a nem akadémikus gyógyítók (sebészek, borbélyok, fürdősök, patikusok, bábák) intézményes képzésbe való bekapcsolásának problematikus, ellentmondásokkal terhelt folyamata, a régi gyakorlat és az új módszerek együttélése csakúgy, mint a jozefinista reformok megvalósításának nehézségei. A Helytartótanács munkájában döntő változást hoztak II. József 1783-ban és az azt követő években bevezetett reformjai, amelyek az ország első hivatalának szervezetére, hatáskörére és ügyintézési módjára egyaránt kiterjedtek. A reformok alapvető célja II. Józsefnek az a törekvése volt, hogy a helytartótanácsi ügyintézést gyorsabbá, egyszerűbbé, pontosabbá tegye. Az ügykörök elkülönítésére megszervezte az ún. DepartamentumokdX. Az ügyosztályok állandó, fizetett, magasan kvalifikált szakembergárdával dolgoztak. Ezen keretek között jött létre az Egészségügyi Ügyosztály (Departamentum Sanitatis), amely a korábbi Egészségügyi Bizottság (Sanitätskommission) feladatait vette át. Az 1770-ben kiadott Egészségügyi Normatíva (Sanitätsnormativ) rendelkezéseinek végrehajtását az 1724-ben létrehozott Helytartótanács távolról sem tudta kellően ellenőrizni. II. József célja a Departamentum Sanitatis létrehozásával elsősorban e fogyatékosságok megszüntetése volt. II. József már 1780-ban - röviddel trónra lépése után - minden vármegyében elrendelte az egészségügyi jelentések elkészítését. 8 A cél: egyrészt minden hatóság ismerje meg az alárendelt tisztségviselőket, hogy üresedés esetén a „valódi érdemeket és a rátermettséget lehessen figyelembe venni", másrészt ellenőrizni ezek munkáját. Magát a rendszert birodalmi szinten minden bizonnyal id. Zinzendorf Károly dolgozta ki. Az egészségügy MOL A 39 (Magyar Kancellária Levéltára, Acta területén 1783-ig - a Helytartótanács átszervezéséig - gyakorlatilag ez ügyben nem történt semmi. 1783-ban jelentek meg az első egészségügyi jelentések, amelyeket a vármegyei tisztiorvosok készítettek el, de szakszerű jelentéseket - néhány felvidéki vármegyétől eltekintve - nem találunk. II. József 1785. október 31-én ismételten elrendelte minden törvényhatóságban az éves egészségügyi jelentések elkészítését. Ez nem sokkal az ún. kerületi rendszer létrehozása után történt. 1785-ben kibocsátott rendeletével Magyarországot, Horvátországot, Szlavóniát 10+3, közel azonos nagyságú adminisztratív kerületre osztotta fel (a jozefinista igazgatási reformok előtt 54 vármegye és két kiváltságos kerület, valamint több tucat szabad királyi, illetve bányaváros tartozott a Helytartótanács közvetlen irányítása alá). A korábbi területi felosztás megváltoztatása korszerű és racionális intézkedés volt. A magyar rendek azonban az uralkodónak ezt a lépését sohasem bocsátották meg. A kerületek élére királyi főbiztosokat, azaz főispán-komisszáriusokat állított, megszüntetve ezzel a vármegyék önkormányzatát, a szabad királyi városok, valamint a kiváltságos kerületek privilegizált helyzetét. A kerületi biztosok ezentúl munkájukban az alispánjaikra támaszkodtak, azok pedig a szolgabíráikat és ezek helyetteseit, az alszolgabírókat irányították. A folyó ügyek intézésében az új bürokratikus háló a falusi bírákig terjedt. Mivel a jelentések leadási határideje 1786. február 1. volt, az idő rövidsége miatt csak igen kevés törvényhatóság tudott eleget tenni a feladatnak. Ez persze egyáltalán nem meglepő! Egy-egy - táblázattal ellátott - jelentés hosszú utat tett meg, amíg eljutott a Helytartótanácsig. A vármegyei főszolgabíró és az esküdtek a vármegyék tisztiorvosaitól kapták meg a kimutatásokat. Maga a vármegyei orvos a neki alárendelt járási orvosoktól vagy sebészektől gyűjtötte be a szükséges adatokat. Arra is akad példa, hogy az érdemi adatgyűjtő munkát a szakember helyett a helyi bíró, a helyi pap vagy éppen maga az írástudó diplomás bába végezte el. Az adatok összesítése a vármegyei orvos feladata volt, de mivel néha több hónap is eltelt az egyes járási részadatok 6549/1780.
