K. Vég H Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum Az alapítástól az ezredforduuóig (Monumenta Historica Budapestinensia 11. kötet Budapest, 2003)

BEVEZETÉS

mányos ülésszak megrendezése - hárult a Múzeumra. A megvalósításban jelentkező zavarok, elmaradás és egyéb belső problémák miatt a Fővárosi Tanács 1972 szeptemberében új főigazgatót nevezett ki Horváth Miklós, az MSZMP Budapesti Bizottságának munkatársa személyében. A főigazgatónak a helyi pártvezetés munkájában való erőteljes részvétele miatt a következő évtizedre jellemző az intézményi és a pártvezetés egybeolvadása. A főigazgató legfőbb feladatának tekintette a párt politikájának érvényesítését, a művelődéspolitikai irányelvek, határozatok és az 1976-os közművelődési törvény végrehajtását, a dolgozók ideológiai képzését. Az intézmény számára sokszor nehezen viselt időszak alatt azonban számtalan eredmény született: megjelent a „Budapest Története" öt kötete, újszerű életmódtörténeti kiállítás-trilógiát és több sikeres tárlatot rendeztek, az önálló Képzőművészeti Osztály kialakításával pedig a vezetés megteremtette a Fővárosi Képtár (1989) szervezeti elődjét. 1974-ben a palotában folyó ásatáson kerültek elő a nemzetközi hírű gótikus szobormaradványok, amelyeket 1976-ban már be is mutattak a közönségnek. 1973-tól hatalmas feladatot jelentett az intézmény számára az új óbudai városközpont felépítéséhez kapcsolódó régészeti leletmentő munka. A bontások, építkezések és a régészeti kutatás időbeli összehangolása, valamint a pénzeszközök biztosítása nagy eredmény volt, ugyanakkor azonban nem történt meg a hatalmas mennyiségű leletanyag folyamatos restaurálása és nyilvántartásba vétele. Ide vezethető vissza a restancia felhalmozódása, a kritikus régészeti raktárhelyzet kialakulása a század utolsó évtizedére. S mindez hozzájárult ahhoz, hogy a mai napig nem valósult meg az óbudai kutatások monografikus feldolgozása és hogy lekerült a napirendről az 1961-től tervbe vett fővárosi régészeti topográfia. Horváth Miklós elhunytával 1982-ben Székely György, az ELTE tanára kapott főigazgatói megbízást. Legfontosabb célja volt az intézmény tudományos tevékenységének és nemzetközi kapcsolatainak erősítése. A politika visszakerült a pártszervezet tevékenységéhez. A főigazgató támogatásával több tudományos munka fejeződött be vagy indult el, s születtek nagy történeti kiállítások. Szorgalmazta a hazai múzeumok várostörténeti kutatásainak koordinálását, amely feladatot még 1980-ban kapta meg az intézmény. Ez azonban a következő évek során úgy változott, hogy a BTM konferenciák, szakmai előadások szervezésével segíti a várostörténeti kutatásokat. A gyűjteményi raktárak helyzetében eredményt - egy szép középkori kőtári terv elkészíttetésén túl - nem sikerült elérni. Az az elképzelés, hogy a nagy mennyiségű római kori ásatási anyag elhelyezésére az Aquincumi Múzeum területén kell raktárakat építeni, a következő időszak terveiben szerepelt, de csak másfél évtized múlva valósult meg. Székely György 1987 nyarán megvált a Múzeumtól, s ezzel lezárult a BTM első száz évének története. A következő időszak már a politikai változás, a rendszerváltás évei. Ezt a bő évtizedet csak fő vonásaiban tárgyaljuk, mivel alapos elemzése a történeti távlat hiánya miatt még nem lehetséges. Az 1988-tól kinevezett új főigazgató, Selmeczi László, a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztályának volt vezetője irányításával az intézmény tovább haladt az elődje által megkezdett úton. A tudományos munkát a főigazgató az ELTE-vel kialakított szorosabb kapcsolattal kívánta erősíteni, s az előző évekkel ellentétben sikerült az évkönyvek rendszeres kiadását és az új sorozatok indítását biztosítani. Ugyanakkor a Múzeum struktúrájának változtatásával korszerűsítési folyamat elindítását látta szükségesnek. Ezt azonban a sajátos belső adottságok és a rendszerváltás okozta nehezebb gazdasági körülmények akadályozták. A rendszerváltás nem okozott rendkívüli helyzetet, a szakmai munka - a költségvetési lehetőségek csökkenése ellenére is - eredményesen folyt tovább. A „helyi rendszerváltás" befejezését 1991 őszén új főigazgató kinevezése jelentette. Buzinkay Géza művelődéstörténész, a MTA Történettudományi Intézetének volt munkatársa 1992 januárjától vette át a Múzeum irányítását. Legfőbb célja volt a BTM „új arculatának kialakítása, igazi várostörténeti múzeummá válása", kiállításokkal és gazdag közművelődési programokkal, rendezvényekkel a közönség felé nyitott Múzeum megteremtése. Ezért szorgalmazta, hogy a múzeumépületek teljenek meg kiállításokkal, elsősorban várostörténeti tárlatokkal. A Vármúzeum barokk udvarának lefedése megvalósíthatóvá vált, az egyre súlyosabb raktárhelyzeten azonban nem sikerült javítani. A szervezeti változtatásokat célzó javaslatait, amelyek figyelmen kívül hagyták az intézmény történeti fejlődését, már nem valósíthatta meg, mert 1996-ban lejárt a megbízása és új főigazgató, Bodó Sándor kinevezésére került sor. Az új vezető legfontosabb feladatnak tűzte ki a muzeológiai alaptevékenységek teljesítését, a nyilvántartási elmaradások felszámolását, a műtárgyvédelem, a raktárhelyzet javítását, a 30 különböző helyen bérelt raktár felszámolását. Az intézmény régészeti gyűjteményei helyzetének javításában 1996ban jelentős előrelépés történt: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat között megállapodás jött létre az Aquincumi Múzeum fejlesztését szolgáló raktárépület létesítésére. A pénzügyi fedezetet a kormány biztosította, mivel a