Bencze Zoltán - Gyulai Ferenc - Sabján Tibor - Takács Miklós: Egy Árpád-kori veremház feltárása és rekonstrukciója (Monumenta Historica Budapestinensia 10. kötet Budapest, 1999)

Takács Miklós: Lakóház-rekonstrukciók az Árpád-kori telepkutatásban (Tudománytörténeti áttekintés)

XX. századi államok számos területre kiterjednek, amelyek az Árpád-korban Magyarország részei voltak. Ezen államok közül a középkori településrégészet egyértelműen Szlovákiában a legfejlettebb,

54 így joggal várhatnánk, hogy e helyzet visszatükröződik a lakóház-rekonstrukciók terén is. A szlovák régészetben azonban a magyarországinál jóval kevesebb kísérlet történt a feltárt Árpád-kori települési objektumok egykori állapotának kiderítésére. Pontosabban, az e kérdéssel elsőként, és mindeddig a legrészletesebben foglalkozó A. Habovstiak

55 (22. kép) önálló elemzés helyett egyszerűen átvette a „szláv régészetben" elterjedt megoldásokat, sőt egészen konkrétan az orosz P. A. Rappaport rekonstrukcióját. Eljárásában az „élenjáró, szovjet tudomány" eredményeinek követésén túl, talán közrejátszott a szláv kölcsönösség gondolata is. Mivel pedig P. A. Rappaport a koraközépkori veremházakat földbe ásott padlójú boronaházként rekonstruálta, azaz a négyszög alakú lakógödörbe négy, hosszában félbahasított farönkökből összeállított, és sátortetővel fedett falat képzelt el,

56 e szerkezeti megoldás látható az A. Habovstiak összefoglalásában bemutatott „átlagházon" is. E sorok írója szerint is a földbásott padlójú boronaház Árpád-kori létezése természetesen minden vitán felül álló tény, különösen a szálfákban gazdag hegy-, illetve dombvidékeken. Boronaházakra ugyanis az Árpád-kori oklevelekben is találunk utalásokat,

57 az írott források igencsak hiányos megmaradása ellenére is. Kérdés azonban: általában beleásták-e a talajba az ilyen boronaházak padlóját, valamint, ha igen, az alsó szálfákat e gödrök aljára fektették-e, mint az a két idézett kutató munkájában látható. Gyanút ébreszthet továbbá az is, hogy a RappaportHabovstiak-féle rekonstrukció egészen egyszerűen nem ábrázolja az egyes szálfák összeillesztésének módját. A vázlatosan ismertetett elgondolás helyességét természetesen oly módon ellenőrizhetjük a leginkább, ha azt „rávetítjük" az egyes ásatásokon feltárt települési objektumokra. Ha ugyanis egyegy Árpád-kori, köznépi lakóház egykori építői a verem szélei mentén hosszában félbefűrészelt szálfákat fektettek, akkor ezek nyomainak is általában meg kellene maradnia valamilyen formában. Még ha azzal is számolunk, hogy a házak felhagyása után gödrükből az újra felhasználható építőanyagot eltávolították, a szálfák helyére akkor is illene utalnia néhány nyomnak, például a verem falain falenyomatoknak. A ház gödrébe fektetett szálfák helyét jelezhetné továbbá az, hogy egy-egy ilyen verem falának meglehetősen egyenes a lehatárolása, és joggal számíthatnánk arra is, hogy - a boronák összeillesztésének helyigénye miatt - a vizsgált veremházak sarkai rendszeresen ki54 E kutatásokat áttekintette: TAKÁCS M. 1995. 7-12. 55 HABOVSTIAK 1985. 84. 56 RAPPAPORT 1975.b. 58-59. ábra. Rekonstrukciós nézeteit egy évtized multán változatlan formában újraközölte: RAPPAPORT 1985. 38. t. 8. 57 SZABÓ I. 35., 53. j.; MÜLLER 1972.195.