Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 2. (BTM műhely 5/II. kötet Budapest, 1992)

PETŐ MÁRIA: Szarmata falvak a dél-pesti síkságon (Beszámoló az MO autópálya nyomvonalán 1987-1989-ben végzett leletmentésekről)

Szarmata falvak a del-pesti síkságon (Beszámoló az MO autópálya nyomvonalán 1987-1989-ben végzett leletmentésekről) PETŐ MÁRIA 1987-1989 között az MO autópálya soroksári szakaszán és a hozzákakapcsolódó, új 5l-es út nyomvonalán, Dunaharaszti és Taksony határában négy szarmata falu feltárására nyílt lehetőségünk (1. kép). A lelőhelyek a soroksári Dunaág mentén húzódó homokbuckás akkortájt vízben gazdagabb, ligetes mocsarakkal tarkított területen létesültek, esetünkben a folyammal párhuzamosan, a soroksári Dunaágtól légvonalban 3, a NagyDunától (Albertfalva katonai táborától) 10 km-es távolságban. Teljes feltárásra nem volt lehetőségünk, szondázó módszereinkkel a falvak egykori, teljes kiterjedését biztonsággal megállapítani nem tudtuk, csupán a terepjárással következtethettünk korabeli kiterjedésükre. A területen belül a telepek egymástól több km távolságban helyezkedtek el, alkalmazkodva a földrajzi környezethez és a szarmata kor népességének életmódjához. A települések létrejöttében, valamint leletanyaguk összetételében, mint majd ez a további tárgyalásokból nyilvánvalóvá válik, erősen érvényesült a keletpannóniai limes közelségének hatása. Munkánk kezdetén, 1987 nyarán Budapest XX,ker.(Soroksár) határában Soroksár-Várhegynek nevezett lelőhelytől északkeleti irányban, a gyáli patak jobb partján, a Kertészeti és Szőlészeti Egyetem Kísérleti Tangazdasága szántóföldjén (Soroksár- Várhegy III munkahely) végeztünk kutatásokat. E település feltárásának eredményeit a közelmúltban megjelentettük , ezért most csupán a teljesség igénye és a később feltárt falvakkal való összehasonlítás miatt foglalkozunk röviden ezzel a lelőhellyel. A gyáli patak mesterségesen kialakított csatorna, a múlt században építették a mocsarak vízének levezetése céljából. Ez a csatorna jelentősen megváltoztatta a hely egykori arculatát. A vadvizek Dunába való levezetésével megkezdődött a terület kiszáradása, mely átalakította az egykori növény-és állatvilág képét is. E folyamat utolsó fázisaként a patakon átívelő autópálya megépítése során tünt el a patakparti „Vadvízország" régmúlt korokat idéző világa. Az itt elhelyezkedő, ma már erősen szélkoptatta homokdomb délnyugati oldalán tártuk fel az első szarmata falu 16 objektumát (2.kép), mely a környéken végzett terepbejárásaink erdménye szerint csupán a település keleti szélét jelentette. Felszíni leletek alapján úgy tűnt, hogy a telep kiterjedt nyugati irányban, egészen a patakparton álló mai szivattyúházig, s valószínűleg ezen, az általunk még nem kutathatott területen álltak a római kori falu lakóházai. A feltárt 16 objektumból 15 tároló, vagy hulladékgödör (3. kép), a 10. számú kör alaprajzú, 170 cm átmérőjű kemence volt. Leletanyag hiányában eddig még nem sikerült tisztázni, hogy az átégett, kormos földdel betöltődött kemence milyen célt szolgált (4. kép), mérete alapján feltehetően vasfeldolgozó lehetett. A feltárandó területet az autópálya nyomvonalán belül, az építtetők lehumuszolt állapotban bocsájtották rendelkezésünkre, miután átlagban 60-80 cm-t vettek le a mai felszínből. Már a római korban amúgy is elpusztult földkunyhóknak, vermeknek nagyrészét elhordták, már csak azt amit az itt folytatott évszázados mezőgazdasági művelés amúgy is tönkre nem tett, ezáltal számunkra csak az egykori objektumok aljának feltárása maradt. Viszont a frissen lehordott feltalaj alatt, a finom tükörnyesés után az egyes telepjelenségek körvonalai világosan kirajzolódtak, szinte rávezetve minket a régészeti maradványokra és az egykori falu településszerkezeti sajátosságainak felismerésére. Lelőhelyükön a gödrök körátmetszetűek voltak, függőlegesen felmenő oldalfalakkal, 120-160 cm átmérővel. Leletanyagukban a korszakra és a népességre jellemző kerámiatöredékek, étkezési hulladékként állatcsontmaradványok és néhány fémlelet figyelhető meg. A feltárás során előkerült jelentősebb leletek a következők voltak: A 12. számú objektumból (gödör) került elő a telep legnagyobb számú római, provinciális kerámialelete. Ezek sorából bemutatjuk a 88. 2. 1. leltári számú, Drag. 37-es formájú terra sigillata tál 2 féltöredékét (5. kép 1). Rheinzabern! darab, Mammilianus köréhez tartozik a 200-210 közötti években készült. A töredék magassága 10,5 cm, átmérője 20,5 cm. A perem alatti átfúrt lyuk a sigillatán összeillesztést 1. Pető M.: Római kori (szarmata) település Soroksáron.BpR XXVIII. 1991. 223-225. 2. A lelőhelyekről származó terra sigillatákat Gabler Dénes (MTA Régészeti Intézete) határozta meg, szívességét ezúttal is köszönjük.