Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 2. (BTM műhely 5/II. kötet Budapest, 1992)

IRÁSNÉ MELIS KATALIN: Árpád-kori falvak Szigetszentmiklós határában

zásnál mindkét árok egyforma mély volt, és a metszetek összemosódtak. Az 1. árok a Duna felé haladva a lejtős partoldalon egyre sekélyebb lett, végül a nyesett ásatási felületen elenyészett egy őskori gödörben. Nem ismerjük ugyan a középkori járószintet, de valószínű, hogy a nyesett felszíntől legalább 50-60 cm-rel magasabban volt, s ebben az esetben a Duna felé haladó árkok is jóval hosszabbak voltak annál, mint ahogy mi már megfigyelhettük. Az 1. és 2. árok ilyenformán áthaladhatott az ásatási szelvény K-i felén feltárt, 4. házzal jelzett területsávon is. Az 1. árok a leágazást követő 8 méteres szakaszon 180 cm széles volt. Ennél a pontnál az árok kettévált, egy 18 m hosszúságú északi, és egy rövidebb, 11,5 m hosszú déli ágra. Az északi ág 150 cm-re haladt el a 2. ház DNY-i fala előtt, majd a ház DK-i sarkától 3 méterre elenyészett egy őskori gödörben. Teljes keresztmetszetét nem lehet rekonstruálni, mert az árokból csupán csak az alsó, 35-40 cm mély részlet maradt meg. Az árok alját teknőszerűen ásták ki, az árokfalak pedig megközelítőleg 45 fokos szögben, eléggé szétterülve emelkednek a felszín felé. Az árok szélessége a nyesett felszínen 80 cm volt, ami arra enged következtetni, hogy az árok szélessége az Árpád-kori járószinten jóval meghaladta az egy métert. Ha a félig földbeásott házak mélységét 60-80 cm re rekonstruáljuk, akkor az árok mélysége is legkevesebb 1 méter volt. Az 1. árok déli szakasza keskenyebb volt, mint az északi. A nyesett felszínen 65 cm széles és 28-30 cm mély volt. Ennek az oldalai is felfelé kiszélesedtek, ami azt jelenti, hogy az Árpád-kori járószinten a két árok egyetlen, nagyobb, széles árkot alkotott, amelynek szélessége a 2 métert is elérhette. Mivel az árok déli ága 25 cm-el magasabb volt, mint az északi, felmerült, hogy kettős aljú árok profilja az árok megújításával is kialakulhatott. A két árokszakasznak, mint egy nagy széles árok két mélyületének egy időben való használatát mutatja a két árokszakasz teljesen megegyező betöltése, a fekete humuszos föld, és a földben talált tárgyak azonossága. Jellegtelen őskori cseréptöredékek, kevés állatcsont, és feltűnően sok sima felületű, szabályos formájú folyami kavics, "csiszoló kő" került elő. Az árkok egy időben való megszűnését mutatja a két árokszakaszra keresztben megépített szabadon álló kemence. A szelvény D-i felében feltárt 2. áro/cból sokkal kisebb, mindössze csak egy 12 méteres szakasz került elő. A NY-i irányban való kutatást a körülmények nem tették lehetővé. A 2. árok az 5. és a 3. ház között haladt a Duna felé. Az 5. ház déli oldalán lévő bejárattól 150 cm-re, és a 3. ház északi oldalától is 150 cm-re húzódott. A nyesett felszínen mért szélessége 100-80 cm, legnagyobb mélysége pedig 40 cm volt. Az árok K-i vége a partrészletnek nagyjából ugyanabban a sávjában egy őskori gödörben enyészett el, mint az 1. árok K-i vége. A rendelkezésünkre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy ez az árok keskenyebb lehetett, mint az 1. árok, de ugyanolyan mély volt. Betöltése a benne lévő régészeti leletekkel együtt ugyanolyan volt, mint az 1. és a 3. ároké. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az árkok egy időben voltak nyitva, és egyidőben, tervezett módon szüntették meg azokat. A lelőhely más részeiről lehordott humusszal töltötték be az árkokat, ezért találhatók a fekete humuszban őskori cseréptöredékek. Szabadon álló kemence A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, a lelőhelyet vastagon borító, áradmányos, agyagos talajban már előbukkant egy paticsos folt. Az agyagból tapasztott kemence földdel keveredett omladéka átlag 25 cm magas, 140 cm átmérőjű halom formájában terült el a bolygatlan homokos talajon. Az omladék déli oldalán kirajzolódott a kemence sötét, humuszos földdel betöltött, mélyített előtere. A feltárás közben jól látszott, hogy magát a kemencét az 1. árok északi ágára, előterét pedig a déli ágra építették. Tengelye derékszögben keresztezte az árkokat, teljes hosszában túlnyúlt mindkét árkon. Az omladék letisztítása után először a kemence nyugati oldalát tártuk fel. A felső omladék rétegben föld volt, kevés paticcsal és néhány, jellegtelen Árpád-kori cseréppel. Néhány helyen az oldalfalon a boltozat indítása is megmaradt, így rekonstruálni lehet a kemence lapos, papucs alakú formáját. Belső magassága nem igen haladta meg a 30 cm-t. Feneke vékony, keményre tapasztott, egy rétegű lap volt. A belső tér hossza 140 cm, szélesége pedig 125 cm volt. Szája DK-re nyílott, alja a szája felé 12 cm-t lejtett. A kemence szájának szélességét nem lehetett pontosan meghatározni, azonban az előtér kialakításának módjából arra lehet következtetni, hogy nem lehetett szélesebb 40 cm-nél. Nem volt külön épített nyaka, az előtér közvetlenül a fenéklaphoz csatlakozott. Az ovális alakú kemencéhez nyújtott szívalakú előtér csatlakozott, 2 m hosszú, és 180-45 cm széles volt. A kemence szája előtt 16 cm-re mélyedt, vége felé enyhén emelkedett, a nyesett felszíntől mérve itt csak 10 cm mély volt. Humuszos földdel volt feltöltve, égéstermék nem volt benne. Az Árpád-kori járószinttől mérve ez a kemence teljes egészében földbemélyítettnek látszik. Az 1. árokba építették, előtere fokozatosan mélyült a felszínről, a legmélyebb pontja majdnem az árok alján, a felszínttői számítva 90-100 cm mélyen volt. A kemence vékony alja és az oldala gyengén volt átégve, ami azt mutatja, hogy nem volt hosszú ideig használatban. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy az első eső alatt elázott. Ugyanis az alatta lévő, betemetett árkok mai napig is vezetik a vizet, ami a magasabban fekvő részekről szivárog a Duna felé (3. kép, 4. kép 2, 10. kép 1.). Leletek Az árkokat betöltő földben apró jellegtelen, Árpád-kori cserepek voltak. Akadt közöttük két, bevésett vonallal díszített oldaltöredék. Kevés állatcsontot találtunk, vi-