Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 2. (BTM műhely 5/II. kötet Budapest, 1992)

IRÁSNÉ MELIS KATALIN: Kerekegyháza középkori falu Budapest határában

alól indult. Kevert barna földdel volt betöltve, amelyben Xlll-XrV. sz.-i leletek voltak (21. kép, 29. kép). 68. árok A Várhegy K-i lejtőjének alján az ásatás idején egy nádasokkal körülvett, mesterségesen kialakított halas­tó volt. Ennek K-i oldalán folyt a Gyáli-patak, a legmé­lyebb mocsaras érben. Az útépítéssel feltöltötték a ta­vat, és géppel letolták a nádast. Az I. munkahely K-i oldalától 38 méterre, a nádas helyén egy árokrendszer került elő, amelynek legsűrűbb, középső részét feltár­hattuk. A 20 x25 méteres blokkban „S" alakban haladt keresztül egy 120-140 cm széles, 140 cm mély árok. Két keskenyebb, meredek falú, kisebb árok derékszög­ben ágazott ki belőle, és egyenesen a mocsár felé haladtak. Az árkok között jellegtelen és kevés leletet tartalmazó gödrök, kemencefenekek voltak. Egy gö­dörről lehetett biztosan megállapítani, hogy későközép­kori volt (3. kép, 30. kép). Az árkokban fekete, humuszos betöltés volt, késő­középkori XV-XVI. sz. eleji leletekkel. A soroksár-várhegyi lelőhelyet a középkori Kere­kegyháza faluval azonosítjuk. A helynév legkorábbi fel­bukkanása egy 1332-ből származó oklevélből ismert. Kerekegyháza Xlll. sz.-i helynév, egyben az Árpád-kori falu templomának formájára is utalhat. 48 A régészeti kutatások eredményei alapján azonban máris tudjuk, hogy a falu a Xlll. sz.-tól jóval korábbi időszakban ke­letkezett. Világosan kiderült, hogy a területen a Xlll. sz. előtti időszakban már többször megváltozott a település szerkezete, a falu alaprajza. A legnagyobb változás va­lószínűleg a XII. sz. végén, legkésőbb a Xlll. sz. elején játszódott le, amellyel eltűntek a feltárt falurészlet épít­ményei. A feltárás során az is kiderült, hogy a III. Béla király (1172-1196) rézpénzeivel keltezett szemét- és hulladékrétegek olyan házak, kemencék, gödrök helyét töltötték fel, amelyeket korábbi vermekre, árkokra, ke­mencékre építettek. Az egész területet behálózó árokrendszer változásai tovább bonyolítják a kronológiai kérdéseket. Ugyanis a betöltésekből előkerülő régészeti leletek nagy mérték­ben hasonlítanak az árkok kiásásával megszüntetett házak, kemencék romjait fedő feltöltés leleteihez. Az egyes építmények sorszám szerinti felsorolásánál be­mutattuk az árkokat is, de sajnos, a csomópontok, főágak találkozásait nem tárhattuk fel. Igy az árokrend­szer változásai egyelőre nem segítenek a településszer­kezet változásainak feltárásában és rekonstruálásában. Egy rendkívül fontos jelenség azonban mégiscsak felszínre került az I. munkahelyen. Az itteni, XII. sz.-i építményeket Ny felől egy rendkívül széles és mély árok határolta. A 7 m széles és 2 m mély 20. árok keresz­tezte a feltárt területet, és szinte merőlegesen vágta át a lelőhely DK-i lankás oldalát. Az árok belső, ÉK-i ol­48. Kázmér (1970) 115. Irásné Melis (1991) 150-151. dalán lévő sűrű beépítettség több periódusból szárma­zik. Mivel a 20. árkon áthaladt a Xlll. sz.-i leletekkel betöltött 18. árok, megállapíthattuk, hogy a 20. árok a Xlll. sz.-ban már nem volt használatban. Egy olyan hatalmas árok, mint amilyen a 20. volt, jelentős föld­munka révén keletkezik, és egyértelműen mutatja rendkívüli fontosságát a falu életében. Ismerve az árok ÉK-i oldalán elhelyezkedő építményeket, régészeti je­lenségeket, világosan látszik a 20. árok rendeltetése. A falunak egy olyan részét határolta, választotta el a többi házcsoporttól, ahol szinte állandó égéssel járó tevékenység folyt. A rétegviszonyok mutatták, hogy 1987-ben az égetéssel járó tevékenység céljára kijelölt területnek csak a DK-i részét tártuk fel, a hatalmas mennyiségű hamuhoz, szeméthez tartozó épületeket távolabb kell keresnünk. A hamuréteg a felhagyott, mély házhelyeken kívül is jó néhány helyen elérte az 1 méteres vastagságot, s ennél is vastagabb volt a feltárt terület DK-i részén, ahol a természetes felszín egy me­redek lejtővel haladt a mocsár felé. Ezen a lejtőn került elő az 1. ház, amely ezen a területen a legkorábbi lakóháznak tekinthető. Felhagyása után hamulerako­dó-helyet létesítettek itt, és lehetséges, hogy a mély gödrökbe ásott 2., 3. ház kemencéiből, és más he­lyekről is ide kezdték hordani a hamut. Az 1. háznál megfigyelhető volt, hogy a ház üregén túlfolyó hamu­réteg több periódusú volt. Az I. munkahelyen előkerült építményekről megállapíthattuk, hogy a domboldal magasabb részeiről csúsztak le az autópálya nyomvo­nalát jelentő lejtőre, és ezzel magyarázható, hogy az építmények alatti és feletti rétegekben korban és típus­ban hasonló régészeti leletek voltak. Ebből arra követ­keztettünk, hogy a vastag rétegeket alkotó, több tonna hamut és szemetet a magasabban fekvő feltáratlan házakból és kemencékből hordták ide. Figyelemre méltó az 5. ház elhelyezkedése a feltárt terület DK-i szélén. Ugyanazon a lejtőn épült fel, ame­lyen az 1. házat is megtaláltuk. A két ház között egy K-Ny-i irányú egyenes mentén 25 m távolság van. Ezen kívül még csak egy közös vonásuk volt, bejáratuk É felé, a domboldal magasabb fekvésű részeire nyílott. A házakba hordott, későbbi hamus rétegek leletanya­gában vannak különbségek, amelyek talán a házak időrendjét mutatják. A betöltésekből előkerült leletek alapján úgy látszik, hogy mind a két ház a XII. sz. vége előtti időszakban épült. A romokra hordott hamu mennyisége és minősége szerint az 1. ház lehet a korábbi, amelyik kétszer átépítve hosszabb ideig lehe­tett használatban. A hamus betöltésből előkerült leletek az 5. ház alatti gödrökből kiszedett leletekkel vannak rokonságban, de mivel a korszak régészeti leleteit még nem lehet évszámokhoz kötni, nem tudjuk, melyik be­töltés keletkezett hamarabb. A feltárt jelenségek és építmények alapján biztosan állíthatjuk, hogy az I. munkahely É-i 30 méteres sávjá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom