Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 1. (BTM műhely 5/I. kötet Budapest, 1992)

M. VIRÁG ZSUZSANNA: Újkőkori és középső rézkori telepnyomok az MO autópálya szigetszentmiklósi szakaszánál

Gömbtestű edények A kónikus tálak mellett a leggyakoribb edénytípus. Ál­talában nagyméretű, durva kerámiában uralkodó for­ma, de kisebb változataik is előfordulnak. Az átlagos peremátmérő, a meghatározható esetekben, 20 cm, a falvastagság 1-1,5 cm. A kisebbek általában simítottak (8. kép 6., 12. kép 3-4., 13. kép 2.), a nagyobb példá­nyoknál ez ritkábban fordul elő (12. kép 7., 15. kép 6.). Az egyik töredék a perem alatt széles sávban polírozott, az edénytesten viszont durvított felületű (75. kép 8.). A nagyobb méretű, vastagfalú edényekre leginkább a kü­lönféle módon durvított felület jellemző. A leggyakoribb a kannelúrázott Schlickwurf technika, amikor a felvitt vékony agyagmázat függőlegesen vagy ferdén (73. kép 4-7., 9., 14. kép 5-6.), ritkán ívesen, ujjal elhúzgálták (73. kép 8., 14. kép 3.). Néha az agyagmázat szinte teljesen elsimították (72. kép 7.), illetve egyszerűen a felü­letre pacsmagolták (74. kép 2.). Ritkábban fordul elő a puha edényfelület ferde vagy függőleges kannelúrázása (73. kép 1., 14. kép 1.). A felületi durvítás további kedvelt módja az edénykülső fűcsomóval történő elsimítása (7 7. kép 6., 8., 12. kép 2., 5., 14. kép 8., 9.), amely néha az agyagmáz alatt is megfigyelhető (73. Ajép5). A nagyméretű, durva külsejű edényeknél többször tapasztalható a bel­ső rész gondos simítása, polírozása, amely a folyadék­megtartó képesség fokozását szolgálhatta (pl.: 13. kép 4., 6.). Általánosan jellemző a pelyvával való soványítás, amely a nagyobb méretű edényeknél különösen hang­súlyos. Megfigyelhető a pelyva kaviccsal (7 7. kép 8., 13. kép 2., 4—5.), illetve homokkal kevert alkalmazása is (ő. kép 6., 13. kép 1., 14. kép 5., 7., 9.). Az edény­típusra a világosbarna szín vörösestől szürkésig terjedő árnyalata jellemző. Formailag különböző mértékben behúzott szájú, ívelt vállú (8. kép 6., 12. kép 3., 13. kép 5., 15. kép 6., 8.), illetve csaknem kónikus felsőrészű változatuk külö­níthető el (73. kép 2., 4., 6—7.). Ehhez az edényformá­hoz tartozhat a plasztikus díszű, ívelt oldaltöredékek többsége is. Ez a nagy változatosságot mutató díszítés­mód általában az edények öblén fordul elő. Leggyakoribb a kerek, középen benyomott bütyökdísz (77. kép 4., 12. kép 2., 8.), amelynek kisebb, lencseszerű változata az egész edénykülsőt elboríthatta (72. kép 1., 3-4.). Emellett előfordul a középen bevágott vagy benyomott, két olda­lán is egy-egy benyomással díszített ovális bütyök (7 7. kép 13., 5.), továbbá a rozetta alakú plasztikus dísz is (72. kép 5.). Itt említhető a függőlegesen kétszer átfúrt bütyökfül­szerűség is (72. kép 6.). Kevésbé jellemző a ferdén ha­ladó körbenyomássor (7 7. kép 8.), és az edény öblén körbefutó ujjbenyomásos bordadísz (72. kép 7., 9.). A plasztikus díszek mellett igen jellegzetesek az egész edénykülsőt beborító függőleges és ferde bevagdalá­sok (77. kép 4., 6-7.), amelynek szélesebb, sekélyen bemélyített változata is előfordul (74. kép 4., 7.). Palackok Ezt az edénytípust csak néhány töredék képviseli. A rövidebb hengeres (75. kép 4.), illetve magasabb töl­cséres nyak (75. kép 5.) ívelten csatlakozik az öblösödő testhez. Nagyméretűek, az egyik töredék vastagsága 2,5 cm (75. kép 5.). Jellemző a simított felület, a pely­vás soványítás és a világos, illetve vörösesbarna szín. 34. Objektum Északi részén, rövid szakaszon, halvány elszíneződésű, sekély bemélyedéssel érintkezett a 33. gödörrel. Esze­rint valószínűsíthető, hogy a két objektum voltaképpen egy eredetileg összefüggő nagyméretű gödörkomple­xum része lehetett. A középkori vermekkel bolygatott, alaktalan, különböző formájú teknőszerű gödrökkel ta­golt aljú objektum betöltése egységesen sötétebb vilá­gosbarna volt. Legnagyobb kiterjedése 4,20x3,40 m, relatív mélysége 40-60 cm volt. Betöltése viszonylag kevés kerámiatöredéket és állatcsontot 16 tartalmazott. Emellett egy őr/óTcőtöredék említendő. Kerámialeletek Tálak A leletanyagban leggyakrabban előforduló edénytípus. Fordított csonkakúposak, perem felé elvékonyodó fal­lal. Szájátmérőjük átlagosan 20, egy esetben 25 cm (7 7. kép 7.). Falvastagságuk 0,5 cm körüli. Finom szer­ves anyag és homok keverékével soványítottak, amely­hez ritkán kavics is járult (7 7. kép 7.). Ritka a csak pelyva felhasználása is (7 7. kép 3.). Jellemző a világos­barna különböző árnyalata, de előfordul sötétszürke példány is (7 7. kép 3.). Felületük kívül-belül polírozott. Előfordul a perem alatt vízszintes, ez alatt ferde, elna­gyolt polírozás is (7 7. kép 7.). Formailag kónikus felső­részű (7 7. kép 3., 6., 8.) és ívelt oldalú mélyebb változat figyelhető meg (7 7. kép 7., 10.). Díszítésként bevésett vonaldísz (77. kép 3.), illetve 5 mm széles, függőleges, sekély kannelúraszerű bemélyítés szerepel (7 7. kép 10.). Bikónikus edény Kihajló peremű változat, párhuzamos barázdadísszel. Világosbarna, simított, homok és szerves anyag keve­réke (7 7. kép 9.). Gömbtestű edények Elszórt körömbenyomásokkal díszített, fűcsomóval elsi­mított (76. kép 3.), illetve ujjal elhúzgált felületű példányok töredékei szerepelnek (76. kép 6.). Pelyvás anyagúak, amelyhez kavicszúzalék (7 6. kép 3.) vagy homok járult. Vöröses és sötétbarna (76. kép 6.) színűek. Egyéb töredékek Fenéktöredékek, ívelt bevésett vonaldísszel. Világos­barna, simított, homok és pelyva (76. kép 1.). Fenék­16. A 27 db csonttöredék között 21 db szarvasmarha, 1 db juh, 3 db kecske, 2 db őstulok szerepel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom