Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 1. (BTM műhely 5/I. kötet Budapest, 1992)

SCHWEITZER FERENC: A Szigetszentmiklóstól északra húzódó MO autópálya környezetében elhelyezkedő régészeti lelőhelyek geomorfológiai viszonyai

Az újabb szerkezeti mozgások, valamint a würm végi és óholocén időszaki klímaingadozások hatására a feltehetően több ágban szétágazó folyó munkaképessége egyre csak nőtt. A folyó nem csak felületileg tarolta le a ll/a sz. teraszfelszínt, hanem medreket vágott bele, melynek következményeként EENy-DDK-i teraszszigetek vésődtek ki köztük futó medervonulatokkal, létrehozva az óholocén felszíneket. Ezután még egy sekély völgybevágódás, illetve völgyszélesítés történt, amely a mai meder kialakítását közvetlenül megelőző szakaszban főleg völgyszélesítéssel létrehozta az újholocén felszíneket. Ezek az ártéri szintek most gátakkal védettek. Vékony lösziszap és öntéshomok borítja felszínüket. Ehhez a szinthez sorolhatók a Soroksári Duna-ágban kialakult folyami szigetek (pl. a Cucorsziget) és a folyóparti hullámtér (3. kép). A Dunának volt még egy bevágódó szakasza, mely a jelenlegi medret kialakította, a gátrendszer miatt azonban nincs hatással a jelenlegi felszínre. A geomorfológiai formakincs A régészeti lelőhelyek közvetlen környékén két jellemző felszíntípus különíthető el, formájuk, relatív magassági szintjük és genetikájuk alapján (3. kép). 1. Óholocén magasártéri szintek, teraszszigetek Felszínük 98-102 m tszf-i magasságú, számbavehető lejtésük nincs, ezért felszíni lefolyás is csak a 0-2,5°-os teraszperemek lejtőszakaszain van, ami azonban igen jelentéktelen. Relatív magasságuk átlagosan 6-7 m a Duna 0 pontja fölött.

9 Ebbe a 98-102 m tszf-i magasságú felszínbe elhagyott medrek és szélesebb laposok mélyülnek. A magasabb felszín az óholocén terasz, az alacsonyabb (9698 m) az újholocén ártér. A régészeti lelőhelyek is ezeken a felszíndarabokon foglalnak helyet. Igen egyhangú, gyakran asztalsimaságú darabjai nem csak a Duna-ágak mentét kísérik, hanem szélesen elterpeszkedve fogják körül a ll/a sz. teraszfelszíneket, ill. az azokat megemelő futóhomokterületeket (pl. Királyerdő) is. Felszínükbe változatosságot az 50-80 m széles, néhány m-rel (2-3 m) mélyebben elhelyezkedő feltöltődött, mezőgazdasági művelés alá vont hajdani medrek, ill. az óholocén felszínre helyenként ráfúvódott újholocén lepelhomokok és lapos buckák jelentenek. 2. Újholocén alacsony árterek A 98 m-es tengerszint feletti magasságúnál alacsonyabb térszínek tartoznak ehhez a felszíntípushoz. Általában keskeny sávban a Soroksári Duna-ágat kísérik, de ide soroljuk a szigeteket is. Újholocén szintnek tekintjük az óholocén teraszok felszínébe 2-3 m mélységre mélyült medreket is. Ezek mára teljesen elsorvadtak, jelentősen feltöltődtek, egyes szakaszokon szélfújta homokkal el is gátolódtak. A völgyeknek ezek a szakaszai a környezetükkel, az óholocén felszínekkel teljesen egyszintűvé váltak. Relatív magasságuk 3 m a Duna 0 pontja felett. Ármentesítés előtt nagyobb árvizek idején az újholocén felszín víz alatt állt. Vékony meszes iszappal borított felszínüket antropogén formák (csatornák, utak stb.) bontják meg. A Duna gátak közé szorításával jelentős kiterjedésű újholocén ártéri szintek váltak szárazzá, ugyanakkor a gátakon belüli terület, a hullámtér fokozottabb mértékben válhat a folyó munkájának színterévé. Ez a Soroksári Dunaágra természetesen nem érvényes, mivel a vízmennyiséget a Kvassayzsilippel szabályozzák. 9. Pécsi M.: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Földr. Monogr. 111. Budapest