Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Daróczi-Szabó László: Állatcsontok a Teleki palota törökkori gödréből 159-166

BUDAPEST RÉGISÉGEI XXXVIII. 2004. DARÓCZI-SZABÓ LÁSZLÓ ÁLLATCSONTOK A TELEKI PALOTA TÖRÖKKORI GÖDRÉBŐL A Teleki Palota 7-es számú (törökkori) gödrének archaeozoológiai elemzése során összesen 2275 állatcsontot vizsgáltam meg, ebből 2068 volt meghatározható. A meghatározható anyagot az alábbi fajok alkotják (1. tábla): 1. Szarvasmarha (Bőst taurus L.) 2. Juh (Ovis aries L.) 3. Kecske (Capra hircus L) 4. Sertés (Sus scrofa dorn. L.) 5. Ló (Equus caballus L.) 6. Kutya (Canis familiáris L.) 7. Házimacska (Felis domestica Briss.) 8. Házilúd (Anser domesticus L.) 9. Tyúk (Gallus domesticus (L.) 10. Patkány (Rattus sp.) 11. Nyúl (Lepus sp.) 12. Csuka (Esox lucius L.) 13. Hal (Pisces sp.) A felsorolás egyik legfeltűnőbb jellemzője a vadállatok szinte teljes hiánya. A patkányt nem számítva (amelyről nem is lehet egyértelműen kimutatni, hogy a lelőhelyhez tartozik, vagy utólag került az anyagba), mindössze a halat sorolhatjuk a vadon élő állatok közé. A nyúlról nem lehetett eldönteni, hogy vad- vagy házinyúlról van-e szó. A mohamedánok számára a levadászott állat fogyasztása tiltott volt, mivel nem a „tiszta" módon, hozzáértő mészáros keze által pusztult el. A vadászat hiányát ezen kívül azzal is magyarázzák, hogy a városi lakosságot az ipar és a kereskedelem annyira lekötötte, hogy nem ért rá vadászattal foglalkozni. Mások szerint a városi lakosság számára törvények tiltották a vadállatok elejtését.

1 Nagyon valószínű, hogy a felsorolt okok és a vadállatállomány ritkulása együttesen vezetett ahhoz, hogy a lelőhely ilyen mértékben nélkülözi a vadállatcsontokat. A lelőhely másik igen fontos jellemzője az állat1 Ez utóbbi két magyarázat a középkori, keresztény városokkal kapcsolatban született, de minden bizonnyal a török korra is érvényesek. (BÖKÖNYI 1958. 458) csontok fajonkénti megoszlásában figyelhető meg. A történelem egyik legjelentősebb háziállata, a szarvasmarha teljesen háttérbe szorul a juh és/vagy kecske, illetve a baromfi mögött. A háziállatok fajonkénti leírása a fajok csontjainak szám szerint csökkenő arányában olvasható. JUH ÉS/VAGY KECSKE A kiskérődzők összesen 894 töredékkel (a meghatározható anyag 43%-a)

2 képviseltetik magukat a lelőhely anyagában. A csontok töredezettsége sajnos nem tette lehetővé a két faj egymástól való megkülönböztetését, mindössze 1 juh és 1 kecske csontját sikerült különválasztani. Feltételezhetjük, hogy a juh nagy többségben lehetett a kecskével szemben, de bizonyítékok hiányában ezt az arányt nem lehet számokkal pontosítani. A juh/kecske csontok fölényét az emlősállatok között az a tény is erősíti, hogy a nagytestű állatok (szarvasmarha, ló) csontjai méretüknél fogva nagyobb mechanikai nyomásnak vannak kitéve a földben, így több darabba törhetnek, mint a kis állatok csontjai. Emiatt az amúgy is jelentős szarvasmarha nagyobb számú csonttöredékével a valóságosnál nagyobb számban képviselteti magát a lelőhelyek többségében. Ezt figyelembe véve még inkább feltűnő a kiskérődzők fölénye a lelőhely anyagában. A kiskérődzők magas száma talán annak köszönhető, hogy (elsősorban a juh) rendkívül sokoldalúan felhasználható állatok, hasonlóan a szarvasmarhához, de mind tartása, mind húsa olcsóbb a marháénál, így fogyasztását a szegényebb családok is könnyebben megengedhették maguknak. A juh és/vagy kecskecsontok csontjainak már említett nagyfokú töredezettsége nemcsak a fajmeghatározást tette lehetetlenné, hanem a fajták esetleges elkülönítését. A fajta-meghatározásra leginkább alkalmas szarvcsapokból mindössze 4 darab került elő, ezek is apró darabokra törve. 2 A továbbiakban megadott százalékos arányok minden esetben a meghatározott csontok számára vonatkoznak. 159