Budapest Régiségei 36. (2002) – In memoriam Rózsa Kalicz-Schreiber (1929-2001)
Ruttkay, Elisabeth: Das endneolithische Hügelgrab von Neusidel am See, Burgenland : zweite Vorlage, Teil 1., Die Fazies Neusiedl = Egy későneolitikus halomsír Nezsiderből (Neusidel am See, Burgenland) 145-170
DAS ENDNEOLITHISCHE HÜGELGRAB VON NEUSIEDL AM SEE, BURGENLAND EGY KÉSŐNEOLITIKUS HALOMSÍR NEZSIDERBÓL (NEUSIEDL AM SEE-BURGENLAND) A második világháború idején (1943) a nezsideri Kálváriahegyen (Remetehegyen) (Neusiedl am See-Kalvarienberg/Einsiedlerberg, VB Neusiedl am See, Bgld.) egy légvédelmi állás építésének előkészítése során a katonák egy addig ismeretlen őskori objektumba egy 9-10 m hosszú, 2 m széles árkot ástak. A halomtetőn ezt kiszélesítették egy cilindrikus gödörré, amelynek átmérője 3,60 m volt. Ebből egy terméskőből épített összefüggő kőtakaró, ez alatt sírok, kerámiaedények és két kis arany karika került elő, nyilvánvalóan őskori leletek: az esetről értesítés érkezett az eisenstadti múzeumba. Rövidre rá a múzeum egy megbízottja (Adalbert Riedl) a lelőhelyre utazván részletes beszámolót készített a lelőkörülményekről és begyűjtötte a leleteket. Ez a beszámoló közvetlenül kapcsolódik a katonák, helyesebben vezetőjük, Deeg főhadnagy (civilben tanító Augsburgban) a munkálatok közben nyert tapasztalataihoz. Riedl kéziratos beszámolóját, amely valószínűleg a helyszínen készült, a múzeum (Burgenländisches Landesmuseum Eisenstadt) adattárában őrzik. Ezt az okmányt teljes terjedelmében, elírásokkal, hibákkal, javítások nélkül (de megjegyzésekkel kísérve) közöljük és illusztráljuk (2. kép). A háború után Richard Pittioni hamarosan bemutatta a nezsideri leletet (PITTIONI 1947). A következő évben Herbert Mitscha-Märheim hitelesítő ásatást végzett a Kálváriahegyen, az erről készült dokumentáció itt kerül először sajtó alá (3. kép). A Nezsider-Kálváriahegy-i őskori objektum egy közepes nagyságú földhalom, átmérője 18 m, magassága kb. 2 m. Katonai építekezések a második világháború során két sírt bolygattak meg benne. Centrálisán, a halom feltöltésének legalján (180-190 cm mélységben), de nem az anyaföldbe bemélyítve, feküdt a hátán anatómiai rendben, Ny-K tájolásban, egy közepes megtartású váz (sír 1, centrális sír, primérsír). 40 centiméterrel magasabb szintről származik egy, a már az őskorban bolygatott, második sír (2. sír). Az embercsontokból vett próbák aktuális tanúsága szerint ( 14 C vizsgálatok) a két sír nem egyidős. A centrális sír halottja a Krisztus előtti 3. évezred második negyedében élt, a bolygatott sír (gyermek) nála ezer évvel későbbi (vö. Stadler Peter írása cikkünk után). Ezeket az adatokat sem Pittioni (1947) sem Bóna (1965) még nem ismerte. Az aktuális embertani vizsgálatok megállapítása szerint (Maria Teschler-Nicola írása kéziratban) a centrális sír halottja egy felnőtt, inkább idősebb férfi volt. Korábban nem készült embertani vizsgálat, Pittioni a sírmellékletek alapján női sírnak tekintette a központi sírt, Bónánál fiatal nő a halomsír halottja. Pittioni alappublikációja szerint a nezsideri halomsír a nordikus orientációjú későneolithikumba tartozik, egy a bádeni kultúrát közvetlenül megelőző időszakba. Ehhez az időbeli besoroláshoz Pittioni még legutóbbi, az osztrák őskort összefoglaló kétkötetes nagy munkájában is hű maradt (Protobaden) (PITTIONI 1980). Amikor Bóna István a múlt század 60-as éveinek közepén a déli kapcsolatokat igazoló somogyvári csoportot felismerte, a nezsideri halomsírt ehhez a csoporthoz osztotta be, sokkal fiatalabbnak tekintve, mint korábban Pittioni. A magyarországi bronzkort összefoglaló legutóbbi értekezésében Bóna, a korábbi írásaihoz viszonyítva határozottabban, Somogyvárt a dunántúli korabronzkor II (postvucedol) periódusában tárgyalja mint valóban domináló jelenséget (BÓNA 1992). Munkánkban arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ma a két korábbi időbeli ajánlat között kell a nezsideri halomsír idejét meghatározni: ez pedig a fejlettebb vucedoli kultúra. Az egyik korsó a központi sír leletei közül (4. la-lc kép) fontos adatokat szolgáltat ehhez. Díszítése („Furchenstich", fehér inkrusztáció) jó párhuzamokat idéz a vucedoli kultúra azon időszakából, amelyet a belsődíszes talpas tálak jelenléte jellemez. Ez Magyarországon „Vucedol-Zók" Ecsedy István után, az osztrák kutatás ezt az időszakot Ingrid Burger meghatározása szerint „Vucedol Íl/Ig I"-nek, Milutin Garasanin „klasszikus Vucedol"-nak nevezi Vucedolra és Sarvasra vonatkoztatva, itt a Vucedoli kultúra fejletteb, második fázisa, (korábban Pittioninál „Laibach-Vucedol-Gruppe"). A nezsideri korsón a rombuszminta a sarkokon kis háromszögekkel, annak elhelyezési módja (mintaszalag szerűen körülfutva, de lazán elszórva) az edényen és a szalagfület díszítő rombuszsor megfelelői ismételten fellelhetők a vucedoli telepek kerámiáján (pl. 5. kép). Ez az edény volt az alapja a sír időbeli meghatározásának, melyet a többi edénymelléklet nem befolyásolt (a 14 C adatok azonban, a vázból nyert próbák, nem várt egyértelműséggel támasztották alá a régészeti módszerekkel nyert időmeghatározást: 2760 és 2660 BC cal. közé eső értékekkel) (vö. Stadler írása cikkünk után). Ez a kerámiaegyüttes, a centrális sír edénymellékletei és egyértelmű analógiáik, hozzá csatolva a velük egyidős vucedoli talpas tálakat (Laibach és Sarvas tipus) Észak- és Közép-Burgenland és a Rábaköz területén, alkotják a Facies Neusiedl-t (6. kép). Facies Neusiedl horizontot képez: Neusiedl - Vucedol Il/Ig I (Vucedol-Zók) - Jevisovice/Mödling-Zöbing. Facies Neusiedl nem északról, nem is délről érkezett hozzánk, hanem itt keletkezett helyben a fent említett horizontban résztvevő szomszédok belső mozgásainak eredményeként. A nezsideri korsók alapvető vonásainak megfelelői a közvetlenül szomszédos alsó-ausztriai Jevisovice/Mödling-Zöbing magaslati telepeiről (Mödling-Hirschkogel; Wien 13-Gemeinde161
