Budapest Régiségei 32. (1998)

MEGEMLÉKEZÉSEK - Póczy Klára: Hajnóczi Gyula emlékezete =Erinnerung an Gyula Hajnóczi 365-368

még bekerítetlen-gondozatlan ókori műemlékegyüttes megmentésére. Azóta hol az Építőművészet, hol a Műemlékvédelem szakfolyóiratokban, hol éppen a napi sajtóban olvashattuk panaszait a kellően nem értékelt és ezért pusztulásra ítélt ókori műemlékek miatt. 1989-ben Hajnóczi az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága vezetőségi tagjaként létrehozta a Magyarországi Régészeti Parkok és Nemzeti Emlékhelyek szakbizottságát. Gyakorlati célja ennek a grémiumnak, hogy a romterületek koncepciózus kialakításán túlmenően segítsen a kezelés, a szinten tartás gondjain, a kulturált bemutatás problémáin, esetenként gazdát és anyagi támogatókat szerezzen. Kitartóan, megalkuvás nélkül haladt elképzelt céljai megvalósításáért. Kétségtelen, hogy a vele való közös napi feladatokat éppen ez a céltudatossága nehezítette. Elképzeléseitől nem tért el, ugyanakkor a megvalósítást akadályozó problémák, mint például pénzhiány, határidő stb. nem érdekelték. Ezeken a problémákon átlépett, megoldásukat másra bízta. Más szempontból elszántsága roppant eredményesnek bizonyult. Személye legjellemzőbb vonása, hogy sokoldalúsága ellenére sem vált szétszórttá, mert különböző képességeit, sokirányú érdeklődését céltudatossága pályán tartotta. Szorgalma, kitartása, bámulatos munkabírása segítették érvényesülését. (Ehhez már csak az a háttér kellett, amelyet felesége évtizedeken át biztosított számára.) így juthatott a felsorolt címekhez, rangokhoz, kitüntetésekhez. Úgy is mondhatnánk, hogy filozofikus hajlamát egészségesen kiegyensúlyozta veleszületett érvényesülési készsége, aminek természetesen sohasem volt tudatában... Anélkül, hogy diplomatikusan viselkedett volna, öntudatlanul kikerülte az útjában állót, senkit sem bántott, soha senkire sem volt tekintettel. A világot egészen sajátságos szemszögből figyelte és látta. Talán el sem hitte, hogy más a táj, mint amilyennek ő álmodja. Az a fegyelmezettség, ami a munkájában és műveiben is megmutatkozik, személyes bajainak átvészelésében is segítette. Kivételes türelemmel viselte súlyos betegségét és annak következményeit közel tíz éven át Első műtétekor, még a reménytelenség állapotában, a kórházban fekve kezdett hozzá Pannónia római romjai című könyvének megírásához. Kis rajztáblán vetette papírra az épületrekonstrukciók vázlatát, fejből sorolta fel az egyes fejezetek irodalmát. Ezzel a legendás akaraterővel küzdötte le a következő időszakban a mozgáskorlátozás bizonyos fokú akadályait is, újra terepen dolgozott. Carnuntumban, Ausztriában így mérte fel a római város romterületét és irányította a nem kis fáradsággal járó műszaki feladatot. Kocsival ezután még bejárta Európa legújabb Gyula Hajnóczi wurde am 5-ten April 1920 in Baja geboren. Er beendete seine Grund- und Oberschulstudien in seiner Geburtsstadt. Im Zisterzienser Realgymnasium machte sein Abitur und begann seine ziemlich langdauernde, von der Gewöhnlichen abweichende Universitätsstudien. 1938-1940 war er Student in der Evangelischen Theologie von Sopron erlernte Grundkenntnisse der Hebräischen Sprachwissenschaft und abiturierte aus der griechischen Sprache. 1940 ließ er műemléki helyreállításait, s több ízben visszatért Itáliába, utoljára néhány hónappal halála előtt utazott ismételten Rómába. A magyarországi római kori műemlékügy érdekében tevékenységét sokféle módon fejtette ki. E sokirányú egyéni látásmódjának köszönhette egyébként nemzetközi sikereit is Hiszen más is írt szakkönyvet az ókori építészetről, más is áttekintette Egyiptom építészetétől kedve a görög és római korok fejlődési szakaszait, de egyetlen gondolatmenetre fűzve e folyamatot, a háttérben párhuzamosan futtatva a kor aktuális történetét csak Hajnóczinak sikerült. Ezzel magyarázható, hogy könyvét, akárcsak az ókor térszemléletéről írt építészfilozófiai művét, több nyelvre lefordították, és máig tankönyvként használják például Ausztriában, Németországban, Csehországban. Szabadidejében naplószerűen önéletrajzi regényt írt. Kikapcsolódásként - haláláig - szintetizátorán zenét szerzett. Ezt a hobbiját így kommentálta: „...az építészt megfagyott muzsikusként becézik, amit sohasem értettem, mert rám inkább a túlfűtött muzsikus jelző illik." Egyetlen megemlékezés sem mentes a személyes élményektől. Megismerkedésünk H. Gy.-vel - közel 60 évvel ezelőtt kissé viharos volt. Mint rendesen, legalább 15 perc késéssel rohantam az iskolába, amikor egysaroknyira a gimnáziumtól elterült előttem egy idős hölgy a járdán. Nem sikerült feltámogatnom, ezért rákiáltottam a szomszéd kapualjban ácsorgó férfira, hogy segítsen. (Homályosan emlékeztem rá, ugyanis napok óta rám köszönt.) Becipeltük a hölgyet az utca egyetlen nyitott üzletébe, de itt a trafikban sem volt telefon, ezért azt kértem a fiútól, hogy gyorsan hozzon segítséget az innen fél percre lévő városháza portájáról. Ijedten állt, és azt hebegte, ő csak néhány napja van Kolozsvárott, és nem ismeri ki magát. Mire én: „A bajban mindig van megoldás, fusson át az udvaron, ez a varázssapka elvezeti!" És markába nyomtam az iskolasapkámat. Kereken 40 évet dolgoztunk együtt mindenekelőtt Aquincum műemléki helyreállításán. Három nehéz hivatali periódust vészeltünk át (átlag évtizedenként egy rövid időszakot), s minden alkalommal felidézte a „varázssapkát", ami majd kivezet a bajból. Utolsó beszélgetésünkkor roppant gondban volt, felesége egészsége aggasztotta, de váratlanul felderült és csak annyit mondott: „Szerencsére még őrzöm a sapkát! " Akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz számára a megoldás... 1996. július 26-án távozott az élők sorából. Színtelenebb, szürkébb lett utána a világ. Póczy Klára sich auf die Philologische Fakultät der Universität von Pécs ummatrikulieren. Er studierte italienisch und ungarische Literatur, sowie Kunstgeschichte. Nach der Rückgliederung von Siebenbürgen zu Ungarn setzte er seine Studien in Kolozsvár fort, und unterbrach sie nur wegen seines Militärdienstes. Wegen Krankheit wurde er aus der Armee entlassen und meldete sich danach auf die Architektenfakultät der Technischer Universität von Budapest an. Er wurde wieder in die Armee eingezogen. Aus der KriegsgefangenERINNERUNG AN GYULA HAJNÓCZI 366