Budapest Régiségei 30. (1993)

VISSZAPILLANTÁS = RÜCKBLICK - Hajnóczi J. Gyula: Jeunesse et patrimonie interstudex, 1966-1972 407-419

tásra, ami az ide hozott ebéd elköltésére, a rajzok perfektuálására és pihenőhelyül szolgált (4. kép). A „nemzetköziség" kezdettől fogva csereakciók lehetőségét is jelentette, azaz külföldremenést, ami akkortájt nagy szó volt. Ilyen kapcsolat azonban egyedül a talliniakkal alakult ki, oda többször is kijutottak a mieink. A KISZ szervezte az utakat, ami azt jelentette, hogy nemcsak INTERSTUDEX-tagok mentek. 1966ban egy ilyen vegyes szervezésű tanulmányút kapcsolódott az INTERSTUDEX-hez, Itáliába, Istvánfi Gyula ekkor és ezen a címen láthatta meg első ízben minden építészek áhított világát. 1967 Az előző évhez hasonló lendülettel ismétlődött és bonyolódott a táborélet és azonos célkitűzésekkel (5. kép). Bitó János tanársegéd helyettesítette a táborparancsnokot, mivel egyiptomi tanulmányúton volt. Jékely Zs., Erdei A., Vajda Gy., Alex Á. nevei akadtak fenn az emlékezés hálóján. Valamint Sebő Ferencé, meg Fejérdy Tamásé, akik „korengedményesek" voltak, mert nem a kijelölt évfolyamhoz tartoztak. Ők ketten a következő évben ismételten szerepeltek. A külföldieket ugyanazok a nációk képviselték, mint előzőleg. A táborozás végén - és ez rendszerré vált az első évtől kezdve - a mieink tanulmányútra kísérték vendégeiket, akik mindenekelőtt Pannónia római műemlékeit és hazánk más történeti-építészeti nevezetességeit is megismerhették (6. kép). Az első komolyabb probléma itt kezdődött. Már 1966-ban Sopronban több német egyetemista „eltűnt", s - nyilván - e sikeres akció nyomán 1967-ben újabb disszidálások következtek. A következő év táborszervezésekor-engedélykérésekor behívtak minket az Építésügyi Minisztériumba. Természetesen azt hittük, hogy a német csapatot tiltják le. Ehelyett, legnagyobb csodálatunkra erről szó sem esett, viszont egy újabb engedély kiadásának az volt a feltétele, hogy a Szovjetunió valamelyik egyetemének is részt kell vennie az INTERSTUDEX-en. Az igazsághoz tartozik, hogy egyedül hadakoztam az illetékessel, Klára csitított, amiért nagyon haragudtam. A lépcsőházban elmondta, hogy eredeti célunk ugyanis az volt (s így is szólt a meghívónk), hogy a szomszédos országokból a magyar ajkú építészhallgatók jöjjenek Budapestre. Ez természetesen sehol sem valósult meg. Most azonban, ha a Tallini Műszaki Egyetemmel megállapodást kötünk, elvégre az is Szovjetunió, akkor a Kárpátaljáról ott tanuló magyar diákok is jöhetnének. Gábor László dékán segítségével az egyezség létre is jött! 1968 Ismét Istvánfi Gyula volt a táborvezető, és a tagok névsora illusztris: Somogyi B., Fiala I., Németh M., Lazeczky F., Harsányi T., Tóth T., Halmos B., Hajas T., Herrer C., Zlamál I., Martsekényi T., Sebő F., Fejérdy T. (7. kép). A munkában annyi változás történt, hogy a tábor létszáma az észt csapattal bővült, s szakmai szempontból is tovább lépve megindult a város déli és nyugati védműrendszerének a tisztázó feltárása, több védőtorony is napvilágra került - közöttük a DNy-i kerek torony - immár másodízben. A leendő építészek saját szakmájukat is gyakorolhatták. A város keleti felén folyó helyreállítók közül ui. néhány kőmívest ide átcsoportosítottunk és az ő irányításukkal a hallgatók a legszükségesebb állagmegóvási munkákat is elvégezték. A táborélet számos „happening" színezte, ezek plasztikusan idézik föl az akkori idők darabosságát. Gorcsev Iván - csak diáknéven örökítjük meg ehelyt - keze ügyében mindig ott volt a filmfelvevőkamerája, a különböző eseményeket megörökítendő. Amikor egy páncélkocsikat szállító szerelvény húzott át Aquincumon, Szentendre felé haladva, operatőrünk azt is lencsevégre kapta. De az éber kísérőtiszt, leugorva a szerelvényről, Ivánt nyakon ragadta és elcipelte. Hosszú órák után keveredett csak elő, mert valahol Szentendre előtt távolították el a vonatról, azok után, hogy fogvatartójának a szeme láttára a filmet kiszedte a kamerából és megsemmisítette... S ma már ez is történelem; az első munkahét vége felé, egyik éjszaka a rendőrség kiugratott az ágyból minket, és riadókocsin kivittek az amphitheatrumba, ahol éppen akkor szállították el kihallgatásra egy „közelharc" résztvevőit. A többiek elmondásából kiderült, a francia és az észt csapat verekedett össze. Évek óta a grenoble-i egyetem csapata ifjú francia kommunistákból állt, hiszen elsősorban ők kívánkoztak keleti országba első kézből származó tapasztalatok szerzésére. Mindaddig semmi probléma nem volt velük, amíg az észtek meg nem jöttek és próbálták őket meggyőzni arról, hogy a jelenlegi szovjet rendszer nem az „igazi" kommunizmus... Gábor László közbenjárásra másnap délig elengedték a renitenseket, akik - talán éppen a tanulság árán -, de ettől kezdve évekig a legjobb barátságban maradtak. Az építészekről azt szokás mondani, hogy megfagyott muzsikusok. Nos, a muzikalitását kibontakoztatni kezdő Sebő Ferencben valami olvadozni kezdhetett, mert hangzatos táborindulót komponált. Az aquincumi orgona megszólaltatható másolatán rögtönzött improvizációja, ha szövegét tekintve nem is éppen remekmű, egy biztos, minden náció együtt dalolta! Azokra az indíttatásokra, amelyeket itt szerzett: a Bitó Jánostól hallott népdalok ihlették és indították pályájára (8. kép). 1969 Erről az évről nem sikerült konkrét adatokat szerezni, de sok érdekes dolog ez évre is datálható. Ekkor került felállításra az előző évben megtervezett „castra stativa" az amphitheatrum meg a gladiátorlaktanya körzetében (9. kép). Az ifjúsági táborok igazi hangulatát az biztosítja, ha a kompánia a teljes időt együtt töltheti. A palló-stoa egységei - kiegészítve még néhánnyal - alkalmasnak bizonyultak arra, hogy hálókamrákat lehessen kialakítani, bennük két emeletes ágy, meg egy szekrény. Istvánfi Gyula tervei szerint takaros peristylium-ház ke409