Budapest Régiségei 26. (1984)
VITA - Szakál Ernő: A budavári gótikus szoborlelet sérüléseinek és eltemetésének jelképrendszere 271-321
kép), a társa azonban formaképzésében jóval gyengébb (55. kép), és tanulmány jellegét az hangsúlyozza, hogy minden részlet, így például a nyaki erek gondosan megfaragottak, a főforma elfaragottsága mellett. A felső ajkától ferdén lefelé a szakállát lecsapták. Két másik fejről feltehető, hogy ugyancsak tanulmány fejek. Itt azonban a formaképzés szinte teljesen azonos (56., 57. kép), minimális különbségekkel. A formák nyersesége kezdetlegességre vall, valószínűleg ugyanaz a kéz faragta mindkettőt. A II. számúnál azonban a csonkítások nagyobbmérvűek. A vésővel levágott orr, és a koponya kétoldalán lévő baltacsapások mellett szemét is kiszúrták. Számomra bizonyosság, hogy a kucsmás férfifej (59. kép) potrémodell, és feltehetően Zsigmondot ábrázolja. A nyak formai megoldása kizárja azt, hogy egy szobor letört vagy ráilleszteni szándékozott faragvány-feje, amit az alsó felület lekoptatott síkja és a hajháló mész-gipszhabarcsos kiegészítései is alátámasztanak. A befejezetlen püspökszobor kinagyoltsága (17. kép), a faragás félbehagyottsága épp úgy egyértelmű, mint az orr és áll szándékos megcsonkítása. Itt a „talán" és „meglehet" jelzők határozatlansága félrevezető, és nyitott marad az orr-levágás meghatározása, ha ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy az orr és az orrgyök is kimunkálatlan 13 . Az úgynevezett „Szentkirályfő" orrhegye gondosan lefaragott - vöröses színű ragasztóanyag maradványaival —, tehát kijavították (60. kép), de ez a kijavítás valamiképp úgy tűnik, hogy ezt is meg kellett tanulni. Fel is rótták a kőfaragóknak a kortársaik, hogy úgy tudják a széttört köveket összeragasztani, mintha épek lennének . Az „iskolamunka" mindég együtt járt a korrektúrával, ami e fejnél úgy jelentkezik, hogy a már gondosan megfaragott haj befoglaló tömegét — a részleteket semmibe véve — néhány vésőcsapással a tanító a helyére tette (58. kép). A mesterség teljes tudása kellett ahhoz, hogy egy kőfaragóból szobrász váljék, és ezt a keserves utat a gyakorlatban kellett végigjárnia, hogy mestersége művészetté nemesedjék, a középkorban döntően, de a reneszánszban is így volt. Az irattekercset tartó kéz is külön tanulmányt érdemelne (61. kép), mert a feliratszalag (mely üres) kőből kifarágasához a gyakorlati rutin látszik hogy megvolt, de a tekercset tartó kéz formaképzése csak úgy jellemezhető, hogy „tanulatlan" kéz műve, amiképp a „szellem csiszoltságát" a kézműves mesterségektől ma is eltagadják (62. kép). A műhelyre utaló faragványok helyes értékeléséhez egy olyan közös álláspont kialakítására lenne szükség, melyben egyenrangúakká válnak a tárgyi adatok, az írott hagyományozások és a logikus következtetések, hogy analógiákkal bizonyossággá váljanak feltételezéseink a szándékos szoborcsonkításokról, a legkisebb részadatot is figyelembe véve, a leletkörülményeket épp úgy, mint a kísérő leleteket. Tárgyi jelképek a lelőhelyen, a betöltés anyagaiban, a szobortorzók fekvésében és a kísérő leletekben A lelőhely a régészeti beszámoló szerint „teljesen kitakarítottnak" tűnt 15 , mely falak határolta meghatározatlan térnek (ciszterna, udvar, pince) alját az alapozási szint alá lemélyítették 16 , tehát előkészítették. A leletegyüttes felett „hol 1, hol 1/2 méter vastagságban ... más leletektől mentes feltöltés volt" 17 . E „steril" réteg közvetlenül a szobortorzókat rejtő betöltéstől élesen elválasztódott, de ugyanakkor keletkézé1 o sük egyidejűségét mutatja . A középkorban „igen fontosnak tartották, hogy mindenkit saját hazája földjébe temessenek" 19 , de szobortorzóinktól még a földbe temetést is megtagadták. „Föld a testüket bé ne fogadja". A szoborcsonkok egy jelképes, mesterséges trágyaszemétdombra vettettek ki, mely tömegében különféle agyagrétegekből (sárgás, vörösre égett, szürkével kevert), anyagában meghatározatlan kevert barna anyagból állott, és fekete égésrétegekkel tagolt volt, és a pontosabban meg nem határozott ,/ekete föld vörös, faszenes 20 égéses" rétegén kívül földről nincsen szó . Több töredék azt mutatja, hogy a betöltésben savas anyagok is voltak, melyek maró hatása egyes kőfaragványokon nyomot hagyott (63., 64. kép). Nem bizonyos, hogy a szobortorzók fekvésében „nem volt semmiféle gond és rendszer" 21 , mert abban kellett hogy legyen — egy jelképi közlés —, miképp feküdtek egyes torzók és fejek. A publikált ásatási fotókból megállapítható, hogy több torzó hasra volt fektetve. így a befejezetlen püspök (17. és 65. kép), a nagyméretű lovag szoborteste (22. és 66. kép), és egy lovag vagy herold felsőteste fejjel, mellén, arcán feküdt (40. és 67. kép). A hasonfekvés mint testhelyzet az önkényes megalázkodás jelképe volt. „Királyszenteléskor a király a püspökkel együtt az oltár lépcsőjén feküdt ... Szent Ágoston azt írta, hogy a térdelés nem elég kifejező, nem elegendő a fenntartás nélküli teljes alázat bemutatására, — porig kell alázkodni, s ezt a hivő csak úgy teheti meg, ha hasával érinti a földet" 22 , önként temettette el magát hasra fektetve — másvilági vezeklésül - atyja, Martell Károly bűneiért Pipin király, a Saint-Denis-i templom bejáratánál 23 . A budavári szobrok közül egyeseket arra ítéltek, hogy hasrafektetésükkel — rájuk kényszerítették az alázatot, megalázva őket. A nagy fegyvertelen lovag (29., 30. és 68. kép) torzója is hason feküdt, teknősen kivájt háttal. Hogy e célzatosan kifaragott vályút mi töltötte ki, azt csak sejthetjük, feltehető, hogy az az undorító belsőt jelezte. 24 Szobrászi megfogalmazásban kapjuk a megtévesztő külsőt, és a való belsőt, a „Világ Asszonya" szobron (70. kép), előlnézetében a bájt mutatva, hátsó nézetében az undorító belsőt láttatva, fekélyekkel és békával testén, hemzsegő kígyókkal és kis szörnyekkel belül. Az arcra fektetett fejek mellett a legtöbb fej félarcára vagy oldalt volt fektetve a fényképek tanúsága szerint. 275
