Budapest Régiségei 26. (1984)

MŰTÁRGYVÉDELEM - Bencsik László: A budai domonkos kolostor 15. századi ezüstpoharának restaurálása 347-356

kép). Már említettem, hogy ennek tulajdonítom a fenék darabokra törését. Ezekután következett a pohár vastag bordázott peremének a felforrasztása. A peremet azért kellett a fenék előtt a helyére illeszteni, mert a pohár felső öblösebb és vékonyabbra nyújtott pereme a fenékforrasztás közben deformálódott. A felső peremkarika felmontírozása (felkötözése) és helyére forrasztása után helyére kerülhetett a fenéklemez is. Az utolsó pikkelysor alatt lévő rnintázatlan peremre — amire a hézagmentes forrasztás miatt volt szükség — vésett indadíszt helyeztek el. A nagyon hiányosan, de jól rekonstruálható állapotban megmaradt indadísz segítségével sikerült a pohár kormeghatározását egyértelműbbé tenni (4, 6. kép). Az inda későgótikus leveles faágat mintáz. A rendkívül finom vonalú vésésben túlcsúszások, egyéb hibák nem tapasztalhatók, biztoskezű munka. A felső peremszegély tüziaranyozása, mely szép és vastag rétegben borítja az ezüstöt (néhány helyen hiányos) elkészültével lényegében készen is volt a pohár. A felületen adódó esetleges hibák eltüntetése céljából, valószínűleg csiszolással még finomították, fényezték a felületet. A csiszoláshoz már akkor is használták a puha kőféleségeket, így valószínűleg a habkövet is, amit a durva, mélyebb karcolódásokhoz, kalapácsnyomok eltüntetéséhez ma is használnak. A finomabb polírozáshoz, magas fény eléréséhez krétaport használtak, melyet bőrre, textilre birkafaggyúval rögzítettek. Mindkettőt vizesen alkalmazták. A tüziaranyozott felületeket különböző formájúra csiszolt, polírozott vérkövekkel, esetleg fényezőacélokkal polírozzák, dörzsölik simára, tükrösre. Itt a színarany jó kenődő képességét használják ki, de a fényezésre, dörzsölésre egyébként is szükség van, mert az amalgánból az arany vastagon bár, de igen egyenetlenül, szemcsésen válik ki,és ez szükségessé teszi az elsimítást. Ahol ez nem sikerül, mert esetleg nem lehet hozzáférni, ott matt marad, nem csillog a felület. Analógiák: Végül szeretnék bemutatni néhány ötvöstárgyat, melyek hozzásegítették ezüst poharunk pontosabb kormegIrodalom Albert P.P.: Tűzzománcozás, Budapest 1966 ÉberL.: Művészettörténeti olvasmányok, Budapest 1909 Farkas L. - Pallai S. : Vésnök, Budapest 1966 Gárdonyi - Horváth — Kurucz - Ordódy: Kisipari kovácsolás Budapest 1959 Sz. Koroknay Ê. - Szentléleky T.: Szombathely reneszánsz kori kincslelet. Vasi Szemle 18 (1964) 249— 254. S. Lovag Zs. - T. Németh A.: A tolnai XVI. századi kincslelet. Folia Archaeologica 25 (1974) 219-247. S. Lovag Zs.: Szombathelyi reneszánsz kincslelet. Szombathely 1975 határozásához. A pohár teljes felületének pikkelyes díszítése eddigi ismereteim szerint egyedülálló, és csak megközelítően analóg darabok felsorolásáról lehet szó. Legközelebbi analógiái a Magyar Nemzeti Múzeum középkori gyűjteményében őrzött „Radnai lelet" nagy ezüstpohara (8. kép) és kannafedője (9. kép), valamint az Iparművészeti Múzeumban őrzött „Mátyás kulacs" (10. kép). Ez utóbbi (10. kép) közepén fogyó nagyságrendben elhelyezkedő puckelysorok szinte azonosnak mondhatók mind formailag, mind pedig az alkalmazott technikát illetően. A kulacs stílusa kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a két tárgy készítési ideje nem állhatott messze egymástól. A kulacs készítési helye nem ismert. Magyar munkának tartják, de hogy budai,vagy esetleg erdélyi műhely terméke volna, nem tudjuk egyértelműen bizonyítani. Készítése az 1460-as évekre tehető. Miként a Mátyás kulacs, a Radnai lelet kis kannafedele (9. kép) is aranyozott ezüst munka. Elnyújtott, középbordás hólyagokból álló, pikkelyszerű díszítése a későgótikus ízlést példázza. Technikai szempontból mindkét munka azonosnak mondható a pohárral. A radnai lelet darabjai között találunk egy, a mi darabunkkal közel azonos méretű talpaspoharat, amelynek palástjára egyéb díszítések mellett körbefutó faágmintát véstek (8. kép). Ennek a pohárnak felső vastag pereme szinte másolata a mi pikkelyes poharunknak. A faágmotívum is igen hasonlít a budai pohár alsó szegélyének díszítésére, bár ez utóbbinak lendületesebb, biztosabb kézzel vésett, csonkolt faágas motívumához levélornamentika is kapcsolódik. Fenékmegoldása, ide értve még a forrasztási hibákat is, szinte azonosnak tekinthető. A „Radnai lelet" poharát a kutatók hazai ötvösmunkának tekintik. A leletegyüttes, a jeüemző stílusjegyek összessége alapján, a budai pohárnál valamivel későbbi időre tehető. A budavári domonkos kolostor ezüstpohara H. Gyürky Katalin meghatározása szerint a 15. sz. végén készült. Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, kik munkám folyamán segítséget nyújtottak, külön is kiemelve H. Gyürky Katalin és S. Lovag Zsuzsa régészek, valamint Járó Márta segítségét. H. de Morant: Az iparművészet története a kezdettől napjainkig. Budapest 1976 Nemesfémipari szakmai ismeretek I—II. (Az iparitanuló iskolák I—II. osztály számára) Budapest 1961 Orgovány L.: Fémek csiszolása és fényezése. Budapest 1974 Pallai S.: ötvösművészet. Budapest 1970 Pallai S.: ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés. Budapest 1970 Ráth Gy.: Az iparművészet könyve III: fémművesség-ötvösség Budapest 1912 Tompos E.: Soproniak középkori pecsétéi. Soproni Szemle 27 (1973) 289-306. 351