Budapest Régiségei 26. (1984)

VITA - Szakál Ernő: A budavári gótikus szoborlelet sérüléseinek és eltemetésének jelképrendszere 271-321

radványait az „in situ" maradt oroszlánokkal, és a kúttal falbeépített maradványával. A mennyezetlap hollós-címerén egy összeroncsolódott puhamészkő faragvány feküdt. Amikor e szétmállottnak tűnő faragványt — a paraffinos átitatás után leemeltük, kiderült, hogy az egy Anjou-címer töredéke, a strucc fej

88

, melynek épen maradt részeit a rekonstrukcióban helyükre lehetett tenni (94. kép). Egy vörösmárványból faragott kettőskeresztes címer, melyet két, egy fejben egyesülő szörnyállat tart, is itt került elő, és az Anjou-falikút egyik vízköpő-dísze volt

89

. Míg a Herkules-kút nem az Anjou-kútház helyére került, hanem a díszudvar közepére, a szimbolikus faragványok a kút új alapozásába kerültek, és a kibővített kerengő falaiba. Az oroszlános kút viszont pontosan az Anjou-falikút helyére, így faragványai a kút hátfalába kerültek beépítésre. Az oroszlános kút rekonstrukciós másolata 1959-ben került felállításra a helyszínen (96. kép), míg az Anjoufalikút a Magyar Nemzeti Múzeumban, 1966-ban készült el (97. kép). Budán is a mátyási mű lényege az újat alkotás vágya volt, egy olyan korszakváltás, mely óhatatlanul művészeti értékek felszámolásával járt együtt, ugyanakkor számos új alkotással szebbé és értékesebbé téve a budavári királyi palotát. Csak sajnálkozhatunk, hogy budavári palotájának díszeiről bár töredékek ezrei tanúskodnak, csak leírásokból tudunk a Hunyadiak szobrairól, a hippodrom közepén állott Herkules-ről, a kapuvédő figurákról, a szobordíszes kutakról és palotájának bronz kapujáról, a kentaurok és a lapithák harcának érc domborművéről, melyről Velius írt. A budavári gótikus szobrok eltüntetése nem jelentette azonban a múlt teljes elvetését, hiszen Mátyás korában Zsigmond királynak szobra állott a várban, mely valamiképp sérült kellett legyen, de a szobor kijavítására a király csak engedélyt adott! — és nem utasítást! — Ország Mihálynak

90

. Mintegy negyven „Corvina" köteten „Mátyás lepattogzó vagy átvilágított címere alatt más címer tűnik elő; vagy pedig Mátyás címere mellett egy régebbi idegen címer látható..."

91

. Ezt természetesnek tartjuk, mert a könyvek tulajdonát képezték, mint a visegrádi vagy budai királyi palota is szuverén területe volt. A szobortorzók a Zsigmond-kori palotabővítéskor kialakult külső előudvarban, a bevezető út mellett temetődtek el, tehát a királyi palota zárt területén belül, mely tér kivégzések és baj vívások színtere is volt. Zárószó. A királyi műhely A tanulmány célja kettős. Egyrészt az, hogy a szoborcsonkításokra felhívja a figyelmet, érzékeltetni kívánva, hogy műtárgyak pusztulásának jelei; másrészt az, hogy mivel a középkori kőfaragó műhelyekről írott adataink alig vannak, a kövekről leolvasható közléseket ugyanolyan fontos tájékoztatásnak kell vennünk mint az írott közléseket. A tárgyi leletek tanúsága szerint nem megalapozatlan annak valószínűsítése, hogy az Anjou-kori palota közelében egy kőfaragó-szobrászműhely állott, a szükséges helyiségekkel, faragó műhellyel, rajzteremmel, szerszámkovács műhellyel, raktárakkal és ossariummal — ahová a feleslegessé vált műhelytárgyakat és az elrontott faragványokat rejtették, régi műhelyszokások szerint. Amikor Zsigmond a királyi palota bővítése során az északi előudvar területét lehatároltatja, a műhely mintegy a falakon belülre került, és ott működhetett felszámolásáig. A középkor-kutatók a tárgyi emlékeknél sokkal bővebb anyagot találnak az egykorú írott forrásokban , és kétségtelen, hogy ezekből, és feldolgozásukból sokat megtudhatunk a politikai és egyházi élet történéseiről, a kancelláriák és papi intézmények, az irodalom és a magánlevelek szinte kimeríthetetlen közléseiből, de az így kapott kép nem lesz teljes, mert - a mi témánkban — a kézművesekről, a mesterségekről alig tudunk meg valamit. Az írott kútfőkből arról értesülünk, hogy Budán „a legélénkebb építőtevékenységet az 1419 előtti időkben, sőt valószínűleg Zsigmond hosszú útja előtt kell feltételeznünk

93

. A munkálatok az 1420-as évek végére akadtak el, de 1432-ben már biztosan megszűntek anélkül, hogy a palotát befejezték volna". Egy francia lovag 1433-ban Palesztinából visszatérőben, budai élményeit is leírta . Tudósít a befejezetlen építményekről, és arról, hogy sok francia kőműves családdal találkozott, és felfogadott egy Brai-sur-Somme-ból való kőművest — szolgának, ami csak úgy érthető, hogy e szakmunkás kilátástalannak látta jövőjét, mert nem kapott munkát. A budavári építőműhely jórészét a Pozsony-i várépítéshez irányították, mert Zsigmond, akinek „immár csak egyik koronája a magyar", az ország nyugati részét alkalmasabbnak vélte székhelyül, mint Budát. A pozsonyi várépítésről Szűcs Jenő megállapította , hogy Közép-Európában e kor legnagyobb építkezései közé tartozott. Feltételezhetjük, hogy a budavári gótikus szoborlelet befejezetlen szobrainak egy részét az új királyi székhelyre, a pozsonyi várba tervezték? Hogy a budavári építőműhely kőműveseinek és kőfaragóinak javát Pozsonyba irányították, és így a műhely szinte kihalt, és csak a szobrászok maradtak Budán? A középkori királyi műhely megszűnésének okai nagyon összetettek lehettek. Budavári szobraink készülésekor, és elpusztulásuk évtizedeiben már megsokasodnak a mesterembereket megrendszabályozó rendeletek. Az építőközösségek független csoportosulásai csak addig élhettek, amíg a felső hatóságok e szervezetek sajátos önállóságát eltűrték. Gondoljunk Buda város jogkönyvének egyes fejezeteire, vagy Zsigmond 1435-ben kiadott bécsi dekrétumára, melyek csak a hatóságok álláspontját tükrözik. A nagytudású mesteremberek e korban már jórészt írástudók voltak, de semmit sem közöltek írásban az utókorral úgy, hogy azt közzétették volna. Ebbe a kőfaragók kötelező mesterségbeli titoktartása épp úgy be282