Budapest Régiségei 26. (1984)

ANYAGKÖZLÉSEK - Czagány István: Egy budavári középkori épülettömb története : 3. közlemény, Az I. ker. Úri-utca 13. sz., Tárnok-utca 14. sz., és Tárnok-utca 16. sz. épületeken végzett műemléki kutatások, tudományos rekonstrukciók és építészeti helyreállítások eredményei : C., A Tárnok-utca 16. sz. épület 227-246

ment át. Ez a pillér minden valószínűség szerint a későközépkori homlokzati fal maradványa volt. Ugyanis az 1952-ben még fennállott külső földszinti homlokfal a Tárnok-utca 14. sz. épület ívsorának aláfalazására készült 18. sz.-i vegyesfal folytatásának látszott, amely mögül a későközépkori falat - az egyetlen pillér kivételével — elbontották. A boltozati hevedert tartó pillér — mint a későgótikus boltozatok statikai szempontból fix pontja — alaprajzi helyzeténél fogva biztosította egy földszinti homlokfal elé kiugró konzol elhelyezésének lehetőségét. Tekintettel arra, hogy ennek emeleti leterhelése a homlokzati falon belül, földszinti falra épített emeleti pillér által itt lehetséges volt, azért indokoltnak látszott a konzol helyét e pillérben keresnünk. Ez a konzolhely viszont két részre osztotta épületünk homlokzatát, ami további lépéssel vitt közelebb a későközépkori architektúra rekonstrukciójához. A homlokzat D-i részén, a szomszádos 14. sz. házról induló ív hajlatából egy cca. 168 m. fesztávú ív volt kiegészíthető, ami a homlokzatunk déli irányból számított első konzoljának a helyét rögzítette. Ettől 3 m.-nyire volt a falpillérbe feltételezett konzol helye. A két konzol közé rekonstruálható ív számára azonban a 3 m.-es fesztáv túl szélesnek bizonyult — mivel a Tárnokutca 14. sz. épület legszélesebb íve is csak 2'51 m.-nyi távolságot hidal át. így egy ennél cca. 0'50 m.-rel hoszszabb ív a késői középkorban nem-igen volt esztétikusan beleilleszthető a sűrű, 1*57 — 170 m. között ingadozó, kisfesztávú ívek sorozatába. E meggondolás alapján sokkal helyesebbnek látszott, ha két darab cca. 1 40 m. szélességű ívet feltételezünk erre a helyre, amiáltal biztosítható volt az ívsor ezen részének egyöntetűségéből fakadó, esztétikus összhatás. A homlokzat É-i felén hasonló kérdéssel álltunk szemben. A falpillérbe feltételezett konzol helyétől cca. 4 05 m.-nyire állt a homlokfal É-i szélén fennmaradt eredeti konzolpár. Az előbbi meggondolások alapján ez a távolság még kevésbé volt áthidalható egyetlen hevederívvel. Tehát ide is két darab kisebb fesztávú ívet kellett feltételeznünk. Ennek az elképzelésnek a helyességét a megmaradt konzolhoz tartozó homlokzati ív töredéke bizonyította, mert ennek ívhajlatából csak egy kisfesztávú hevederívet lehetett kiegészíteni. Hangsúlyozva azt, hogy ez a rekonstrukciós elképzelés tudományosan, csak részben igazolható — részben csak valószínűsíthető—a későközépkori állapothoz aránylag a legközelebb álló megoldásnak kellett tekinteni. Az eredeti ívsornak lényegében az ehhez hasonló megoldású egykori léte ugyanis elvitathatatlan. Ezzel szemben az Anna-utcai homlokzat nyolc kisfesztávú, tégla hevederívből álló ívsora majdnem terjes épségben került feltárásra (9. kép.) A keleti irányból számított negyedik és ötödik ív alatt épségben megmaradt két konzol. Közülük a keleti negyedköríves fejű a 15. sz.-ból volt származtatható. A szomszédos konzolok ugyanis vegyes fejűek — alighanem bontási anyagból másodlagosan elhelyezve — voltak, a keleti irányból számított második pedig élleszedéses volt. A nyugatinak feje a falsíktól kifelé keskenyedő és a szomszédos konzolokéival együtt élleszedetlen volt — ezért valamivel korábbi időből származtatható az előbbinél. Ez a megfigyelés arra mutatott, hogy az ívsor nem egyszerre, hanem legalább két részletben épült. A negyedköríves fejű konzol Ny-i széle felett láható függőleges falelválás is azt bizonyította, hogy az ívsor is, meg az általa hordott homlokzati fal is két különböző építési korszakban keletkezett. Ezért azt kellett megállapítanunk, hogy a falelválás vonaláig terjedő, K-i irányból számított 2., 3. és 4. ív, valamint a rajtuk nyugvó homlokzatrész későbbi eredetű. Egy olyan egyemeletes középkori épületmagnak a maradványa, amelynek traktusmélysége az oldalfalakkal együtt mindössze 3 60 m. volt. A K-i irányból számított első, cca. 1 '30 m. fesztávú szegmentív ugyanis a későbbi, 15. sz. végi — 16. sz. eleji építkezés maradványa. Ezt a nagy ívet a három kis ív által hordott homlokzatszakasz K-i széléhez akkor falazták hozzá, amikor épületünket, a szomszédos Tárnokutca 14. sz. házzal együtt K-i irányban kitoldották közös homlokzatképzés céljából. Ezáltal a 75 cm.-nyivel e kis ívek fölé emelt szegmentív az Anna-utcai ívsor raffinait átváltását és kapcsolását biztosította a Tárnok-utcai ívrendszerhez, amire statikai okból volt szükség. E magasabbra emelt szegmentív nélkül ugyanis az Anna-utcai ívsor K-i, szélső konzolját, a Tárnok-utcai ívrendszer utolsó konzoljának északi felületéből kellett volna szabadonállóan kifaragni. így a meglévőkhöz hasonló, kis keresztmetszetű konzol az együttesen ható oldalnyomásnak és terhelésnek felfogására nem lett volna elegendő. Arról nem is szólva, hogy a Tárnok-utcai és Anna-utcai emeleti homlokzatsíknak a sarkon, közös élben való összehozatala sem lett volna lehetséges. Tehát elsősorban a különböző korokból származó ívsorok összekapcsolására szolgált, statikai erőhatások szempontjából exponált sarokkonzolnak (10.kép.) más szerkezet által történt kiváltása volt a cél. E későgótikus megoldás esztétikai szempontból is szerencsésen sikerült. A Tárnok-utcai ívrendszernek e sarokkonzol felé történő sűrűsödése, döntő ritmusjelenség a főhomlokzaton, viszont az Anna-utcai, kisebb fesztávú ívekből sűrűbben épített ívsor, lényegesen különböző ritmusképet ad valamivel magasabb szinten. E kettőnek a sarkon való összekapcsolása hangsúlyozottan szervetlen illeszkedés távlati képét eredményezte volna. Ám így az Anna-utcai homlokzat sarkán, magasabb szinten lévő átváltóív, a Tárnok-utcai utolsó ív ritmusát áthozza az Anna-utcai homlokzatra olyan magasságban, amely közömbösíti mindkét ívsor összeilleszthetetlenségének zavaró hatását. Ez a szerkezet nemcsak a statikai kiváltás tényét fejezi ki világosan, hanem külsőleg olyan formát is hord, amely a szerkezeti kiváltás és az esztétikai ritmusváltás jelentőségét szerencsésen egyesíti magában. A szerkezet és forma így együttesen, a sarokról nézve a két homlokzat összekapcsolását, külön-külön szemlélve pedig a homlokzatok önálló esztétikus megjelenését egyaránt biztosítja. Az Anna-utcai, emeleti homlokzati fal K-i szélén 0'70x1 00 m.-es nyílásméretű, reneszánsz ablak került kibontásra a homlokzati vakolatréteg alól. Keretkövé228