Budapest Régiségei 26. (1984)

ANYAGKÖZLÉSEK - Matolcsi János: A budatétényi római kori állatcsontleletek 183-201

mm-t ér el (14. táblázat). A legnagyobb hosszúság kü­lönbözik a négy délnémet lelőhely 20 patacsontjainak hosszúságától. A differencia a legnagyobb a budatétényi csontok javára 12,7%, azok között, amit bármely vi­szonylatban is kimutathattunk az eddigiek során. A vázolt különbségek összegeződnek a marmagasság értékeiben. A marmagasságot Vitt, V. O. táblázata alap­ján 21 parciálással számítottuk és 14 egyed esetében 132,3-148,8 cm-es értékeket kaptunk. A nagyság cso­Kis kérődző állatok (Ovis et Capra) A juh és a kecske vonatkozásában korántsem rendel­kezünk annyi lelettel, hogy a római állattartás jellegze­tességeit vizsgálhatnánk. Csupán felsorolhatjuk a mérhe­tő csontok adatait, anélkül, hogy komolyabb összeha­sonlítást tehetnénk. Az életkorokat is inkább a vég­tagcsontok epiphysis porcainak elcsontosodottsága alap­ján határozhattam meg, mintsem a fogak kihasadása és váltódása alapján. portok megoszlása szerint közepesnél kisebb marma­gasságúnak bizonyult 21,4%-uk, közepes növésű 71,4%­uk, míg a közepesnél nagyobb 7,1%-uk. A római kori lovak magasabb volta kitűnik az átlagos marmagasság 139,8 cm-es nagyságából, amely nagyság 2,8%-kal múl­ja felül az avar lovak 136,0 cm-es marmagasságát. Egyébiránt a budatétényi lovak is a melegvérű, keleti típusú lovak csoportjába tartoznak. 13. táblázat További nehézség a juh- és a kecskecsontok szétválasz­tásának problematikusságából adódik. Bár Boessneck­Müller-Teichert kidolgozták a juh- és a kecskecsontok között levő különbségeket, 22 gyakorlatilag mégis nehéz szétválasztásuk, mert az egyedi variációk széleskörűek. Ennélfogva csak a szembetűnő differenciákat, mint ami­lyenek a szarvcsapok esetében állnak fenn, vehettem fi­gyelembe. Ennek alapján lehetett elbírálni, hogy a meg­határozott 11 egyed közül 5 egyed kecske volt. Ló lábujj csontok méretei (mm) Os phalangis I. Os phalangis II. Proxi malis Diaphysis Distalis Proximalis Diaphysis Distalis çnagyobc epiphysis legkisebb epiphysis epiphysis legkisebb epiphysis hossz szélessége szélessége szélessége mélysége mélysége mélysége 90,4 56,8 36,3 45,0 37,4 20,2 24,8 92,0 54,0 33,4 44,0 37,0 19,5 24,8 89,0 57,2 36,4 44,7 39,4 21,0 25,8 88,5 52,7 34,8 42,8 36,0 19,5 23,7 88,0 57,5 35,5 44,0 37,4 20,3 25,5 85,2 53,3 35,0 43,5 35,2 19,0 23,1 85,0 54,0 37,8 45,0 36,7 20,3 25,0 84,0 52,3 33,4 42,0 35,5 18,6 24,2 82,6 45,4 31,6 39,4 33,3 16,7 22,4 79,3 55,2 36,1 41,8 37,0 19,3 24,3 50,0 55,6 48,6 52,8 32,7 23,6 29,4 49,6 51,0 42,2 47,8 31,6 22,0 27,5 47,7 51,0 41,0 46,0 31,0 22,8 28,0 47,4 53,0 47,0 50,8 37,7 24,2 26,6 47,3 52,5 43,2 " ­31,5 22,2 26,7 46,7 48,0 39,3 ­30,5 21,5 26,0 44,2 50,0 43,0 49,0 30,0 22,2 26,7 14. táblázat Ló patacsontok méretei (mm) Egye dek Legnagyobb hossz 71,0 70,5 72,5 55,0 X Dorsalis hossz 55,0 55,7 59,0 49,0 X Izületi felület hossza 26,6 24,5 26,0 25,4 ízületi felület szélessége 46,4 46,0 49,0 47,0 Legnagyobb szélesség 79,5 79,3 83,0 68,5 Legnagyobb magasság 44,0 46,0 44,0 43,6 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom