Budapest Régiségei 26. (1984)

ANYAGKÖZLÉSEK - Matolcsi János: A budatétényi római kori állatcsontleletek 183-201

A meghatározott csontanyag 2. táblázat Csontok Szarvasmarha Ló Juh és kecske Processus cornu 2 11 Cranium 56 111 22 Mandibula 34 36 14 Dentés 31 38 12 Vertebrae + sacrum \ 111 67 2 Costae 62 24 11 Scapula 29 23 7 Humerus 26 12 16 Radius + ulna 45 24 9 Metacarpus 25 21 6 Pelvis 42 57 5 Femur 53 27 6 Tibia 39 12 17 Metatarsus 27 16 6 Ossa carpi + tarsi 32 13 2 Ossa digiti 38 17 összesen 652 498 146 állott. Az utána következő ló 25,6%-ot tett ki, a juh- és a kecske pedig 14,1%-a volt az egyedek összességének. A sertéscsontok elenyésző számban voltak az anyagban. Ezekből az arányokból következtethetünk az elfogyasztott hús összetételére. Pidoplicsko, I. G. az élősúly kiszámítása szempontjából 3—4 sertést, 10 juhot vett egyenértékűnek egy szarvasmarhával.

5 Lényegében ezt a normát alkalmazzák a mai agrártudományi szakkönyvek is. Kérdés azonban, mennyire felelnek meg a mai normák a közel kétezer évvel előbbi viszonyoknak, amikor az állatok más fajtájúak, kevésbé tápláltak és kisebb élősúly úak voltak. Ha feltételezzük, hogy az utóbbi megállapítás valamennyi háziállatra érvényes, akkor az arányok valószínűleg a régi korokra is vonatkoztathatók. Ebből a felvetésből pedig az következik, hogy Budatétény római kori lakosainak a hússzükséglet 90%-át a szarvasmarha és a ló adta, de első helyen a szarvasmarha állott. Az egyes háziállatok és emlős vadállatok jelentőségét a hústáplálék biztosítása szempontjából a következők szerint becsülhetjük: szarvasmarha 58,1% ló 32,0% juh és kecske 2,2% sertés 3,6% őstulok 3,5% szarvas 0,9% Külön kezeltem a 13/1976. számú lakógödörből kikerült állatcsontokat. Ezek az egész leletanyagnak 9,,9%át alkották és döntően szarvasmarha csontmaradványaiból állottak. A 128 db szarvasmarhacsont 5 egyedhez tartozhatott, amelyek közül 3 fiatal, 1 szubadultus és Sertés Kutya őstulok Szarvas Madár összesen Î — 14 1 — — 194 3 — — — 94 2 — — — 83 — — 180 4 — — 101 — 60 — — 55 1 — 79 — 53 — — 105 — — 1 87 — 1 1 72 — 1 _ — 50 — 2 — -49 3 3 61 14 7 1 2 1337 1 aduitus korú volt. A többi állatcsont véletlenszerű előfordulásnak látszik, hiszen mindössze 3 egyedet képviseltek. A következőkben az egyes érintett állatokat fajonként tárgyalom. A vizsgálódásom arra irányul, hogy megkeressem a római kor fejlettebb állattenyésztésére utaló ismérveket és az egyes állatfajok esetében a római kori jellegzetességeket. Ezért összehasonlítást teszek a német lelőhelyeken előkerült csontok nagyságát érzékeltető adatokkal és a hazai avar lelőhelyek vonatkozó méreteivel. Szarvasmarha (Bos primigenius f. taurus L., 1758) A nagy számú szarvasmarhacsont között viszonylag sok értékelhető darab akadt, még ha a fiatal korú egyedeket figyelmen kívül hagyjuk is. Megszokott jelenség ez a római kori csontanyag vizsgálatánál, ami az állatok felaprózásának más módját sejteti, mint amit megszoktunk. Jól látható ez abból, hogy a csontleletek 26,5%-a csigolyákból és bordákból tevődött össze, de a csigolyák nem voltak kettévágva, mert az állatokat nem hasították két félre. Az állatok felaprózásának a maitól eltérő módjáról tanúskodik az épen maradt végtagcsontok viszonylag nagyobb mennyisége is. A koponyát sok töredék képviselte. Ezek a fragmentumok azonban csak az életkorcsoportok megállapítására voltak alkalmasak abban az esetben, ha rajtuk a fogak kihasadása és váltódása elbírálható volt. Felhasználtuk az életkor szerinti csoportosításra a végtagcsontokat is, amennyiben az epiphysisek elcsontosodottságának mértékéből megállapítható, hogy növendék, majdnem felnőtt, vagy felnőtt állatról van-e szó.

6 Nos, a mi vizsgáid