Budapest Régiségei 25. (1984)

ÁSATÁSOK, LELETMENTÉSEK, MŰEMLÉKVÉDELEM - Kocsis László: A "városi" régészet problémái Óbudán 503-506

KOCS/S LÁSZLÓ A „VÁROSI" RÉGÉSZET PROBLÉMÁI ÓBUDÁN A városiasodás előrehaladása újabb feladatok elé ál­lítja egyrészt a tervezőket és az építőket, másrészt pedig a régészetet és így a műemlékvédelmet is. Az utóbbi tíz-tizenöt esztendő mélyreható változáso­kat idézett elő az építőiparban, ahol a hatékonyság érde­kében egyre korszerűbb technológiákat és gépeket vonul­tatnak fel. Ez mindenképpen a kivitelezés idejének roha­mos csökkenését váltotta ki. Ennek a folyamatnak nap mint nap tanúi lehetünk: egyik hétről a másikra a régi városnegyedek szanált és lebontott épületeinek a helyén, vagy az addig még beépítetlen területeken gombamód szaporodnak a lakóházak, óvodák, iskolák, áruházak, gyárak stb. Ezzel az építőiparban rohamosan gyorsuló ütemmel a régészet csak üggyel-bajjal képes lépést tartani. A meg­növekedett követelmények hatására itt is egy változási folyamat kezdődött el. Egyre inkább különválik a „me­zei" és a „városi" régészet. 1 Az adott körülmények mindkét ásatási területen más­féle ásatási technikát követelnek meg. Míg az egyik he­lyen a régi, sok alkalommal kipróbált és bevált ásatási módszerrel lehet dolgozni, és van idő az egyéni tudo­mányos eredmény megalapozására és ellenőrzésére a helyszínen, addig a másik helyen a rövid határidős le­letmentések nem adnak lehetőséget és időt a tudomáV nyos eredmény helyességének számtalan ellenőrzésére. Köztudott az a tény, hogy egy adott terület régészeti fel­tárása egyszeri és megismételhetetlen folyamat, ezért a dokumentálás minél hatékonyabb módszereit kell kidol­gozni. Főleg a városi régészetben létfontosságú az, hogy a feltáró, de a feldolgozó munkában is egyre nagyobb mértékben alkalmazzák a technikai lehetőségeket. 2 E rövid bevezetővel a régészeti terepmunka új problé­máira szeretném felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy régészeti közleményeinkben mennyire kevés a feltárás technikájával foglalkozó munka. Ezt a hiányt igyekszem pótolni azzal, hogy a városi régészet egyik problémájáról írok. A városok és általában a települések beépítettsége az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, így régészeti kutatásokra alkalmas szabad terület is nagyon kevés ma­radt. Ezzel szemben a korábban előkerült terepjelensé­gek és a leletanyag kiértékelése során rengeteg új, még megoldatlan kérdésre keressük a választ. Néha egy ku­tatóárok kiásása is számtalan problémát megoldhatna, ha lehetőség lenne annak feltárására. Dolgozatomban egy ilyen probléma megoldására kerestem az egyik lehetséges választ. A talajmechanikai vizsgálatoknál használt fúróbe­rendezést hoztuk segítségül, hogy a vizsgálat céljaira ki­emelt földmintát régészeti megfigyelésre hasznosítsuk. A fúróállvány kb. 20 m 2-es területet foglal el, és a megbolygatott felületet csak a fúrófej által kivágott furat, amit munka után el lehet tüntetni. A fúrás és a mintavétel gyakorlatilag tíz-tizenkét óra alatt elvégezhető. Ez attól függ, mennyire kötött a talaj és hogy milyen mélységre kell lefúrni. Ma fúrást olyan helyen végeztük el, ahol már ismert volt a rétegződés. Ennek a területnek a rétegviszonyai 1978-ban, az aquincumi légiós tábor via principálisának kutatásakor váltak ismertté. 3 Azért volt szükség ilyen terület kiválasztására, mert még nem tudtuk, hogy a régészeti rétegmegfigyelésre egyedül alkalmas koronafúró hogyan fogja forgása köz­ben megbontani a földmagban a réteghatárokat. A koronafúró egy henger alakú test, ami forgása közben a földben lefelé haladva, üreges belsejében a ki­vágott földmagot tárolja, amit bizonyos időközönként a fúrófejjel együtt kiemelnek. A mintavétel a korona­fúró által felszínre hozott földmagból történik, egy erre a célra kialakított mintavevő készülékkel. Ismervén az óbudai régészeti topográfiai adottságokat tudjuk azt, hogy kb. milyen mélységből kerülhet még elő régészeti leletanyag és így a kézi fúróberendezést hasznátuk fel a mintavétel céljaira. 4 Ezen a területen — a Vörösvári út és a régi Föld utca között - a via principalis Ny-i oldalán az előző feltárá­sok tanúságai alapján az I. cohors laktanyáját ill. annak romjait feltételeztük. A fúrással tehát egy feltételezett rétegsort próbáltunk ellenőrizni, ami újkori feltöltésből ill. középkori rétegből, római kori planírozásból, majd egy római épület omladékából, padlórétegéből és végül a bolygatatlan talajból állt volna. A fúrást egy 0 200 mm-es koronafúróval végeztük 1980 októberében. A mintavétel folyamatosan történt úgy, hogy a koronafúró által 10 cm-ként felvett föld­pogácsából egy 0 100 mm-es mintavevővel emeltük ki a kívánt mintát. A földmintát azután egy hosszában végig­vágott 0 100 mm-es PVC-csőbe toltuk ki. A nedves, tör­melékes föld egy idő után kiszáradt és így szétporladt volna, ezért rögzíteni kellett. A rögzítést 3%-os aceto­nos paraloid oldattal végeztük el. 5 A fúrófejet 4,20 m mélységig az őshumusz aljáig forgattuk le. A fúrással fel­színre hozott földminta a feltételezett rétegződést iga­zolta. (1. kép) A fúróállvány felállítása után egy kb. 50X70 cm-es és 1 m mélységű kutatóárkot ástunk a fúrás helyén, hogy ellenőrizzük a területet, van-e valamilyen közmű, nehogy azt megrongáljuk. Miután a kutatóárokban ilyent nem találtunk, elindítottuk a fúrófejet. Sajnos az első kísér­letre ez nem sikerült, ugyanis 110 cm mélységben egy újkori falba ütköztünk. A fal földbe rakott kövein ke­resztül csak hosszas munkával lehetett volna átforgatni a fúrófejet, ezért úgy döntöttünk, hogy néhány lépés­nyivel K-re újból próbálkozunk. A kutatóárok kiásása után már akadálytalanul végeztük munkánkat. 160 cm mélységig 19. sz.-i törmelékes földbe fúrtunk, míg 160— 170 cm közötti mintánkban már humuszos, törmelékes 503

Next

/
Oldalképek
Tartalom