Budapest Régiségei 22. (1971)
ANYAGKÖZLÉSEK - Nagy Lajos: Adatok a budai városháza építésének történetéhez 351-364
1702-ben a városháza helyreállítását nagyarányú bontási munkával kezdték, először az ostromok alatt nyilvánvalóan erősen megrongálódott emeleti részen. Az emelet nagy részét „körös-körül" (tehát a Tárnok utcában, a Szentháromság utcában és az udvari szárnyon) le kellett bontani. Sor került az alkalmatlan régi falak lebontására a földszinten is, bár itt jóval kisebb mértékben, mint az emeleten. A földszinten a falak lebontása a következő helyiségeket érintette: a Tárnok utcai szárny udvari részén a kenyérárus és a kocsma konyháját, ezeknek az udvari oldalfalait, valamint a sarkon levő mészárszéket és a szappanfőző boltját, amelyeket egy közfal választott el egymástól. A Szentháromság utcai oldalon a földszinti homlokzati rész nyilvánvalóan megfelelő épségben lehetett, mert itt bontásra nem volt szükség, csupán az itt levő tanácsszoba és várószoba közötti falnak (valószínűleg csak egy részét) bontották le, talán a térelosztás szándékolt megváltoztatása miatt, hiszen ezt újra felépítették, és a homlokzat helyes formájának megfelelően helyezték el az ablakokat is. Mivel itt új homlokzati fal építésére nem került sor, állítható, hogy az ablakok elhelyezésének a munkája csak az ablakkeretek homlokzati megjelenésének a szempontjából volt szükséges. Lényegesen nagyobb építésre volt szükség a sarkon, ahol a lebontott mészárszék helyén egy 27 öl terjedelmű, 4 láb vastag alapot és arra 3 láb széles falat építettek a földszint magasságában (a szerződésben az „in die Mittere linie" a földszintet az emelettől elválasztó födémet jelenti), az itteni két beszakadt boltozató helyiséget pedig egy bolthajtás alá vonták, s az új boltozatot a homlokzatnak megfelelően alakították ki. Az udvari részen a lebontott régi falak helyére két kisebb falat (16 öl és 14 öl terjedelműeket) építettek fel, szintén csak a földszint magasságában. 1702-ben a sarkon azért kellett az új falakat csak a földszint magasságáig felhúzni, s egyáltalán a falakat újra felépíteni, mert oda egy sarokerkélyt szándékoztak építeni, és szükség volt a jó, teherbíró falakra. Az udvaron viszont az épségben maradt főfalakhoz az Unger-háztól kezdődően a bejáratig, „bis an die einfahrt" (a mai Szentháromság utcai kapuig) L alakban földszintes rész csatlakozott, amelyet a felszabadítás után a Tárnok utcára néző kocsmahelyiség (a régi, középkori kapubejárat helyén) és a mellette levő péküzlet konyhájának, illetve a kocsmáros lakásának használtak. Ezt az udvari földszintes részt 1702-ben sem építették fel az emelet magasságáig. Az 1702. évi szerződésben a falak és a kémények építésére vonatkozó meghatározások alapján nyilvánvaló, hogy a földszinti udvari rész későbbi hozzáépítés az épülethez: a falakat alapjaikból (ex Fundamento, ausz Fundament) kellett újra felépíteni (mint az épület sarkán is), tehát korábban csak sebtében felhúzott falak állottak itt. A későbbi hozzáépítést bizonyítja az is, hogy az udvari helyiségek kéményei 1702 előtt nem az épület főfalaiba voltak beépítve. Valószínű, hogy ez a földszintes udvari rész csak a török uralom alatt épült fel, s az is, hogy akkor a Tárnok utcai kapubejáratot még használták. Ugyanis az 1702. évi kőműves-szerződésben „Unger-ház melletti térséget" említettek a kenyérárus konyhájának az építésével kapcsolatban. Ez a térség (spatium) a régi Tárnok utcai kapubejárat előtt volt az udvaron, s az udvari fal felhúzása után a kocsmáros lakásául szolgált. Arra. vonatkozóan, hogy a Tárnok utcai kapubejárat még közvetlenül a felszabadítás után is létezett, bizonyíték lehet az is, hogy 1696-ban a vári telkek összeírásakor, felmérésekor a Dísz tér felől jövő összeírok az épület homlokzatát a mai Tárnok utcára helyezték. Az épület szétosztása után azonban a Tárnok utcai kapubejárat feleslegessé vált. Ezért helyezhették itt el a városi kocsmát, 1692 körül, mint erre az akkori asztalosmunkák városi elszámolásai utalnak. Az 1702. évi kőműves-szerződésben szerepel a városház kapujának az építése is, de a kapu pontos helyét nem jelölték meg. Nyilvánvaló azonban, hogy a Tárnok utcai épület szétosztása után más kapuról nem lehet szó, mint a Szentháromság utcai épületszárny régi kapujáról. Ennek a kapunak a készítése elsősorban kőfaragó munka volt. Erre a munkára természetesen nem vonatkozott a kőművesmesterrel kötött szerződés. A szerződés egy-két pontja azonban tartalmaz olyan elvégzendő kőművesmunkákat, amelyek a kőfaragómunkájához kapcsolódtak. Az egyik ilyen munka •— a földszinten — a ház kapujának az elhelyezésével volt összefüggésben, a másik pedig — az emeleten — a tervezett sarokerkély építészeti, falazási biztosításával. A ház kapujának az elhelyezésével kapcsolatban a kőműves munkája — szerződés szerint.— a régi „reminade" falaknak a lebontását és az új — a kőfaragók által készített — kapukeret elhelyezését (illetve az elhelyezés biztosítását) jelentette. A kőművesnek (talán az új kapu magasítása végett) le kellett bontania a régi kapunak a felső — körnegyed — íve felett levő falat, a teherelhárító ívet (Entlastungsbogen), hogy az új kapukeret ide beilleszthető legyen. 18 Nem került ekkor sor a kapu áthelyezésére, mint eddig állították, hanem csak az új kapukeretet helyezték el. A budai városháza épületének földszinti beosztása az 1702. évi átépítés idején a következő volt: a Szentháromság utcai kapubejáratból balra nyílott az ajtó a várószobába, és innen a tanácsszobába. 357
