Budapest Régiségei 22. (1971)

ANYAGKÖZLÉSEK - Szilágyi János: Vitás és közöletlen római kori kőfeliratok az Aquincumi Múzeumból 301-328

Családi sírkert homlokzatán állhatott a kőtábla, az igen kezdetleges írással. A betűvéső latintudása is fogyatékos lehetett; a 2. sor végén az L betű itt is görögös, a 4. sorban megfordította az S és az N betű­ket, az 5, sor szavába egy felesleges I-t iktathatott. A Ricomarus szó A-ját az M végébe kapcsolta. A Mutatus név először fordulna elő itt, másutt is csak egy példa akad rá 158 . Apja neve (.. .o-ra végző­dött) találgatható. A 4. sorban Cn[u]dus név is olvasható, amely egy kariai városra emlékeztetne. A lun betűcsoport értelmezhető úgy is, hogy újonc volt az egyik elhunyt, de tartozhatott a másik elhunyt nevéhez is, mint nomen : Iun(ius). A Secundus név általánosan gyakori 157 , és mintha a 3. sor végén (az életkoradat után) görögös S és igen halványan egy (durván szétvetett) E betű lenne kivehető. Feltételezhető-e olyan értelmezés, hogy a se­cundus szó számnévi jelző a iun(ior) szóhoz: „fiatalabb öcs" értelemben? A kőtábla utolsó előtti sorában megnevezett (egy- vagy kétnevű) másik elhunyt olyan nevet viselt, amely éppen ebben az alakjában példa nélkül áll. A Reidomarus változat már előfordult Pannóniában 158 . Az M és az R közötti / a sor fölé kiugrik, természetesen keletkezett vájat lehetett. A Ricomarus-Rigomarus név összetett kelta szó; rigó = király; marus — nagy, tekintélyes 159 . A Rei­domarus név is eraviscus. A bennszülött vezető rétegből való család sírtáblájával van dolgunk. JEGYZETEK 1 CIL III p. 2415. A kőemlék naplósz.: 64.10.78. 2 Barkóczi L., Acta Arch. Hung. 16 (1964) 316. 3 I. m. 301. 4 CIL III p. 2350; 2398 (n. 11 699). 5 H. Georges: Ausführliches Handwörterbuch... II. (Basel, 1951), Lusor c. ß CIL III p. 2363. 7 Szilágyi J.: Aquincum (1957) 108. 8 Legutóbb a Silvanus-kultuszról: Alföldi G., Acta Ant. Hung. 8 (1960) 465—. 9 A kőemlék naplószámai: új 64.10.115; régi: 51 651. A kőcsonk: 54x20x 18 cm. 10 Alföldy G., Acta Arch. Hung. 13 (1961) 115. 11 Mócsy A.: Die Bevölkerung von Pannonién... (Bpest, 1969) 179. o. Barkóczi L., i. m. 316. 12 CIL III 6010/122. III. és VI. sz.-i példák Colmarból és Itáliából: Gallia 18 (1960) Paris, 246 (J. Hatt); Öfversigt of finska vetenskaps-societetens Förhandligar 60 (1917) Hel­sinki, 136 (J. Sundwall). 13 Barkóczi L. : i. m. 316. 14 CIL III 3524. 15 Alföldy G., Acta Arch. Hung. 13 (1961) 107. ó. és 31., 37. jegyz. 16 A. Holder: Alt-celtischer Sprachschatz II. (Graz, 1962) 300. 17 A kőemlék naplósz.: 64.10.196. 18 Bud. Rég. 13 (1943) 346. 19 A festési eljáráshoz a római kori pannóniai kőemléke­ken: Gasparetz, Arch. Ért. 33 (1913) 21. 20 Mócsy A., i. m. 194. 21 Barkóczi L., i. m. 326. 22 CIL III 3454. 23 A kőemlék naplósz.: 64.10.301. A kőcsonk: 29 X 21x17 cm. 24 CIL XVI. n. 164, 179, 180. 25 CIL III d. XIII. == XVI n. 26. 26 Tanúim. Bp. múltjából 9 (1941) 224. 27 W. Wagner: Die Dislokation der röm. Auxiliar­formationen... (Berlin, 1938) 159, 161—2. 28 CIL III 14 071. 29 Új naplószáma: 64/10.129. A kő: 30x55 cm. Betűi 3—4 cm magasak. 30 Bud. Rég. 19 (1959) 256. o. és 16. kép. 31 Mócsy A., P. W. R. E. Suppl. B. IX. Pannónia c, 729. h. 32 K. Kraft: Zur Rekrutierung der Alen und Kohorten am Rhein und Donau (Bern, 1951/17. o., 1. j.); Mócsy A. — Alföldy G.: Die Bevölkerung... Prov. Dalm. (Budapest, 1965), 220. 33 Barkóczi L., i. m. 305. 34 CIL III 10 841. 35 A. Betz., RLiŐ 18 (1937) 70. 36 J. Klinkenberg, BJb. 108/9 (1902) 133. o. és 4. j. 37 K. Kraft, i. m. 19. 38 Kuzsinszky B.: Aquincum... (Bp. 1934) 207. o.; Bud. Rég. 12 (1937) 121. o. — Rev. Arch. 10 6 (1937) 393. o., 201. Sorszám K. B. -nál: 329. Új napló: 64.10.130. 39 Szilágyi J., i. m. 112. Kuzsinszky B., i. m. 207. 40 Szilágyi J., i. m. 112. CIL III 3415. 41 Legutóbb: Mócsy A., i. m. 737. h. 42 Barkóczi L., i. m. 305. 43 Szabó M., Arch. Ért. 91 (1964) 167. o. és 26. j. 44 CIL III 3533 - 13 367. 45 Nagy L.: Az eskütéri római erőd... (Bp. 1946) 37, 4.1. o. és 37. kép. 46 CIL III 3475 = 10 465. 47 A. Holder: Alt-celtischer Sprachschatz IL (Graz, 1962) 1033. h. 48 CIL III p. 2401. 49 Barkóczi L., i. m. 318. 50 Mélanges Abramié I. (Split) = Vjesnik za archeolo­giju i hist. Dalmatinsku 56—59 (1954—7), 46. o. (G. Kaza­row). 51 Bud. Rég. 15 (1950) 457—8. o. és 7. kép. A kő: 25X35 cm. 52 Barkóczi L., i. m. 323. 53 Barkóczi L., i. m. 322. Mócsy A., i. m. (11. j.-ben) 180, 184, 186. 320

Next

/
Oldalképek
Tartalom