Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: Az érdi középső-paleolit telep 9-50

az előbbinél jóval határozottabb — alakjukat tekintve egy részük eltér az előbbi sémáktól —, azt mondhatjuk, hogy az iparban ez volt a „céltípus", amit még több más eszköz vizsgálata is alátámaszt. Ezeket az eszközöket nehezebb osztályozni, aminek az az oka, hogy erre a célra a legjobban használható szilánkokat használták fel, és megfordítva : a leghasznosabb, nagyobb méretű szilánkokat könnyebben lehetett tovább alakítani. Az eszközök mérete átlagosan nagyobb, mint az egyenes élűeké, ugyanakkor kevesebb a természetes kéreggel borított szerszámok száma. À típus belső tipológiai vizsgálatától ismét el kell tekintenünk, így a technológiai sémák szerinti osztályozásuktól is, csupán annyit tartunk szükségesnek megemlíteni, hogy az ívelt kaparok között kevés a kis, háromszögletű forma, jóval több a nagyméretű kavics külső szeletéből alakított eszköz, s ennél valamivel kevesebb a félkör alakú, citrus-szelet alakú gerezd-kaparó. A változatokat nézve legfontosabb a Quina típusú kaparó, melynek megmunkálása teljesen azonos a francia példányokéval. Élük vaskos, meredek, a hátlap vékonyított. A legjobb példányok nem kvarcitból vannak, a kultúra jellegének megítélésében azonban nagyon fontos, hogy a Quina és fél-Quina típusok, ha kis számban is, ugyanazon megmunkálással kvarcitból is megtalálhatók. A további változatok forma tekintetében a szilánk alapsémákat követik. Gyakori az előlapjának nagy részén kéreggel fedett, felülnézetben szabálytalanul kerek vagy ovális kaparó. Az élsík gyakran meredek, mindig jól retusált, és mint az egész iparban, gyakori az él hátlap felőli retusálása. Egy harmadik változat lényegében gerezd-kaparó, az egyenes élűek ívelt változata, a kavics belső gerezdjéből készült. Az eszközök hátát (à dos) kortex fedi, a kéreggel fedett rész gyakran az eszköz talonjától kezdődik. Az előbbieknél jóval gyengébb kivitelűek a háromszög alakú szilánkból készült, kortex talonú kaparok; viszont erőteljesen retusáltak a szintén atipikus háromszögletű, de a nyersanyag belsejéből készült, kortexmentes eszközök. Ismét előfordulnak párhuzamos szélű, vaskos szilánkból készült formák, ezek megmunkálása azonban rendszerint gyengébb az előzőkénél, végül egy sorozat vegyes jellegű ívelt kaparót találunk, melyek közt egy-két általános moustiéri forma is előfordul. Az egyszerű völgyeit kaparok aránya az iparban alacsony, megmunkálásuk gyengébb minőségű, ami általában jellemző minden moustiéri lelőhelyre, kivéve a „moustérien denticulé" nyugati csoportot, ahol azonban valószínűleg a nyersanyag minősége befolyásolta a formát és a típus gyakoriságát. Az érdi iparban ezek között leggyakoribb változat a citrus-szelet alakú kaparó. Különös, hogy ezek közt is találunk fél-Quina jellegűt, ami arra engedhet következtetni, hogy bizonyos tendencia volt ezek készítésére. További változat ismét az atipikus háromszögletű forma, völgyeit éllel, majd mint minden eszköztípusnál egy kisebb számú változatot találunk, melyben gyakran a legjobban megmunkált eszközök vannak. Valószínűleg nem véletlen, hogy a kvarcittól eltérő jobb nyersanyag is gyakran ezek közt fordul elő. A fŐ eszköztípus változatairól kétféle belső osztályozást állítottunk fel. Egyik a kortex elhelyezkedésének arányát mutatja — tehát technológiai —, a másik a szerszámtípusok változatonkénti megoszlását, tehát tipológiai szempontot tükröz. Egyik a szilánkfajták kiválasztásának rendszerességét, másik a továbbalakítás eredményét mutatja be, a tudatosság „második lépcsőjéről" ad felvilágosítást. A kétirányú vizsgálat eredményei közti különbség egy teoretikus index útján volna kifejezhető, a tudatos alakítás indexével. Az eszközök tipológiai vizsgálatáról meg kell említenünk, hogy a feldolgozás során gyakrabban fordul elő olyan eszköz, melynek nyersanyagából, ugyanazon nyersanyagdarabból egy másik, hasonló, vagy esetleg teljesen eltérő szerszámfajta készült. A kettős kaparok aránya alacsony az érdi iparban, és az él jellegét tekintve több változat fordul köztük elő. Feltűnő, hogy mindig az egyenes és ívelt, vagy mindkét élükön ívelt típusokat dolgozták ki a legjobban. A legtöbb formai változat ismét a hasítási technikára vezethető vissza, úgy látszik azonban, hogy a túlnyomó kvarcit nem volt alkalmas két különálló élű eszköz készítésére, s ez a típus egyébként is másod-harmadrendű szerepet játszott. Az állandósult szilánkfajtákat inkább a csúcsos és szögletes kaparókhoz használták fel. A csúcsos kaparó (racloirs convergents) alacsony előfordulási aránya ellenére egyike az ipar legjobban megmunkált, legjellegzetesebb eszközfajtájának. Maga a típus — éppúgy mint a többi — többnyire eltér az általános moustiéri formáktól. Az állandósult forma és kivitel, a megmunkálás, a típuson belüli változatok kis száma — különösen pl. a kettős kaparókkal összevetve — szembetűnő. Leggyakoribb az ívelt és egyenes élű típus. Az eszközök túlnyomó része háromszögletű, vagy megközelítően háromszögletű szilánkból készült, az egységes jelleget ez a belső szilánktípus adja; az egyszerű 29